Zenés színház

A színekben rejlik a lényeg

2016.12.23. 08:30
Ajánlom
A szicíliai és ecuadori szülők gyermekeként Amerikában nevelkedett operaénekes, Charles Castronovo decemberben Puccini Bohémélet című operájában lépett fel a Magyar Állami Operaházban. Az énekes, bár rocksztárnak készült, később mégis az operát választotta. Erről, a nyelvek sokszínűségéről, Rodolfo karakteréről és szilveszteri szokásokról is beszélgettünk.
Castronovo

Castronovo

- Nem először énekel a Magyar Állami Operaházban. Emlékszik az első alkalomra?

- Ha jól emlékszem, öt évvel ezelőtt léptem fel utoljára Magyarországon. Rövid időt töltöttem itt, két nap próba után két előadást adtunk a Traviatából. Most Rodolfóként állok színpadra a Bohéméletben. Őszintén szólva ezt a szerepet sokkal jobban szeretem.

- Mikor énekelte először Rodolfo szerepét?

- Mindig türelmes vagyok magammal, amikor új szerepekről van szó. Rodolfót 2005-ben formáltam meg először Detroitban. Az akkori felkészültségemhez képest sikeres volt az előadás, de úgy döntöttem, hogy egy időre pihentetem a szerepet. A következő alkalom 2009-ben volt, ekkor viszont már a berlini Stadtsopernben léptem fel, mára pedig úgy érzem, egyértelműen birtoklom a szerepet.

- Amerikában született olasz és ecuadori szülőktől. Hogyan került közel az opera műfajához?

- Édesapám azt mondta, hogy gyerekként mindig lelkesített a zene és a tánc. Tizenhárom éves lehettem, amikor gitározni kezdtem. Különböző rockbandákban játszottam, még akkor is, amikor már operaénekesnek készültem. Egyszer a középiskolában Beatles-számokat énekeltünk a szünetben, amikor odajött az iskolai kórus vezetője, és azt mondta, be kellene állnom a kórusba. Én azt feleltem, hogy inkább rocksztár leszek. Erre azt válaszolta, gondoljam meg, mert jelenleg tizenhat lány jár a kórusba, és csak két fiú. Tudta, hogyan kell meggyőzni egy tizenévest.

H16A9333p.rakossy resize

H16A9333p.rakossy resize (Fotó/Forrás: Rákossy Péter)

- Ez a döntés sok mindenben hozhatott változást.

- Az egyik kórustársamat nagyon érdekelte az opera, és kölcsönadott egy lemezt tenoráriákkal. Meghallgattam, romantikusnak találtam, és rögtön megpróbáltam mimikával utánozni az énekest. Felismertem, hogy ez való inkább nekem, sokkal tisztább és puhább volt a hangom, mint hogy rockot énekeljek.

- Az operák nyelvezetével kapcsolatosan jelentett valami előnyt, hogy olasz és spanyol felmenőkkel bír?

- Az angol az anyanyelvem, mert New Yorkban születtem bevándorlócsaládban. Otthon persze beszéltünk olaszul, vagyis inkább szicíliai nyelven és spanyolul, de nem naponta, így egyiket sem beszélem tökéletesen. Sok énekes ért minden szót, de a lényeg szerintem a nyelvek színében rejlik – nekem ez segített, hogy közelebb kerüljek például az olasz operákhoz.

H16A9847p.rakossy resize

H16A9847p.rakossy resize (Fotó/Forrás: Rákossy Péter)

- Karrierjét Mozarttal kezdte, most mégis inkább az olasz opera a fő profilja. Többet szeretett volna?

- Igen, de továbbra is éneklek Mozartot. Természetes úton találtak meg a bel canto karakterek, ugyanakkor azt mondhatom, hogy a francia repertoárban érzem magam a legjobban. Ezekben a művekben nem válnak el olyan élesen az érzelmes tenor és a hőstenor szerepek, inkább valamiféle egyensúly jellemzi a karaktereket. Az egyik álomszerepem például Werther, akiről tudom, hogy egyszer képes leszek elénekelni, ha viszont valamiért holnap már nem énekelhetnék, akkor azonnal Turiddut választanám a Parasztbecsületből.

- Ha ugyanazt a karaktert énekli estéről estére, mint Budapesten Rodolfót, hogyan viszonyul az egyes előadásokhoz?

- Rodolfo nagyon becsületes karakter, akit természetesen kell játszani, és nem szükséges minden este valami újat mutatni. Az a fontos, hogy a szerep megérintse a hallgatóságot, hiszen egy nagyon őszinte emberről van szó, aki romantikus és humoros, a fináléban pedig előbújik belőle a felelősségérzet: megijed, mert szegény, és úgy érzi, nem képes gondoskodni a választottjáról.

- Hogyan tölti a karácsonyt és ünnepli az újévet?

- Orosz feleségemtől két fiam van. Az oroszok számára nagyon fontos az újév megünneplése, szinte kötelező programot szervezni, az amerikaiakra ez annyira nem jellemző. Karácsonykor kibontjuk majd az ajándékokat családi körben, én pedig külön örülni fogok, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Újévkor pedig otthon leszünk Los Angelesben, kimegyünk majd a városba a gyerekek nélkül, és ott várjuk 2017 első perceit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Színház

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.