Milyennek látod a Mária főhadnagyban általad megformált karaktert?
Draskóczy Ádám egy létező történelmi személy, családjának nemessége nagy múltra tekint vissza: az ősei 1242-ben, a muhi csatában mutatott vitézségük elismeréseként kaptak nemesi címet és birtokot Gömör, illetve Turóc vármegyében az akkori uralkodótól, IV. Bélától. A Rákóczi szabadságharcban és az 1848/49-es szabadságharcban is részt vettek, emléktáblák őrzik hősiességüket, és több helyen is megemlítik őket a történelemkönyvekben. Ádám a darabban is elhivatott követője Kossuthnak, és a szabadságharc idején őrnagyként odaadóan küzd azért, hogy a magyar nemzet kivívja függetlenségét. Nagyon pozitív, támogató, nemes és nagylelkű személyiség, aki – mivel operettről van szó – természetesen szerelmes is, méghozzá egy csodálatos nőbe, Farkasházy Antóniába, Mária rokonába. Mindketten segítik a lányt abban, hogy azzá váljon, aki, éppúgy, ahogy Kossuthot és a magyar nemzet ügyét is mindketten szívvel-lélekkel támogatják. A sorsuk már a történet elején összefonódik, és a darab végén a szerelmesek természetesen ezúttal is egymásra találnak.
És ezáltal mindketten kapnak egy második esélyt a sorstól. Hiszen Antóniáról is tudjuk, hogy özvegy, és sejthető, hogy Draskóczynak sem ez az első szerelem az életben.
Valóban mondhatjuk, hogy ez a második ifjúságuk. Új esélyt kapnak a boldogságra, amivel végül élnek is. Akkoriban a hölgyek nagyon fiatalon, már 16-17 éves korukban férjhez mentek, és bizony gyakran előfordult, hogy a hitvesük korán elhunyt egy csatában, vagy egy betegség következtében. Mindketten rendelkeznek már élettapasztalattal: Antónia is fiatalon vált özveggyé, illetve Ádámot is érték csalódások.
Ők a szerelemnek egy érettebb, tapasztaltabb változatát jelenítik meg a színpadon, ugyanakkor éppoly’ izzó és mély érzelmek fűzik egymáshoz őket, mint az ifjú szerelmespárt,
Máriát és Jancsó Bálintot. Különleges élmény, hogy a feleségemmel, Lukács Anitával – akit most Farkasházy Antóniaként láthat a közönség – mindkét szerelmespárt életre kelthettük itt, az Operettszínházban, egy korábbi rendezésben ugyanis ő volt Mária, én pedig Jancsó Bálint karakterét formálhattam meg.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója különleges aktualitást ad az előadásnak, amelyben a magyar történelem egyik fontos korszaka jelenik meg a színpadon.
Ráadásul mindezt konkrét emberi sorsokon keresztül, a hétköznapi emberek harcait, küzdelmeit követve láthatja a közönség, akikhez így még közelebb kerülhet a történet és talán maga a korszak is. Azokból a vérzivataros időkből az emberek általában a nagy nevekre, köztük Kossuthra, Görgeyre, Széchenyire és az aradi vértanúkra emlékeznek, de a történelmet nem csak a nagy hősök alakítják. A szabadságharc sikere sem csak rajtuk múlott, hanem azokon a százezreken, akik az apró feladatok összességét végezték el. Csak az összefogásnak, a „hétköznapi hősök” odaadó, önfeláldozó küzdelmeinek köszönhetően születhetett és ma is csak így születhet siker. Nincs ez másképp a színházban sem:
a főszereplők mellett még számtalan ember munkájára szükség van ahhoz, hogy előadásról előadásra létrejöhessen az a csoda, aminek a közönség is részesévé válik.
Ennek a varázslatnak a létrejöttében fontos szerepet játszik a zene is.
Huszka Jenő művei – és általában véve az operettek – gazdagok olyan dallamokban, amelyek a magyar zenei kultúra színe-javát képviselik. Gyakran merített a népdalokból, a cigányzenéből, a magyar nóta jellegű dalokból, olykor a verbunkoszenéből is. Ezek mind a vérünkben vannak. Olyan melódiák csendülnek fel, amelyeket mindenki ismer: Én mától kezdve, A bugaci határon, Vértől pirosló ősi kard és még hosszasan sorolhatnám. Vidám, szerelmes, szenvedélyes és magyar virtusban gazdag, vérforraló dallamok egyaránt vannak köztük.
A premierhétvégén a nézők már megcsodálhatták azt a látványvilágot, amelyet Berzsenyi Krisztina jelmeztervező és Túri Erzsébet díszlettervező a rendezővel, Homonnay Zsolttal közösen álmodtak meg. Hogy éreztétek magatokat ebben a világban?
Remekül. A díszlet és a jelmezek is abszolút kifejezik azt a kettősséget az elegáns, ugyanakkor hűvös bécsi környezet és a vérzivataros, izzó hangulatú, forradalmi Magyarország között, amit a rendező szeretett volna megvalósítani. A díszlet ráadásul remekül segíti a játékunkat, jól kihasználható, és minden részletében képvisel valamit. Remekül hozzájárul a darabhoz.
