Stockholm egyik szegénynegyedében egy alkoholista könyvelő és egy tanítónő törvénytelen gyermekeként született és nevelőszülőknél nőtt fel. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, háromévesen már egyszeri hallás után bármilyen dallamot elénekelt.

Jenny tizenkét évesen elvesztette felső regisztereinek szép hangzását, de hangja négy év múlva „visszajött”, ez idő alatt zeneelméletet és hangszeres zenét tanult.

Jenny Lind (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Tizennyolc évesen Weber A bűvös vadász című operájában mutatkozott be a stockholmi operában, kirobbanó sikerrel: húszévesen már a svéd zenei akadémia tagja és a királyi udvar magánénekese volt. A túlzott megerőltetés és technikai képzetlensége miatt ismét veszélybe került hangját a kor leghíresebb énektanára mentette meg Párizsban. Csodálója, a zeneszerző Giacomo Meyerbeer 1841-ben kieszközölt számára egy meghallgatást a párizsi Operaházban, de ott nem találták elég tehetségesnek és eltanácsolták, Lind emiatt soha nem volt hajlandó az intézményben fellépni.

Egy dániai turnéján szeretett bele a meseíró Andersen, de Jenny csak baráti érzelmeket táplált iránta, állítólag a visszautasítás ihlette Andersen A Hókirálynő című meséjének rideg és szívtelen hősnőjét. Lind Európa-szerte turnézott, 1844-ben Bellini Norma című operájában hódította meg a német közönséget, Schumann, Berlioz és Mendelssohn szívét.

Az operaház előtt hosszú sorok kígyóztak a jegyekért, még abban az évben róla neveztek el egy új gőzmozdonyt, sőt ennek nyomán később egy egész mozdonytípust, Verdi számára írta A haramiák című operájának női főszerepét.

– a biztos sikert nemcsak szépsége és tehetsége garantálta, hanem az is, hogy impresszáriónak sikerült megnyernie a híres (vagy inkább hírhedt) mutatványost, P.T. Barnumot. A hajót a New York-i kikötőben 40 ezres tömeg várta, Lind fellépéseire a legjobb helyeket szabályszerűen elárverezték. A újságírók arról áradoztak, hogy „a világ legédesebb hangja” érkezett meg. A reklám terén verhetetlen Barnum hirdetésekkel és fizetett cikkekkel árasztotta el a lapokat, Amerikában is kitört a „Lindománia”. Az énekesnő nevével árultak szinte mindent, kesztyűtől a bölcsőig, széktől a zongoráig, komponáltak Jenny Lind-polkát és -keringőt, amelyek persze slágerré váltak, még egy vitorlás hajót is elneveztek róla.

– sőt akadtak olyan városok, amelyek súlyos összegért építettek a fellépéshez méltó koncerttermet.

Az egyéves turné nemcsak anyagi téren volt eredményes (fellépéseiért akkoriban hallatlanul nagynak számító, majdnem kétszázezer dolláros gázsit kapott, méghozzá előre). Az énekesnő a boldogságot is megtalálta az őt kísérő német zongorista személyében, akinek Bostonban fogadott örök hűséget.

Sikereinek csúcsán vonult vissza, ezután már csak alkalmanként koncertezett, főként Bach műveivel. Élete hátralévő részét Angliában élte le, ahol tanított és jótékonykodott. Utoljára ötvenévesen lépett fel, egy férje által komponált oratórium főszerepét énekelte.

Jenny Lind 1887. november 2-án hunyt el. Soha előtte – és utána még sokáig – nem ért el senki hozzá hasonló népszerűséget, kortársai csodaként ünnepelték. Sajnálatos módon hangfelvétel nem maradt utána, így csak leírásokra hagyatkozhatunk. Éneke kortársai szerint felemelő és megtisztító, szinte vallásos élmény, ő maga bálvány, az „ideális nő” megtestesítője volt. A londoni Westminster apátságban emlékműve található, 1996 és 2006 között arcképe díszítette a svéd ötvenkoronás bankjegyet, ihletett zeneművet, filmet. A stockholmi operaházban kiállítással emlékeznek meg születésének kétszázadik évfordulójáról.