Zenés színház

A Svéd Királyi Operaház zeneigazgatója lett Alan Gilbert

2020.01.19. 09:55
Ajánlom
A svédek első számú operaháza bejelentette, hogy 2021 tavaszától Alan Gilbert veszi át a zeneigazgatói posztot az intézményben.

Nyolc évig volt a New York-i Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, azelőtt (2000-2008) a Stockholmi Királyi Filharmonikusok első karmesteri posztján dolgozott, ahol máig tiszteletbeli dirigens. Jelenleg a hamburgi NDR Elbphilharmonie főkarmestere. Alan Gilbert nem szűkölködik állásokban, és akkor a tokiói Metropolitan Symphony vendégkarmesteri címét nem is említettük.

"Közel állok a társulathoz, sok előadást láttam. Örökbefogadott a város, így sok muzsikust is ismerek. Baráti hangulat és működő kémia jellemezte azt, amikor velük dolgoztam, és nagyon is helyénvaló, hogy ott dolgozzam, ahol azt boldogan tehetem" - nyilatkozta a karmester.

Alan Gilbert 2012-ben debütált a Svéd Királyi Operában, legutóbb egy Rózsalovagra és egy gálára tért vissza. Idén tavasszal A Nyugat lánya című operát vezényli Malin Byström énekesnő főszereplésével. Zeneigazgatóként első előadása A nürnbergi mesterdalnokok lesz 2021-ben. (OperaNews)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Nem adják fel a várat a színművészetisek, megtelt a Vas utca támogatókkal

Nem sikerült kiüríttetnie az egyetemi épületeket Szarkáéknak, sőt, a diákok visszafoglalták az Ódry Színpadot is. Pénteken este megtelt a Vas utca az egyetemfoglalókat támogató szimpatizánsokkal.
Klasszikus

Fiatal karmester áll a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élére

A legfiatalabb Junior Príma-díjas karmester, Rajna Martin magyar szerzők műveit dirigálja az együttes élén vasárnap este a Müpában.
Jazz/World

10 lemez Londonból, ami után mást fogsz gondolni a jazzről

Az Egyesült Királyságban reneszánszát éli a jazz. Ahogy az lenni szokott, a műfaj időről időre kidugja a fejét az ágyásból, felbukkan itt-ott, néhány éve pedig szárnyakat kapott az olyan könnyebb műfajoktól, mint a hiphop, a dub, a techno és a trance. Összeszedtem azokat az albumokat, amiket hallanod kell, ha London és a jazz új arcára vagy kíváncsi.
Színház

Lábnyomot kaptak a Halhatatlanok Társulatának új tagjai

Szombat délelőtt újabb lábnyomokkal gazdagodott a Pesti Broadway az Operettszínház előtt. Az 1996-ban alapított Halhatatlanok Társulata öt év kihagyás után választott új tagokat még májusban, most pedig ünnepélyes keretek között avatták fel a díj részeként fémbe öntött lábnyomokat.
Vizuál

Egy aszfaltpattanás is lehet műtárgy – A Fiat 500 a képzőművészetben

Olaszországban a mobilitást jelentette a nagy tömegek számára – voltak, akik egyenesen úgy fogalmaztak, hogy „ez volt az autó, mely a volán mögé ültette Itáliát”. Magyarországon az első nyugati autóként jelent meg a 60-as évek végén. Hangos volt, pici és a motorja is csak valamivel erősebb, mint egy robogónak, mégis a legtöbb tulajdonos számára feledhetetlen emlékek sora kötődött a mára már kultikus ikonná vált Fiat 500-hoz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház kult50

Játszótárs mindenek felett – Wunderlich József a Kult50-ben

Érzékeny színpadi jelenléte és nagyfokú technikai tudása révén mindössze néhány év alatt meghatározó tagjává vált Wunderlich József a Vígszínház társulatának, ahol a nagyoktól tanulhat, a korosztályába tartozókkal pedig kísérletezve dolgozhat együtt, ami örömmel tölti el.
Zenés színház magazin

50 éve csendült fel először a Getsemane a Broadwayn

Andrew Lloyd Webber kultikus rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár 1970-ben indult el hódító útjára. A mű, melynek szövegét Tim Rice írta, először albumként jelent meg, majd egy évvel később debütált a Broadwayn. Érdekessége, hogy prózai dialógusok nélkül meséli el Jézus életének utolsó hetét, megmutatva többek között Mária Magdolna és Júdás szemszögét is.
Zenés színház ajánló

Rockoperából szimfonikus opera lett az István, a király

Gyöngyösi Levente szimfonikus hangszerelésében, operaénekesek előadásában mutatja be Szörényi Levente és Bródy János csaknem 40 éve töretlen népszerűségű rockoperáját a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház magazin

420 éves az első fennmaradt opera, amit a saját korában ki nem állhattak

Jacopo Peri, a Medici hercegi udvar magas rangú tagja 1595-ben zenés művet, dramma per musicát írt Dafné címmel. A kotta ugyan mára elveszett, de új műfaj született: az opera.
Zenés színház kult50

Zenés party – Kovács Adrián a Kult50-ben

Párhuzamosan komponálta a Pendragon-legenda, a Micimackó és A nagy Gatsby zenéjét. Régóta vágyik egy olyan időszakra, amikor csak magának ír zenét. Ehhez azonban mindent, amit eddig komponált, rendbe kellene tennie, kottát gyártani és jó minőségű felvételeket készíteni. Nagyjából 8 évnyi lemaradásban van magával.