Zenés színház

A Varázsfuvolával kezdődik az új év Miskolcon

2018.01.21. 10:16
Ajánlom
Operabemutatóval kezdődik a 2018-as év a Miskolci Nemzeti Színházban. Mozart Varázsfuvolája elevenedik meg a Nagyszínpadon január 19-án Rusznyák Gábor rendezésében. A különleges történet ezúttal a színház a színházban helyzetén keresztül mesél nekünk saját életünkről, miközben Mozart csodálatos zenéjét hallgathatjuk.

Rusznyák Gábor első operarendezése A varázsfuvola, amely a Csokonai Nemzeti Színházzal együttműködésben jött létre először Debrecenben, majd most Miskolcon. A rendező elmondta, nagyon közel áll hozzá Mozart zenéje, mert érezhetően színházi gondolkodású zeneszerző, nagyon dramatikus egy-egy téma kibontása az operában.

Bódi Marianna, Eperjesi Erika, Herczenik Anna, Hábetler András és Yanis Benabdallah

Bódi Marianna, Eperjesi Erika, Herczenik Anna, Hábetler András és Yanis Benabdallah (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

A rendező arra biztatja az opera műfajától ódzkodókat is, tegyenek egy próbát az előadással. Ez egy olyan történet, amelyet nézhetünk meseként, vagy saját életünk próbáinak szimbólumaként.

A varázsfuvola tükör: önmagát látja, aki belenéz; és amit csak keres, mindent megtalál benne.

(Liebner János, zenetudós)

Eperjesi Erika és Donkó Imre

Eperjesi Erika és Donkó Imre (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Rusznyák Gábor a gyermekek játékához hasonlítja ezt a világot: „Én úgy nézem ezt a történetet, mintha a gyermekeimet látnám játszani. A gyermekek fantáziája által teremtett világban elfogadjuk azt, hogy ami az előbb barlang volt, most űrhajóvá válhat. Másrészt ez egyfajta beavatási szertartás is, amelynek kulcsa az egymáshoz való kötődés érzése, a szerelem, szeretet, barátság. Mi a színházba való beavatásként értelmeztük a történetet, hiszen nekünk minden előadással ez a célunk: a néző valami misztérium részese lesz, történik vele valami, átél egyfajta megtisztulást, miközben nézi a darabot.”

A díszlet és a jelmez (Khell Zsolt, Ignatovic Krisztina) is ezt erősíti: egy színházi világban járunk, ahol a kulisszák mögé is benézhetünk, egyszerre látjuk magát a játékot, és a játékot létrehozó színház működését is.

Kép a miskolci Varázsfuvolából

Kép a miskolci Varázsfuvolából (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Eperjesi Erikát két szerepben is láthatja majd a közönség, hol Dámaként, hol Papagénaként lép színpadra az adott napi szereposztástól függően. Hozzátette, hogy a mai világunkhoz közel álló helyzetbe képzelték bele A varázsfuvola történetét, talán közelebb tudják hozni az opera világát a fiatalokhoz is. – Mivel gazdag mesei elemekben a történet, akár a gyerekek számára is beavatást jelenthet az opera műfajába. Könnyen emészthető, de varázslatos zene, rengeteg humorral megírt átvezető prózai jelenetek, kedves, mesei karakterek egy hozzájuk közel álló fantáziavilágban – hívja fel a figyelmet Eperjesi Erika.

Szakács Ildikó és Böjte Sándor

Szakács Ildikó és Böjte Sándor (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Monostratos szerepét Böjte Sándor alakítja, aki úgy érzi, ez a karakter olyan, mintha rá írták volna. – Ez egy fantasztikus karakterszerep, nagyon magaménak érzem ezt a furfangos, határozott, karizmatikus férfit.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Vizuál

Vecsei H. Miklós: „Nagyon remélem, hogy a Szép csendben bátorságot ad” 

„Végre egy gondolat, ami nem bűnöst és vádlottat hirdet, hanem a viszonyok teljes újragondolását” - mondja Vecsei H. Miklós a Szép csendben című új magyar filmről, amelyből egy nappal a bemutató előtt több filmrészlet is felkerült a netre. Mutatjuk.
Klasszikus

Schiff András összerúgta a port a Montréali Szimfonikusokkal

A Montréali Szimfonikus Zenekar állítja: nem gondolják, hogy Schiff András tud vezényelni. A magyar muzsikus október végén dirigálta a kanadai zenekart, akkor történt az összetűzés.
Klasszikus

Ők azok az „amatőr karmesterek”, akik vezényelhetik a Fesztiválzenekart

Először hirdettek amatőröknek karmesterpályázatot, melynek eredményeként egy jogász, egy aneszteziológus, egy korrepetitor és egy csellóművész vezényelheti a Budapesti Fesztiválzenekart.
Klasszikus

Húszévesen már fesztivált alapított: Balog Alexandra

November 16-án szombaton mutatkozik be a Budapest Music Centerben szólistaként a Londonban diplomázó Balog Alexandra, aki alig 20 évesen alapította meg a Bozsoki Zenei Fesztivált és nemzetközi Nyári Akadémiát. Beethoven, Schubert és Kecskés D. Balázs művei hangoznak fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

A háborús övezetek gyerekeit segíti Andrea Bocelli és az UNESCO programja

Közös zeneoktatási programot indít Andrea Bocelli olasz sztártenor és az UNESCO a fegyveres konfliktusok által sújtott területeken élő gyerekek számára.
Zenés színház selmeczi györgy

Elkészült Selmeczi György új operája

A Krónikás című kétfelvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás létrejöttének bicentenáriumára készült a kolozsvári Zenei Líceum és a Kolozsvári Magyar Opera számára.
Zenés színház hír

Plácido Domingo lemondta a 2020-as tokiói olimpián való szereplését

A 78 éves operaénekes a produkció összetettségére hivatkozva lépett ki a 2020 áprilisára tervezett bemutató előkészületeiből – jelentette be az Olimpiai Szervezőbizottság múlt pénteken.
Zenés színház hír

Késelés a színpadon, három művész megsérült

Előadás közben késeltek meg három művészt Szaúd-Arábiában – számolt be róla az Index.
Zenés színház hír

Francia állami kitüntetést kapott az Armel Opera Festival igazgatója

Franciaország kulturális minisztere, Franck Riester a francia állam Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatát ítélte meg Havas Ágnesnek.