Zenés színház

A világsztári norma

2009.11.19. 11:11
Ajánlom
Hétfő este Edita Gruberova, a világ ma legismertebb belcanto szopránja fényesen teljesítette az ő klasszisához méltó, elvárt normát. Bellini Normájának hangversenyszerű előadása azonban egy másik felismerést is hozott: a mű – részletszépségei ellenére – egészében és színházi közegétől megfosztva, bizony, még ilyes epicentrum-énekesnővel is nehezen fogyasztható.

A vak véletlen s a kötelező kritikusi penzumok folytán került elém e koncert délelőttjén Gruberova régi-régi müncheni Szöktetésének televíziós felvétele. Elvarázsolt, s csak a Martern aller Arten utáni - cseppet sem bajoros - üdvrivalgásnál jutott eszembe, hogy épp ma este, csakhogy harminc évvel (!) később fogom hallani a német-magyar, mégis szlovákiai művészt. Bombasztikus elem volna azt írni: és láss csodát, ugyanazt hallottam! De nem így volt, és nem is ez a csoda. A csoda az, hogy bár Gruberova szoprán hangja azóta más színekbe öltözött, a kipárnázott, uszályosított belcanto alatt "ott van mind a régi voce", érintetlenül él az ezüstfuvola-hang. A korábbi tartózkodó, majdnem csak "énektechnikusi" megjelenítés pedig szenzációs fejlődésen ment át. Korábban filmekből is észleltük ennek jeleit (Donizetti másik hangja, Magyar Nemzet, 2006. augusztus 8.), de hogy egyetlen karmesteri pulpituskarfa használatba vonásával, alig két négyzetméter parkettai toporgófelületen mire képes egy átlényegült előadó, arra most derült fény. 

Gruberova tényleg túl van minden (hangi) határon. Korosztálybéli fachtársai már az énekzsűrikből is kikopóban vannak, nemhogy színpadról. De legfőképp azon van túl, hogy a kifejezés érdekében bármi korlátozza - akár a dobogó korlátja legyen az. Mindenben kapaszkodót talál, mindent javára fordít. Például a kadenciákat, amelyeket pedig alighanem csak visszahelyez azok régi jogaiba: képes a skálafutamokat melodramatikus hangfestésig fokozni - accompagnatói egy az egyben melodrámák is. 

Persze, mi mást is tehetne efféle lobogó azonosulásban, ha már a darab legizzóbb pillanatát, Norma és Adalgisa párbeszédének a szerelmi háromszöget kijelölő pontját (Pollione) Bellini nem zártszámba illeszti? Ha nem sújt ide a szimfonikus tutti istennyila, marad Gruberova magánszínháza, tanulmány-értékű átéléssel. Máskor meg az intenzitás inverze vág mellbe: például anyaságának megvallásakor ("son' io") oly' üvegszálat neszez, hogy lélegzetvisszafojtva dermedünk a szinte mérhetetlen, termünk mégis tökéletesen kitöltő pianissisimo hallatán. Máskor - tegyük hozzá, szorultabb helyzetben - pedig lenyílik az istenáldotta fuvoláról a művies puceráj: nos, ilyenkor magas fekvésben, nyitott és lézerfényes pillanatokkal köszön vissza Konstanze, 1980-ból. Azt viszont sajnáltam, hogy épp a híres Cavatina strófái estek leginkább áldozatul e túldagasztott, a láge mélysége miatti pótcselekvésből is eredő hangi bruttósításnak (a lelki mozgatórugókhoz e színben inkább illene a nyugalom, mint az expanzió), ám végül a szerep dimenzióinak következetes változása/végigvitele elfogadhatóvá tette ezt is. 

És Gruberova örvendetesen nem volt egyedül: hallottunk még egy világszínvonalú alakítást. Oroveso egyáriás, de többjelenetű szerepében a veterán szlovák basszista, Peter Mikuláš lépett fel. Nemes hanganyagú, pontosan és hatásosan deklamáló, szép ívekkel operáló énekes, aki makulátlan teljesítményt nyújtott. Sajnos, ugyanez nem mondható el a tenorról, aki a jelzett Miroslav Dvorskyhoz képest egy venezuelai úr, bizonyos Aquiles Machado volt. A Scalát, Metropolitant az elmúlt években Puccini-szerepekkel megjárt énekes testi adottságai előnytelenek (kb. százötven centi és majdnem ennyi kiló), hangi tálentuma azonban jelentős, és így illik is hozzá a prokonzuli-hadvezéri szerep: gazdag ércű spinto ragyog torkában mindaddig, míg g'-nél feljebb nem parancsolja a partitúra. Onnan - és különösen első, még "hideg indítású" jelenetében - beindul a prés, s a forszírozás kétségbeesett csúcsmagasságokat eredményez, gyors lefáradást. Később, a pihentető félóráknak hála feljavul Machado, ám ebben szerepe lehet annak is, hogy már az összes tradicionális extramagasságot kihagyja. 