Homonnay Zsolt egyben színészkollégátok is. Milyen volt az általa irányított alkotómunka?
Nagyon jó, mert – annak ellenére, hogy a fejében egyébként már az elejétől kezdve kész volt ez a darab, és végig nagyon határozott rendezői elképzelései voltak – össze tudtunk dolgozni, és mindenki a saját személyiségén keresztül formálhatta meg az adott karaktert. Így egyikünktől sem maradt idegen, könnyebben tudtunk azonosulni a ránk osztott szereppel.
Hozzád hasonló, vagy a saját személyiégeddel ellentétes karaktereket alakítasz szívesebben a színpadon?
Egy színész dolga szerintem egyebek mellett az, hogy akár egészen szélsőséges karaktereket tudjon úgy alakítani, hogy közben mégis önazonos marad. Áteresztjük a saját személyiségünkön, és megpróbáljuk megérteni, megformálni a velünk akár teljesen ellentétes karakterek érzéseit, gondolatait is. Szeretem, ha nem önmagam vagyok, hanem teljesen más karakter bőrébe bújhatok, és új dolgokat tapasztalhatok meg.
Ilyenkor még önmagam számára is tudok meglepetésekkel szolgálni.
Az eljátszott szerepek, amellett, hogy egymásra is hatással vannak, gondolom, téged is alakítanak.
Valamennyire biztosan. Sok karaktert formáltam már meg, és folyamatosan próbálom bővíteni, változtatni a színészi eszköztáramat azért, hogy egy-egy figurából a legtöbbet tudjam kihozni. És mindaz, amit általuk megtapasztalok, valamennyire természetesen a saját személyiségemre, viselkedésemre is hat. Draskóczy Ádám esetében például azt tanulmányoztam és próbáltam megjeleníteni, hogy milyen gesztusai és mozdulatai voltak akkoriban egy nemesnek. Hogyan beszéltek, hogyan viselkedtek, hogyan szólítottak meg valakit az adott társadalmi helyzetüknek megfelelően. Sokszor talán nehezebb színészi feladat egy létező, valószerű karaktert hitelesen életre kelteni a színpadon, mint például Kékszakállt, vagy egy hozzá hasonló kitalált, elnagyolt, groteszk figurát.
A bemutató után máris új cél felé indultok, április 7-én, nagypénteken ugyanis a Feltámadás című gálával várjátok a közönséget. Milyen műveket hallhat a közönség az est során?
Az ünnepi koncert első felvonásában klasszikus művek csendülnek majd fel. A fantasztikus kórusunk előadásában például Bach János passiójának nyitó részletét, illetve Verdi I lombardi című művének Jeruzsálem kórusát hallhatja majd a közönség, de felcsendül egy részlet Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című művéből is. Mozart c-moll miséjéből elhangzik majd a Laudamus te ária, Liszt Krisztus oratóriumából pedig Jézus monológja. Az énekkarral közösen részleteket éneklünk Théodore Dubois Krisztus hét szava című művéből, én pedig Dvořák Stabat materéből éneklek majd egy áriát, ami mindig megtiszteltetés. Az pedig, hogy ezúttal itt, a saját anyaszínházamban tehetem, külön öröm számomra. Ahogy annak is
nagyon örülök, hogy az Operettszínház repertoárján is megjelentek olyan koncertek, amelyekben az úgynevezett klasszikus zene dominál.
Megérdemli ez a színpad, ez a fantasztikus énekkar, zenekar, tánckar, ez a társulat, amelynek tagjai minden műfajban kitűnően megállják a helyüket. A koncert második részében Andrew Lloyd Webber Requiem című művét hallhatja a közönség. Ezzel a szerzeménnyel – amely kitölti a gála második részét – az elsősorban musicaljeiről ismert szerző egyébként édesapja emléke előtt tiszteleg. Az est szólistái rajtam kívül Süle Dalma, Fischl Mónika, Pete Ádám és Nin Duch Hoang Long.
Minek köszönhető szerinted, hogy immár az ilyen jellegű koncertek által nyújtott élményben is része lehet a teátrum közönségének?
Például annak, hogy Pfeiffer Gyula főzeneigazgató felismerte, mi az, amiben a társulat tagjai még megcsillogtathatják a tehetségüket, újabb oldalukról is bemutatkozhatnak a teátrum közöségének. Már az Ave Maria koncertek is ennek a szakrális, lélekemelő vonalnak az elindítói voltak, és nagyon boldoggá tesz, hogy én is részt vehetek ebben a misszióban. Vallásos családból származom, az iskolás éveimet is egyházi intézményekben töltöttem, így külön öröm számomra ezeket az áriákat énekelni, megszólaltatni. Maga a zene is egyfajta kapcsolódás Istenhez, kapocs a Föld és a Menny, az emberi és az isteni között. A feltámadás ünnepe pedig különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen ez a megváltás az alapja, a kiindulópontja magának a keresztény vallásnak. Csodálatos művek születtek ebben a témában, amelyeket énekelni minden szempontból olyan kihívást jelent, amelynek boldogan nézek elébe.
Fejléckép: Vadász Zsolt (forrás: Budapesti Operettszínház)
Támogatott tartalom.