Zenés színház

A Traviatát mutatja be szeptemberben a Szegedi Nemzeti Színház

2026.08.26. 11:35
Megosztom
Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb művével, a La Traviata című operával indul a Szegedi Nemzeti Színház 2026/27-es évada. A nagyszabású produkció Koltai M. Gábor rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával látható szeptember 25-től a Nagyszínházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a színház énekkara és tánckara közreműködésével.

„Az opera erőteljesen módon van jelen Szegeden; ezt bizonyítja, hogy rögtön az évad első bemutatója a La Traviata, a Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig a Carment láthatta mintegy 8000 ember” – mondta Barnák László főigazgató, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb vidéki operatagozattal – melynek része az énekkar és a tánckar – a színház életében prioritás az operajátszás.

„Hiszek abban, hogy az operában a látvány is fontos, ezért arra törekedtünk, hogy minden kép olyan legyen, mint egy festmény” – fogalmazott a rendező, Koltai M. Gábor, kitérve arra is, hogy Vereckei Rita díszletei és Füzér Anni jelmezei tökéletesen kiegészítik majd a zenét, hozzájárulva a történet elmeséléséhez. Úgy véli, minden remekmű tekinthető kortársnak, hiszen a mindenkori alkotóknak ugyanazzal a szenvedéllyel kell foglalkozniuk vele, mint magának a szerzőnek.

Érdekesség, hogy Verdi is kortárs jelmezekben képzelte el a darabot, ami akkoriban egyáltalán nem volt szokás.

LaTraviataolvasoproba-13-115355.jpg

Koltai M. Gábor rendező a Traviata olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)

A jelenlegi koncepció célja, hogy a látvány a mában is megéljen, egyszerre legyen realista és költői.

A La Traviata nem csupán egy megrendítő szerelmi történet, hanem a személyes szabadság és a társadalmi ítélet drámája is, felzaklató portré egy nőről, aki mindent feláldoz. Verdi zenéje egyszerre ragyogóan szenvedélyes és fájdalmasan intim: a fényűző bálok csillogása mögött egy asszony tragikus sorsa bontakozik ki, aki az utolsó pillanatig a szerelembe kapaszkodik.

Az előadás karmestere Fülöp Dániel Erik, a címszerepet kettős szereposztásban Kónya Krisztina és Máthé Beáta formálja meg. Alfredóként Tötös Roland hallható, míg Giorgio Germont szerepében Réti Attila és Szélpál Szilveszter lép színpadra.

A produkcióról további részletek itt érhetők el. >>>

Támogatott tartralom.

Fejléckép: A Traviata olvasópróbája (fotó/forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.
Zenés színház ajánló

A Traviatát mutatja be szeptemberben a Szegedi Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb művével, a La Traviata című operával indul a Szegedi Nemzeti Színház 2026/27-es évada. A nagyszabású produkció Koltai M. Gábor rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával látható szeptember 25-től a Nagyszínházban.
Zenés színház kritika

A legzöldebb szemfényvesztés – Wicked a Szegedi Szabadtérin

Hamiskásan csillogó Smaragdváros, félrevezető hírek, bűnbakképzés és egy önmagát tévedhetetlennek láttató hatalom: nehéz nem észrevenni a Wicked politikai áthallásait. A produkció látványos és professzionális, de lehetett volna bevállalósabb. Wicked kritika.