Április 29-én rendezőként debütálsz a Budapesti Operettszínházban, te állítod ugyanis színpadra a Huszka Jenő életműve előtt tisztelgő operettgálát. Hogyan jött az életedbe a rendezés?

Miután felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, szerettem volna bebizonyítani, hogy tényleg ott van a helyem, tanulni, fejlődni akartam. Ezért amikor a vizsgákra készültünk, mindig több ajánlattal érkeztem, mint amennyi kötelező lett volna, az osztályfőnököm, Szinetár Miklós tanár úr pedig értékelte ezt. Az első év végén az egyik osztálytársammal, Gieler Csabával megírtuk és megcsináltuk az Egerek és emberek háromszereplős változatát, a női szerepet Ullmann Mónika játszotta. Ez olyan jól sikerült, hogy később vizsgafilm is készült belőle, és egy moszkvai fesztiválra is eljutottunk vele.

Csábító gondolat volt, de azt éreztem, hogy fiatal énekesként lehetőségektől esnék el, ráadásul nem sokkal később kaptam egy külföldi szerepajánlatot, így a rendezés csak terv maradt.

Végül mégis elvégezted a rendező szakot Marosvásárhelyen.

Sokat váratott magára, de soha nem feledkeztem meg róla. Színészként szerencsére annyi lehetőséget kaptam – ezek mind komoly, gyönyörű feladatok voltak –, hogy a rendezés háttérbe szorult, és csak nemrég jött el a pillanat, amikor azt éreztem, hogy szeretnék belevágni.

Felfedezhettem a zenés és a prózai színház gondolkodásbeli közös gyökereit is.

Másfajta gondolkodásmódot igényel egy prózai előadás rendezése, mint a zenésé?

Nem biztos, hogy ma már élesen különválasztható a kettő. Azt gondolom, hogy a mostani zenés daraboknál arra kell törekedni, hogy megszabaduljunk azoktól a kliséktől, sztereotípiáktól és berögződésektől, amik a változást és fejlődést gátolják. Természetesen vannak a műfajoknak stiláris követelményei, illetve adottak az egyes karakterek által képviselt viselkedés- és magatartásminták, de abban mindenképpen érdemes a prózai gondolkodáshoz kapcsolódni, hogy ne kívülről közelítsünk egy adott formához, hanem a formát töltsük meg belülről tartalommal – tehát ugyanúgy építsük fel a karaktert, vizsgáljuk meg a lelki alkatát, úgy közelítsünk a darabhoz, mint egy prózai műnél. Mára a zenés színház túljutott azon, hogy egyszerű formákat játsszon, a stílus csak az utat jelöli ki.

Homonnay Zsolt Guido COntini, a filmrendező szerepében a Nine-ban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Tehát téged a rendezés során elsősorban maga az ember érdekel.

Igen, az emberi lélektan és az ebből adódó akciók, reakciók. Az izgat, hogy hogyan határozzák meg az ember sorsát, helyzetét, életét a saját döntései, valamint az ezekből fakadó következmények és konfliktusok.

Az a gondolkodásmód, ahogyan színészként jelen vagy egy próbafolyamatban vagy előadásban, segítségedre van rendezőként?

Abból szempontból mindenképpen, hogy tudom, hogyan dolgozik egy színész. A rendező sokszor gondolatban már jóval előrébb jár, mint az, aki a szerepet megformálja, és a felkészültségéből adódóan előbb szeretne eredményeket látni. Viszont

Ezeket mind látom, és bizalommal vagyok a kollégáim felé. Tapasztalatból tudom, hogy egy színész éppen hol tart az alkotói munkájában. Ha pedig úgy gondolom, hogy támogatásra, iránymutatásra van szükségük, akkor megpróbálok a segítségükre lenni.

A Szabadság, szerelemben olyan művészeket rendezel, akikkel naponta együtt játszotok.

Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Ismerem őket, a munkamódszerüket, ezért tudom, hogy éppen ki hol tart a próbafolyamatban. Viszont ha valami mást szeretnék látni, ki kell tudnom őket mozdítani a megszokott helyzetből. Ebben nagy segítség a közös múlt, és hogy kölcsönösen bízunk egymásban. Hiszek a közös kreatív munkában, amit részemről mindenképpen megelőz egy alapos felkészülés. A régi kollégákkal talán adekvátabb az együtt gondolkodás, mint azokkal az emberekkel, akikkel kevesebbet találkozom színpadon, de annak a munkának is megvan a maga izgalma.

