Zenés színház

A világsztári norma

2009.11.19. 11:11
Ajánlom
Hétfő este Edita Gruberova, a világ ma legismertebb belcanto szopránja fényesen teljesítette az ő klasszisához méltó, elvárt normát. Bellini Normájának hangversenyszerű előadása azonban egy másik felismerést is hozott: a mű – részletszépségei ellenére – egészében és színházi közegétől megfosztva, bizony, még ilyes epicentrum-énekesnővel is nehezen fogyasztható.

A vak véletlen s a kötelező kritikusi penzumok folytán került elém e koncert délelőttjén Gruberova régi-régi müncheni Szöktetésének televíziós felvétele. Elvarázsolt, s csak a Martern aller Arten utáni - cseppet sem bajoros - üdvrivalgásnál jutott eszembe, hogy épp ma este, csakhogy harminc évvel (!) később fogom hallani a német-magyar, mégis szlovákiai művészt. Bombasztikus elem volna azt írni: és láss csodát, ugyanazt hallottam! De nem így volt, és nem is ez a csoda. A csoda az, hogy bár Gruberova szoprán hangja azóta más színekbe öltözött, a kipárnázott, uszályosított belcanto alatt "ott van mind a régi voce", érintetlenül él az ezüstfuvola-hang. A korábbi tartózkodó, majdnem csak "énektechnikusi" megjelenítés pedig szenzációs fejlődésen ment át. Korábban filmekből is észleltük ennek jeleit (Donizetti másik hangja, Magyar Nemzet, 2006. augusztus 8.), de hogy egyetlen karmesteri pulpituskarfa használatba vonásával, alig két négyzetméter parkettai toporgófelületen mire képes egy átlényegült előadó, arra most derült fény. 

Gruberova tényleg túl van minden (hangi) határon. Korosztálybéli fachtársai már az énekzsűrikből is kikopóban vannak, nemhogy színpadról. De legfőképp azon van túl, hogy a kifejezés érdekében bármi korlátozza - akár a dobogó korlátja legyen az. Mindenben kapaszkodót talál, mindent javára fordít. Például a kadenciákat, amelyeket pedig alighanem csak visszahelyez azok régi jogaiba: képes a skálafutamokat melodramatikus hangfestésig fokozni - accompagnatói egy az egyben melodrámák is. 

Persze, mi mást is tehetne efféle lobogó azonosulásban, ha már a darab legizzóbb pillanatát, Norma és Adalgisa párbeszédének a szerelmi háromszöget kijelölő pontját (Pollione) Bellini nem zártszámba illeszti? Ha nem sújt ide a szimfonikus tutti istennyila, marad Gruberova magánszínháza, tanulmány-értékű átéléssel. Máskor meg az intenzitás inverze vág mellbe: például anyaságának megvallásakor ("son' io") oly' üvegszálat neszez, hogy lélegzetvisszafojtva dermedünk a szinte mérhetetlen, termünk mégis tökéletesen kitöltő pianissisimo hallatán. Máskor - tegyük hozzá, szorultabb helyzetben - pedig lenyílik az istenáldotta fuvoláról a művies puceráj: nos, ilyenkor magas fekvésben, nyitott és lézerfényes pillanatokkal köszön vissza Konstanze, 1980-ból. Azt viszont sajnáltam, hogy épp a híres Cavatina strófái estek leginkább áldozatul e túldagasztott, a láge mélysége miatti pótcselekvésből is eredő hangi bruttósításnak (a lelki mozgatórugókhoz e színben inkább illene a nyugalom, mint az expanzió), ám végül a szerep dimenzióinak következetes változása/végigvitele elfogadhatóvá tette ezt is. 

És Gruberova örvendetesen nem volt egyedül: hallottunk még egy világszínvonalú alakítást. Oroveso egyáriás, de többjelenetű szerepében a veterán szlovák basszista, Peter Mikuláš lépett fel. Nemes hanganyagú, pontosan és hatásosan deklamáló, szép ívekkel operáló énekes, aki makulátlan teljesítményt nyújtott. Sajnos, ugyanez nem mondható el a tenorról, aki a jelzett Miroslav Dvorskyhoz képest egy venezuelai úr, bizonyos Aquiles Machado volt. A Scalát, Metropolitant az elmúlt években Puccini-szerepekkel megjárt énekes testi adottságai előnytelenek (kb. százötven centi és majdnem ennyi kiló), hangi tálentuma azonban jelentős, és így illik is hozzá a prokonzuli-hadvezéri szerep: gazdag ércű spinto ragyog torkában mindaddig, míg g'-nél feljebb nem parancsolja a partitúra. Onnan - és különösen első, még "hideg indítású" jelenetében - beindul a prés, s a forszírozás kétségbeesett csúcsmagasságokat eredményez, gyors lefáradást. Később, a pihentető félóráknak hála feljavul Machado, ám ebben szerepe lehet annak is, hogy már az összes tradicionális extramagasságot kihagyja. 

