Zenés színház

A Scalában mutatják be Kurtág György első operáját

2018.09.06. 13:40
Ajánlom
A Samuel Beckett darabjából készült operát, A játszma végét november 15-én mutatják be Milánóban. A premiert az olasz közrádió is közvetíti.

Magyarul Végjáték címmel ismert Samuel Beckett műve, amely az abszurd színház és az antidráma egyik kulcsalkotása. A drámában a halál pillanata duzzad egy felvonásnyi játékidővé, és az emberi személyiség darabokra hullását, elpusztulását vagy átalakulását örökíti meg.

Hogy Kurtág operát ír, méghozzá ilyen magas kora ellenére az elsőt, azt nagyjából hét éve lehet tudni. A zeneszerző nehezen választott alapanyagot, végül James Joyce-on keresztül jutott el Samuel Beckettig. A műnek a sorsa így is meglehetősen hányattatott. Eredetileg a Salzburgi Fesztivál rendelte Kurtágtól, de 2012-ben az Associated Press arról írt, hogy a premiert két évvel későbbre tolják. Ezután a premier terve Mozart szülővárosából Milánóba helyeződött, és 2016-ban a Scala úgy tűzte ki a premier dátumát, hogy a mű még el sem készült.

Kurtag Gyorgy es Marta 3

Kurtág Gyögy és Márta (Fotó/Forrás: Marjai Judit / BMC)

2016-ban Budapest, Magyarország, illetve a nagyvilág fesztivállal ünnepelte Kurtág 90. születésnapját. A februári eseménysorozat egyik estjén a közönség beleshetett a kulisszák mögé. A zeneszerző ugyanis nemcsak beszélt a készülő operáról, hanem a közönség előtt instruálta Hilary Summers-t: „Nem tetszik, hogy csak azt énekled, ami oda van írva” – szólt az egyik szokatlan, de Kurtágtól egészen szokványos instrukció.

Az Origo beszámolója szerint ugyanekkor árulta el Kurtág azt is, hogy semmit nem változtatott Beckett szövegén, tehát tulajdonképpen a drámaíró lett a librettistája. Az abszurd antidráma mint alapanyag azonban nem jelenti azt, hogy elszakad a hagyományoktól, A játszma vége szerinte hű lesz Monteverdi és Muszorgszkij szellemiségéhez.

Wilheim András, Kurtág életrajzírója (még a 2016-os premierre számítva) így írt a Hangvető blogon: „A cím, talán akaratlanul is, szimbolikus. Beckett világán túlmutatva is egy gondolkodás, egy művészi attitűd végjátéka is, hiszen ez a magatartás korunkban egyre inkább anakronisztikusnak tűnik.

Egy múlófélben lévő enciklopedikus műveltség alapján áll, de nem vesz tudomást annak eltűnéséről, nem hivatkozik rá s nem törekszik azt felidézni sem

– Kurtág számára szükségtelen az állandó affirmáció, hiszen benne él egy számára töretlen, mert minden nappal újraéledő tradíció sodrában.”

A Scalában Markus Stenz vezényli a premiert, az operát a Hollandiában évtizedeken át tevékenykedő francia-libanoni rendező, Pierre Audi állítja színpadra. A négy énekes szerepben Frode Olsen, Leigh Melrose, Hilary Summers és Leonardo Cortellazzi.

Az előadást a RAI-Radio 3 élőben közvetíti. A produkció adatlapja a Scala honlapján itt érhető el.

A KULT50 bemutatja: Kurtág György

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Kurtág György

A Kurtág házaspár jelenleg a Budapest Music Centerben él, unokájuk, Judit évek óta készíti róluk portréfilmjét. Kurtág György portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Zenés színház hír

Posztumusz Igaz Ember díjat kapott Kálmán Imre

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne vette át a díjat az Operettszínházban.
Zenés színház opera

4 operaelőadás 26 órán belül? Kelemen Zoltánnak belefért

Három Bajazzókat és egy Bánk bán előadást vészelt át a szegedi Kelemen Zoltán operaénekes 26 órán belül. Nem is akárhogyan!
Zenés színház interjú

„Molnár Ferenc világraszóló zseni volt”

Április 26-án mutatja be az Operettszínház Béres Attila rendezésében a Liliomot. Az előadás két prózai szereplőjével, Nagy-Kálózy Eszterrel és Jordán Tamással arról is beszélgettünk, mi az a „molnárferenciség”, amihez a musicalben is ragaszkodni kell.
Zenés színház gyász

Elhunyt László Margit operaénekes

A Liszt-díjas lírai szopránénekesnőt, Érdemes művészt nyolcvannyolc éves korában érte a halál.