Nőnap alkalmából általában jobban odafigyelünk azokra a hölgyekre, akik képesek túllépni a társadalom által elvárt szerepeken, és erős, önálló személyiségként változatos szituációkban is helyt állnak. Az operák világában is akadnak ilyen nőalakok; még ha nem is feltétlenül helyeseljük minden tettüket, tiszteletet érdemelnek az útért, amelyet végigjárnak.
Brünnhilde (Wagner: A nibelung gyűrűje)
Ki mással kezdődhetne listánk, mint az isteni és emberi létet is megjárt valkűrlánnyal, aki az egeket uraló apjával is kész szembeszállni, ha az erkölcsi érzéke arra készteti. Brünnhilde mégsem túl kemény nő, gyermekként és szerelmesként is odaadó, de érzékenysége ellenére is képes minden helyzetben újra talpra állni. A tetralógia végére ő maga látja át, hogyan vált az egész világ romlottá, és emelt fővel fogadja a szükségszerű pusztulást – a sajátjáét, és mindenkiét, aki valaha kedves volt neki.
Arabella (Richard Strauss: Arabella)
A duettet éneklő két lánytestvér, Arabella és Zdenka mintha a női személyiségfejlődés két stádiumát jelenítené meg. A kisebbik lány, Zdenka, viszonzatlanul szerelmes, folyton aggódik, de bármit megtenne azokért, akik fontosak neki. Az idősebb testvér, Arabella, sokkal érettebben áll a párkapcsolathoz, bízik az ösztöneiben, abban, hogy fel fogja ismerni, ki az a férfi, aki jó társa lehet az élete során. Amikor pedig így történik, minden viszontagságot higgadtan, bölcs türelemmel fogad.
Amneris (Verdi: Aida)
Amneris nem kifejezetten az a szereplő, akit olyan nagyon szoktunk szeretni, és az igazat megvallva, erre van is némi okunk. Az elkényeztetett királylány hozzászokott, hogy mindent megkaphat, amire csak vágyik, és a más emberek iránti rokonszenve is csupán addig tart, amíg azok nem szegülnek szembe az akaratával. Fájdalmas lecke árán tanulja meg, milyen visszafordíthatatlanul pusztító tud lenni ereje, és a darab végére képes lesz a saját magáén kívül mások érzelmeit is figyelembe venni.
Anne Trulove (Sztravinszkij: A léhaság útja)
A léha Tom szerelmesének, Anne-nak már a neve is elárulja igazi természetét, ő képviseli az igaz szerelmet, az egyetlen erőt, amely képes az ördögi Nick Shadow hatalmával szembeszállni. A lány megválik apjától és attól a biztonságos, szeretetteli környezettől, amiben felnőtt, hogy kövesse felelőtlen kedvesét a városba, ahol mindannak a romlottságnak az ellenpontja lesz, ami Tomot kísérti.
Rosina (Rossini: A sevillai borbély)
A cserfes és bájos Rosinát nem is lehet nem szeretni – de azért jobb, ha nem próbálunk ujjat húzni vele! A leányzó valódi viperává képes változni, ha valaki a tervei útjába akar állni, ahogyan például gyámapja, a kezére pályázó Bartolo teszi. És miközben a férfiak csak szövögetik a terveket, Rosina cselekszik, levelet ír, megszerzi, amire szükség van, így a darab végére természetesen minden úgy alakul, ahogy szeretné.
Minnie (Puccini: A Nyugat lánya)
Egyetlen nő a férfiak között: a szép Minnie egyszerre anya, tanító és eszménykép az aranyásók elvadult közösségében. A nő nem riad meg a vadnyugat veszélyeitől, ha kell, fegyvert fog, kártyázik, ugyanakkor jó szívvel és gyöngéden bánik azokkal, akik csak hozzá fordulhatnak. Mikor megérinti a szerelem, ugyanilyen erősen és mégis odaadóan képes bánni kedvesével, megbocsátja bűneit, és segít neki új életet kezdeni.
Carmen (Bizet: Carmen)
Ha létezik olyan operai nőalak, aki egyáltalán nem hajlandó alávetni magát a társadalom elvárásainak, akkor az Carmen. Nem tűri a korlátokat, átadja magát az érzéseinek, a szenvedélyeinek, és csak addig van helye bárkinek is a világában, amíg hajlandó őt ilyennek elfogadni. Ezekhez az elveihez annyira ragaszkodik, hogy kész akár az életét is adni értük, hiszen miért is akarna tovább élni, ha le kellene mondania önazonosságáról?
Alcina (Händel: Alcina)
Gondolhatnánk azt is, hogy Händel operájának a főhősnője csupán egy cselvető boszorkány, a középkori történetek tipikus alakja, aki megakadályozza, hogy a lovagok tisztességes keresztény életet éljenek. Alcina azonban jóval több ennél, hiszen az opera muzsikája egy összetett, vívódó, szenvedő karaktert mutat meg: mindenre kész, hogy megkaparintsa Ruggierót, mivel valóban szerelmes lett a fiatalemberbe – de hát milyen jövője lehet egy szerelemnek, amit csak a mágia tart össze?
Stuart Mária (Donizetti: Stuart Mária)
Donizetti operájában mindjárt két erős nő is található, a szemben álló két királynő, Mária és Erzsébet. Ám míg az angol trón uralkodónője saját bizonytalanságát és gyengeségeit próbálja leplezni keménységével, riválisa (akivel nem csupán a politikában, de a szerelemben is verseng) sokkal több nemességgel, tartással tudja viselni sorsa kegyetlenségét, még az utolsó perceiben, kivégzése előtt is képes olyan szilárd tartással viselkedni, hogy mindenki eltörpül mellette.
Leonóra (Beethoven: Fidelio)
Egy újabb nő, aki nem riad meg attól, hogy megmérkőzzön a férfiakkal. Leonora álruhában őrnek szegődik a zsarnok Pizarro felügyelte börtönben, hogy kiderítse, mi történt férjével, Florestannal, milyen csapást hozhatott fejére, hogy dacolni mert a hatalom emberével. Szemrebbenés nélkül viseli a nehéz munkát, és csodával határos módon, önfeláldozása eredményhez vezet, egy föld alatti tömlöcben rálel Florestanra, és sikerül leleplezniük Pizarro gazságait.
Fejléckép: Catherine Foster Brünnhildeként a Müpában (fotó/forrás: Posztós János / Müpa)
hírlevél