Adalgisában azt az Orlovsky herceget üdvözölhettük, aki a Gruberova-fémjelezte Denevérben már 1998-ban is fellépett Budapesten. Carmen Oprisanut semmiképp sem tartanám mezzónak, sötét csengésű, túl zártra vett szopránja ezen az estén a becsülettel teljesítő énekes mintája volt. Ám amikor szembefordul Normával, és egyeztetett kadenciában vokalizálnak, klasszissal különböző minőséget hallunk... A kis szerepekben operaházi szólistákat láttunk (Kiss Péter) és hallottunk (Gémes Katalin), mint ahogy bátran hihettük volna, hogy a Normát az elmúlt években repertoáron tartó operai kórus kapott felkérést a Művészetek Palotájába. Nem így: a Nemzeti Énekkar egy művészének szíves közlése szerint Gruberova kimondottan őket kérte a korábbi Roberto Devereux-szereplésükre hivatkozva - a nem túl jelentős és nem is nehéz anyag most sem jelentett számukra problémát. (Bár magam mindig szálkásabb, robusztusabb hangzást várnék el az opera műfaj okán, azért az oratorikusan túlfinomult, kottista druidák sem okoztak csalódást.) Szlovák volt még a zenekar is, nemzeti együttesük szimpatikus, kulturált benyomást keltett, láthatóan régi ismerősként lapozgatták a Norma-stimmeket. A karmester, a kissé túlmozgásos, a Bellini-muzsikát lelkes agyagozóként kiformázó Oliver von Dohnányi korrekt partnerként működött, időnként háttal állva is szinkronban tudott maradni a kényes tempókilengésekkel dolgozó Gruberovával. 

Végezetül a szerző munkájáról... Gyönyörű szép szigetek, hatásosan komponált pillanatok szegélyezik a Normát, de ez az este is megmutatta: lehetetlen koncentrált figyelemmel követni az alig tagolt, néhol édeskés lírát. (Bontott hármashangzat-triolák fölé elképzelt érzelmes számból legalább tíz követi egymást: mintha Verdi telerakta volna a Traviatát "Di provenza il mar"-szerű románcokkal...) Színpadi kulissza, ötletes rendezés nélkül a darab túlragozott, főleg a második felvonás tépelődései viselik meg a nézőt. 

A standing ovation természetesen nem maradt el, a bőven hatvan felett járó Edita Gruberova mégsem ünnepeltette magát, mindvégig szerény maradt. Talán majd a búcsúturnén - csakhogy azt nekünk meg is kell ám érni.

Bellini: Norma (opera két felvonásban, koncertszerű előadás)
2009. november 16. 19:00

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Edita Gruberva (Norma), Carmen Oprisanu (Adalgisa), Miroslav Dvorsky (Pollione), Peter Mikulás (Oroveso), Gémes Katalin (Clotilde), Kiss Péter (Flavio), Szlovák Filharmónia Zenekara, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás
Vez.: Oliver von Dohnányi

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Csák János: Demeter Szilárd hat intézményt összefogó közgyűjteményi központot vezet majd

Az M5 közszolgálati csatornának adott interjúban a kulturális és innovációs miniszter részletesebben is megindokolta, miért Demeter Szilárdot választotta a Magyar Nemzeti Múzeum élére, illetve bejelentette a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ létrejöttét.
Vizuál

Denis Villeneuve már a tökéletességet ostromolja – megnéztük a Dűne második részét

Az első fejezethez hasonlóan a Dűne: Második rész ugyancsak összművészeti remekmű lett, amelyben a szórakoztatás és a művészi koncepció varázslatos összhangba került. Denis Villeneue nagyeposza egy valódi audiovizuális orgia, amely minden alkotóelemében a tökéletességre törekszik.
Vizuál

Ingyenes művészettörténet kurzust indít a Képzőművészeti Egyetem középiskolásoknak

A tanfolyam márciusban indul, és május végéig folyamatosan be lehet kapcsolódni. A fiataloknak csupán regisztrálniuk szükséges a részvételhez.
Jazz/World

Omara Portuondo, a kubai Edith Piaf Budapesten is fellép búcsúturnéja során

A Buena Vista Social Club világhírű énekesnője október 6-án lép fel a Budapest Sportarénában, ahol a 93 éves előadó hosszú pályafutásának legismertebb dalai hangzanak el.
Klasszikus

Kér egy csésze Bachot?

Az Anima Musicae Kamarazenekar rendhagyó Bach-estre hívja az érdeklődőket az Óbudai Társaskörbe március 21-én, a mester 339. születésnapja alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Párkapcsolati dráma színes háttér előtt – A víg özvegy Zürichben

Az operettműfaj megújítójaként is emlegetett ausztrál rendező, Barrie Kosky ezúttal Lehár-műhöz nyúlt. Produkciójában ezúttal sem alkalmazott túl radikális eszközöket, már amennyiben nem tekintjük annak az emberi lélek mélységeit feltáró elemzést.
Zenés színház ajánló

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Zenés színház hír

Miklósa Erika alapítványával együttműködve indít posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes által alapított KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. Az együttműködés keretében posztgraduális képzést indít az egyetem.
Zenés színház ajánló

Világhírű rendező Don Giovanni-produkciója látható az Operaházban

Salzburg, Berlin, Amszterdam, Madrid és Párizs után Budapesten is bemutatkozik Claus Guth 2008-as világhírű Don Giovanni-rendezése. A címszerepet kettős szereposztásban Bretz Gábor és Szemerédy Károly alakítja.
Zenés színház hír

Komlósi Ildikó Bartók-mesterkurzust tart

Az énekesnő, aki maga is számtalanszor formálta meg Judit szerepét A kékszakállú herceg várában, február végén négy napon át dolgozik a kurzuson részt vevő fiatal művészekkel.