A Szabadság, szerelem Huszka Jenőnek állít emléket. Hogyan épül fel az este?

Egy gála megrendezése az előadásokhoz hasonlóan rengeteg felkészülést igényel.

Megjelenik benne minden, ami csak lehet: vágyak, álmok, ábrándok, szerelem, és a huszártánc végén egy Petőfi-vers, ami a Szabadság, szerelem című operettben hangzik el. Emellett számos olyan momentum van, amitől a szerző személye a műveivel együtt élővé válik és érdekesek lehet a néző számára. Véleményem szerint a remekműveket az különbözteti meg a jó művektől, hogy bármikor, bármely korban megtalálják a közönségüket, mert azok a gondolatok, érzelmek és filozófiák, amiket közvetítenek, mindig érvényesek.

Huszka Jenőnek nemcsak a művei, az élete is nagyon izgalmas. Mennyire tudjátok ezt egy est keretein belül megmutatni?

Mivel egy gáláról van szó, nem az az elsődleges szempont, hogy az életutat lexikálisan megmutassuk, de nem is szeretném, hiszen az egészen más irányba vinné az előadást. Viszont Huszka megjelenik majd, életet lehel az egykor leírt kottákba, és jelen idejűvé teszi az embert és a műveket egyaránt. Nem a művek megszületésének kronológiáját alkalmazom, sokkal inkább gondolati tematika szerint csoportosítjuk az elhangzó dalokat.

A látványvilág is az örökérvényűség jegyében készült?

Cziegler Balázs csodálatos, letisztult, art déco stílusú, lépcsősoros díszletet tervezett a gálához, ami nagyon impozánssá és monumentálissá teszi a teret. Ez lehetőséget ad a dimenzióváltásokra is, és méltó Huszka emlékéhez, aki rengeteget tett a magyar operettért.

Neked is számos kötődésed van Huszka Jenő műveihez.

Nagyszerű találkozásaim voltak a zeneszerző zenéivel és karaktereivel, akár a Lili bárónőt vagy a Gül babát nézzük – utóbbit két színházban is játszottam –, de említhetném a Mária főhadnagyot és a Bob herceget is. Ezért is érzem különösen nagy megtiszteltetésnek, hogy a színház vezetősége bizalmat szavazott nekem, és én fűzhetem eggyé azokat a ma is igazi gondolatokat, amik az operettek dalain keresztül megjelennek.

A gálán rendezőként a kollégáidnak kell iránymutatást adnod, közben pedig a következő generáció oktatásában is jelentős szerepet vállalsz, hiszen osztályfőnök vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Rengeteg kétely van még mindig bennem ezzel kapcsolatban, de bízom benne, hogy jól végzem a dolgomat, és át tudom adni azt a tudást, amit akár felvételizőként, színművészetisként vagy gyakorló színészként magamba szívtam. Kiss-B. Atillával és Földes Tamás kollégámmal egy olyan rendszert próbálunk kialakítani, amiben nem felülről irányítjuk a diákokat, hanem együtt gondolkodunk, és amiben megtalálhatják saját magukat. Mámoros érzés, amikor azt látom, hogy egy-egy feladattal már célba érünk, elkezdenek felnőni, és elkezd kialakulni a saját gondolkodásmódjuk. Ebben a munkában a rendezői attitűd és gondolkodásmód is a segítségemre van, de az órákon most inkább a belső világuk megismerése, és az abból fakadó táplálkozás, a saját hang megtalálása és használata a legfontosabb.

A diákok mennyire látnak bele abba a gyakorlati munkába, ami egy színházban folyik?

Ha szeretnének, bármikor bejöhetnek próbákra és előadásokra, van, hogy adott esetekben javasoljuk is, és a tapasztalataikat megbeszéljük az óra keretében. A későbbiekben be is vonjuk majd őket a komolyabb színházi munkákba, de a hallgatók még csak az első év második félévében járnak, most még számukra nem az a legfontosabb, hogy végigkövessék, hogy hogyan születik meg például Jekyll vagy Tevje figurája, majd idővel ide is elérkezünk. Az út azon részén járunk, hogy átléptek a küszöbön, és előttük az út – most elsősorban a saját feladataikra kell koncentrálniuk.

