Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

2024.10.02. 21:40
Ajánlom
Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.

Az International Opera Awardsot 2012-ben alapította Harry Hyman brit operarajongó üzletember azzal a céllal, hogy a műfajra, a produkciókra és a művészekre még nagyobb nemzetközi figyelem irányuljon. Az elismert iparági szakemberekből álló zsűri elnöke az 1950 óta megjelenő, londoni székhelyű Opera szaklap szerkesztője, John Allison, aki immár negyed évszázada számol be az operavilág eseményeiről, köztük a Magyar Állami Operaház produkcióiról is.

Az idei évben tíz produkciót jelöltek a legjobb ősbemutató kategóriájában,

az október 2-án, a müncheni Prinzregentheaterben tartott átadóünnepélyen pedig kiderült, hogy az Opera 2023 decemberében bemutatott előadása, Eötvös Péter utolsó operája, a Valuska nyert.

A díjat Mezei Mari, Eötvös Péter özvegye és a mű librettistája, Varga Bence rendező és Szennai Kálmán karmester vette át. A díjátadón a rendező beszédében köszönetet mondott valamennyi közreműködőnek és a Magyar Állami Operaháznak. „Ám ahol fény van, ott árnyék is” – tette hozzá, és

kifejezte fájdalmát, amiért az idén március 24-én elhunyt zeneszerző már nem lehet jelen körükben, és háláját fejezte ki őiránta is.

Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaház vezetésétől. A kétszeres Kossuth-díjas világhírű kortárs zeneszerző tizenharmadik és immár utolsó operája alapjául a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta. A darab librettóját Eötvös Péter feleségével és állandó alkotótársával, Mezei Marival, valamint Keszthelyi Kinga dramaturggal közösen készítette el, az előadást Varga Bence vitte színre Devich Botond díszlettervezővel, Huszár Kató jelmeztervezővel, Baumgartner Sándor világítástervezővel közösen. A címszerepet évad Kamaraművésze címmel jutalmazott Haja Zsolt, a további szerepeket Miksch Adrienn, Szabóki Tünde, Farkasréti Mária, Hábetler András, Cser Krisztián, Horváth István, Papp Balázs, Kósa Lőrinc, Kiss András, Szerekován János, Bátki Fazekas Zoltán, Erdős Attila, Beeri Benjámin, Nin Duc Hoang Long, Halász Gergely, Pataki Bence, Ujvári Gergely, Pál Botond, Varga Donát és Szalontay Tünde formálták meg, az OPERA együtteseit Szennai Kálmán dirigálta. A hazai és a nemzetközi kritika által is kedvezően fogadott produkció 2024 januárjától fél éven át az OperaVision internetes portálon is ingyenesen megtekinthető volt, az OPERA repertoárjára várhatóan a 2025/26-os évadban tér vissza. Eötvös Péter előrehaladott betegsége dacára szoros figyelemmel kísérte a premier előkészületeit, az Eiffel Műhelyházban 2023. december 2-án megtartott ősbemutatón személyesen is részt vett.

Az előadás a díjátadót követően december 2-áig ismét ingyenesen megtekinthető az OperaVision oldalán.

„Remekül domborították ki a történet humorát, ami elsősorban a karakterek esendőségében érhető tetten: a kicsinyes, szűklátókörű, kizárólag végletekben gondolkodó figurákat valóban nem nehéz egyfajta társadalomkritikaként értékelni. Ugyanakkor a zenének köszönhetően minden egyes nevetséges szituációra rátelepszik valamiféle baljós nyugtalanság is, annak az előjele, hogy korlátoltságuknak ezúttal súlyos tétje van.

Mert bárhogy is nézzük, ebben a történetben többről van szó, mint hogy néhány vandál tönkreveri a várost,

egy világrend bukásának és egy újabb megszületésének vagyunk a szemtanúi, ha csak kisvárosi körülmények között is” – írtuk a produkcióról közölt kritikánkban.

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Kapcsolódó

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Krasznahorkai László kultuszregényéből, Az ellenállás melankóliájából készült Eötvös Péter legújabb, egyben első magyar nyelvű operája. A Valuska bemutatója kapcsán a klasszikus zenei és a könyvrovatunk vezetője, Kondor Kata és Varga Bence beszélgetett.

Az International Opera Awardson idén az év operaháza a berlini Komische Oper lett, a legjobb fesztivál a Savonlinnai Operafesztivál. A legjobb énekesnőnek Lisette Oropesát, a legjobb férfi énekesnek Benjamin Bernheimet, a legjobb karmesternek Simone Youngot, a legjobb rendezőnek Christof Loyt választották.

A legjobb újrafelfedezett mű Antonio Salieri Kublai kán című operája lett, amelyet a bécsi MusikTheater an der Wien produkciójában láthatott a közönség.

Az előadásban közreműködő Les Talens Lyriques és Christophe Rousset karmester még egy díjat besöpört, ugyanis az év operafelvétele a 19. századi zeneszerzőnő, Lousie Bertin Fausto című művéből készített lemezük lett, a Palazzetto Bru Zane kiadványa, míg a legjobb szólólemez díját Michael Spyres In the Shadows című albuma kapta. Az év opera-előadása az Aix-en Provence-i Fesztivál produkciója lett, amelyben Gluck két Iphigeneia-operáját fűzte össze Dmitrij Csernyakov rendező. Az életműdíjat José van Dam kapta, míg a közönségdíjas a korábban Budapesten a Werther és a Rigoletto tenorfőszerepeiben is látható Arturo Chacón-Cruz lett.

Fejléckép: Jelenet a Valuskából (fotó/forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A kinevethető kényúr – Salieri-ősbemutatót tartottak Bécsben

Kapcsolódó

A kinevethető kényúr – Salieri-ősbemutatót tartottak Bécsben

Az eredeti olasz változatban még sosem hallhatta a közönség Antonio Salieri Kublai kán című operáját, annak idején a darab áldozatul esett az európai érdekszövetségek alakulásának. A MusikTheater an der Wien április 13-i előadásán jártunk.

Dalokba zárt univerzumok forgataga – kritika a berlini Komische Oper Kurt Weill-előadásáról

Dalokba zárt univerzumok forgataga – kritika a berlini Komische Oper Kurt Weill-előadásáról

Egyetlen énekes a színpadon és a körülötte örvénylő nagyvárosi forgatag – az egyedi látásmódú rendező, Barrie Kosky, a berlini Komische Oper egykori igazgatója olyan produkciót alkotott meg, ami Berlinen kívül aligha jöhetett volna létre máshol a világon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Donald McIntyre

Az új-zélandi basszbaritont, aki Wagner szerepeit világszerte megformálta, a legendás, Patrice Chéreau-féle Ring Wotanját kilencvenegy éves korában érte a halál.
Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.