Zenés színház

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

2020.12.01. 10:40
Ajánlom
A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.

Dolhai Attila nem titkolja, hogy az István, a király Koppányaként újraéledt benne a lázadó erő, ráadásul a Madách Színház Once című előadásában ismét gitárt ragadott, ez pedig alkotómunkára sarkallta.

A Genezis az Ébredjen a nap és a Ragyogás stílusát követve született meg, ahogy Dolhai fogalmazott: „Most már talán kicsit érettebben és sokkal bátrabban”.

A zenei anyag magában hordozza a szabadságvágyat, de nem hiányzik belőle a szerelem és a szenvedély sem.

Hangzásában elrugaszkodik a musicalek, sőt a rock világától is, inkább egy gitárszólamokra építő, letisztult pop-rock album lett.

A Genezis december 4-én jelenik digitális, valamint hagyományos hanghordozón, de már most előrendelhető Dolhai Attila honlapján.

Fejléckép: Dolhai Attila (fotó: Vass Antónia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.
Könyv

Anarchisták, léghajók és Tesla – magyarul olvashatjuk Thomas Pynchon Ellenfényben című regényét

Március 10-én, a Jelenkor Kiadó gondozásában és Greskovits Endre fordításában jelenik meg Thomas Pynchon ezeroldalas regénye. Ez lesz az ötödik mű, amit kézbe vehetnek a magyar olvasók a titokzatos szerzőtől.
Klasszikus

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.
Zenés színház ajánló

Anna Netrebko Lady Macbethként lép színpadra az Operaházban

London, Párizs, Bécs, Berlin és Milánó vezető operaházai után a Magyar Állami Operaház látja vendégül Anna Netrebkót, aki 2026. június 6-án és 8-án Verdi Macbeth című operájának női főszerepét alakítja. A világ egyik vezető szopránja először lép fel Magyarországon teljes értékű színpadi rendezésben.
Zenés színház ajánló

Háromszáz cigányzenész lép fel a Budapesti Operettszínház új produkciójában

A Budapesti Operettszínház Az Orfeum mágusa és a Hamupipőke után ismét új magyar nagyoperett ősbemutatójára készül, javában zajlanak a Dankó Pista című új zenés színházi mű próbái a Nagymező utcai teátrumban.
Zenés színház interjú

Freddie De Tommaso: „Édesapám olasz éttermében mindig opera szólt”

Január 25-én a Magyar Állami Operaházban hallhatjuk napjaink egyik legnépszerűbb tenorját, az angol-olasz Freddie De Tommasót. Rövid telefonbeszélgetésünk során az olasz dalok varázsáról, a Solti Akadémiáról és egy új szerepről is kérdeztük.
Zenés színház kritika

Gottfried, a fekete hattyú

A Magyar Állami Operaház nagy sikerű premierje, a Lohengrin a közkedvelt steampunk stílusban került színre, két nagyon különböző, egy nemzetközi és egy magyar szereposztásban.