Te is tanulsz tőlük?

Mindenképpen! Legfontosabb számomra, hogy meg kell tanulnom ezt a generációt.

Ez a színpadi létüket is befolyásolja, hiszen a befelé nézés, a belülről építkezés, elmélyülés igénye kevésbé jelentkezik, és sokkal nehezebben megy egy ilyen világban. Villámgyorsan cikáznak körülöttük és rajtuk keresztül az információk, ezért nem szoktak hozzá, hogy időt szánjanak saját magukra, a lelkük vizsgálatára. Képesek rá, de tanulniuk kell színpadi munkájuk során a befelé figyelést, és az adott dologban a valódi elmélyülést.

Homonnay Zsolt a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

A legújabb bemutatódban, a Jekyll és Hyde-ban Jekyll is a lélek titkait kutatja. Vincze Balázs rendező emellett plusz motivációt adott a karakternek az apa személyében, azonban felmerül a kérdés, hogy a szándék felmenti-e a férfit a bűnök alól, amiket elkövet?

Éppen az az előadás egyik fő célja, hogy ezt a kérdést felvesse, és ez ma ráadásul nagyon aktuális kérdés. A mesterséges intelligencia korában igenis szembesíteni kell az embert saját magával és feltenni neki a kérdést, hogy hol a határ, ameddig az ember elmehet, és hogy a cél szentesíti-e az eszközt. Fontos mozgatórugója a darabnak az is, hogy Jekyll jót akar – nem véletlenül született az a rendezői döntés, hogy a szinte magatehetetlen beteg apja időről időre megjelenjen –, és a nemes szándék és a remény minden pillanatban valódi és jelen idejű tétet ad a helyzeteknek.

Jekyll pedig lényegében saját magát áldozza fel az ügyért azzal, hogy magán kísérletezik.

Jekyllt a magába, a tudományba és céljának elérésébe vetett hite hajtja, tehát részéről ez nem önfeláldozás. Ő nem szeretné feladni az álmait korlátolt és gyarló emberek miatt, ez a hit, és ez az optimizmus pedig segít neki továbbmenni az úton. Mindvégig próbál jót cselekedni, de egy ponton nincs elég eszköze az általa elszabadított rossz énjének féken tartására – illetve talán lenne, végsősoron már csak az öngyilkosság, de azt a benne élő Hyde nem engedi megtenni.

Lényegében viszont a gonosz „én”, Hyde sem csinál mást, mint eltávolítja az útból azokat, akik meggátolhatnák a kutatás sikerességét.

Vincze Balázs azt szerette volna megmutatni, hogy adott egy férfi, akiben alapvetően a lelke legmélyén benne él Hyde, csak a neveltetése, társadalmi helyzete, valamint az erkölcsi és morális nézetei nem engedik, hogy felszínre törjön.

Széles Flóra és Homonnay Zsolt a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

A férfi menyasszonya, Emma nem bír befolyásoló erővel?

Emma nagyon fontos Jekyll életében. A férfi hisz abban, hogy ő az a társ, aki olyannak fogadja el, amilyen, és mindig mellette áll, támogatja, történjék bármi. A lány egy lehetséges boldog jövő szereplője, viszont Jekyllnek eszébe sem jut, hogy miatta abbahagyja a kutatást. Sőt, egy ponton még el is küldi a laboratóriumból, hogy egyedül dolgozhasson, és később is csak annyit kér, hogy ha már mindenki elfordult tőle, legalább ő maradjon mellette. Jekyllnek el kell tüntetnie a szörnyeteget az életéből, hogy Emmával boldog életet élhessen, és amikor kiderül számára, hogy ez nem megy, és már a lány is veszélybe kerül, a férfi utolsó erejével megmenti őt azzal, hogy a benne élő szörnyeteget saját életének feláldozásával pusztítja el.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Homonnay Zsolt (forrás: Budapesti Operettszínház)