Adalgisában azt az Orlovsky herceget üdvözölhettük, aki a Gruberova-fémjelezte Denevérben már 1998-ban is fellépett Budapesten. Carmen Oprisanut semmiképp sem tartanám mezzónak, sötét csengésű, túl zártra vett szopránja ezen az estén a becsülettel teljesítő énekes mintája volt. Ám amikor szembefordul Normával, és egyeztetett kadenciában vokalizálnak, klasszissal különböző minőséget hallunk... A kis szerepekben operaházi szólistákat láttunk (Kiss Péter) és hallottunk (Gémes Katalin), mint ahogy bátran hihettük volna, hogy a Normát az elmúlt években repertoáron tartó operai kórus kapott felkérést a Művészetek Palotájába. Nem így: a Nemzeti Énekkar egy művészének szíves közlése szerint Gruberova kimondottan őket kérte a korábbi Roberto Devereux-szereplésükre hivatkozva - a nem túl jelentős és nem is nehéz anyag most sem jelentett számukra problémát. (Bár magam mindig szálkásabb, robusztusabb hangzást várnék el az opera műfaj okán, azért az oratorikusan túlfinomult, kottista druidák sem okoztak csalódást.) Szlovák volt még a zenekar is, nemzeti együttesük szimpatikus, kulturált benyomást keltett, láthatóan régi ismerősként lapozgatták a Norma-stimmeket. A karmester, a kissé túlmozgásos, a Bellini-muzsikát lelkes agyagozóként kiformázó Oliver von Dohnányi korrekt partnerként működött, időnként háttal állva is szinkronban tudott maradni a kényes tempókilengésekkel dolgozó Gruberovával. 

Végezetül a szerző munkájáról... Gyönyörű szép szigetek, hatásosan komponált pillanatok szegélyezik a Normát, de ez az este is megmutatta: lehetetlen koncentrált figyelemmel követni az alig tagolt, néhol édeskés lírát. (Bontott hármashangzat-triolák fölé elképzelt érzelmes számból legalább tíz követi egymást: mintha Verdi telerakta volna a Traviatát "Di provenza il mar"-szerű románcokkal...) Színpadi kulissza, ötletes rendezés nélkül a darab túlragozott, főleg a második felvonás tépelődései viselik meg a nézőt. 

A standing ovation természetesen nem maradt el, a bőven hatvan felett járó Edita Gruberova mégsem ünnepeltette magát, mindvégig szerény maradt. Talán majd a búcsúturnén - csakhogy azt nekünk meg is kell ám érni.

Bellini: Norma (opera két felvonásban, koncertszerű előadás)
2009. november 16. 19:00

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Edita Gruberva (Norma), Carmen Oprisanu (Adalgisa), Miroslav Dvorsky (Pollione), Peter Mikulás (Oroveso), Gémes Katalin (Clotilde), Kiss Péter (Flavio), Szlovák Filharmónia Zenekara, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás
Vez.: Oliver von Dohnányi

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Az intézmény a művész politikai szerepvállalása miatt döntött úgy, hogy megválik tőle, miután az ukrán nagykövetségtől tudomást szerzett a mariupoli megszállókat éltető koncertjéről.
Klasszikus

A nagyok titkai

Vezető karmesterük, Kirill Petrenko vezényletével adta elő a Berlini Filharmonikusok Csajkovszkij Pikk dáma című operáját, saját koncerttermében, Berlinben. Az április 21-i, koncertszerű előadáson megpróbáltuk kideríteni, mit tudhat az a dirigens, akit egy ilyen jelentőségű zenekar mindenáron magának akart.
Klasszikus

Elhunyt Cser László hegedűművész

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagjától Gál-Tamási Mária hegedűművész búcsúzott a zenekar közösségi oldalán, és megható sorokkal idézte fel mindazt a támogatást, amit az együttes a muzsikustól kapott.
Könyv

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor kapta a Libri irodalmi elismeréseit

2022-ben a zsűri egy hosszú elbeszélést, míg a közönség egy politikai szatírát emelt ki a tíz döntős mű közül.
Színház

„Napfény a dörzspapíron” – Szakácsi Sándor, a nyughatatlan lélek

Szakácsi Sándort, bár már gyerekkorában nagy jövőt jósoltak neki a színészi pályán, kisebb korában gúnyolták iskolatársai, felnőttként pedig alkoholproblémákkal küzdött, magát La Mancha lovagjának, szélmalomharcosnak nevezte. Saját bevallása szerint a szerepeiből merített erőt a folytatáshoz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Csipike történetén keresztül nekünk is megadatik az önmagunkra találás lehetősége” – beszélgetés Molnár Levente operaénekessel

Csipikének, a fontoskodó, de jószándékú törpének kalandos történetei számos gyermek és felnőtt szívét meghódították már. Fodor Sándor meséje a Coopera gondozásában hamarosan egy családi opera formájában elevenedik majd meg. A készülő mű ötletgazdájával és művészeti vezetőjével, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel beszélgettünk egyebek mellett arról, milyen fejlődésen megy keresztül a történet során, és mi mindenre tanít meg bennünket is ez az erdélyi gyerekek és felnőttek körében egyaránt ismert és kedvelt kis mesehős.
Zenés színház hír

Elisabeth Sobotka lesz a Berlini Állami Opera új főigazgatója

A Bregenzi Fesztivál vezetője 2024 szeptemberében kezdheti meg munkáját az intézmény élén. A jelenlegi főigazgató, Matthias Schulz 2025-től a Zürichi Operát vezeti majd.
Zenés színház hír

Rost Andrea tart ősszel mesterkurzust

A világhírű énekesnő PályaStart címmel vezet összetett képzést az ősz folyamán a Magyar Állami Operaházban, melyen operaénekes-növendékek és pályakezdő művészek tökéletesíthetik tudásukat.
Zenés színház hír

Bretz Gábor kapta a Székely Mihály-emlékplakettet

Az Operaház egykori legendás énekesének emlékére létrehozott díjat egy arra érdemes énekesnek adják át, művészi és emberi magatartásának elismerésére. Idén a világszerte ismert basszbaritonra esett a választás.
Zenés színház interjú

„Az igazi nőnek mindig titka van” – interjú Fischl Mónikával

Fischl Mónika az operettirodalom csaknem minden jelentős primadonnaszerepét eljátszotta már, az évad végéhez közeledve pedig többek között a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A színésznővel a nemrég átvett Liszt Ferenc-díjáról, tanításról, az operett és musical kapcsolatáról, valamint az előadások egyedi rendezői koncepciójáról beszélgettünk.