Zenés színház

Abbado ismét a Scalában

2012.10.31. 09:32
Ajánlom
Az olasz karmester a hetvenedik életévébe lépő Daniel Barenboim születésnapi koncertjén dirigálta a milánói dalszínház zenekarát - húsz év után először.

Az október 30-i ünnepi koncerten Claudio Abbado a Scala zenekarát és saját bolognai székhelyű Mozart-zenekarát vezényelte. Előadásukban Mahler VI. szimfóniája csendült fel, de a kedd esti hangversenyen maga az ünnepelt, Daniel Barenboim is fellépett, akit ezúttal a zongora mellett láthatott a milánói közönség. Tolmácsolásában Chopin I. zongoraversenye hangzott el.

"A Scala zenekara az első, amely egy olasz operaházban a Bécsi Filharmonikusok mintájára jött létre. Mindig is szerettem volna visszatérni ide - nyilatkozta Abbado a La Repubblicának október 25-én. A karmester méltatta a Scala intendánsának, Stéphane Lissner munkáját. "Nagyszerű munkát végzett. Olyan emberekre van szükség, mint ő. Hasonló tapasztalattal, szenvedéllyel, aki egyszerre intendáns és művészeti igazgató, a kultúrára nyitott egyéniség" - fogalmazott Lissnerről, aki 2015-ben - a tervezettnél két évvel korábban - elhagyja a Scalát, hogy a párizsi opera élére álljon.

A most 79 éves Abbado 1968 és 1986 között volt a Scala zeneigazgatója, az operaháztól azonban heves viták közepette távozott. Helyét Riccardo Muti (portrénk róla itt) vette át. Abbado azóta nem vezényelte a Scala zenekarát, a Bécsi és a Berlini Filharmonikusokkal viszont már többször koncertezett az olasz dalszínházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Thomas Johannes Mayer operaénekes

A neves Wagner-basszbariton a világ legnagyobb operaházaiban formálta meg a német repertoár hőseit, de olasz szerepekben is lehetett hallani Budapesten Wotanként mutatkozott be, 2010-ben.
Zenés színház interjú

Zakariás Zalán: „Két világ között lebegünk, egyszerre vagyunk otthon a házunkban otthon a lelkünkben”

December 9-én megkezdődött a Hegedűs a háztetőn próbafolyamata a Csokonai Nemzeti Színházban. Az előadás rendezője, Zakariás Zalán, számos emlékkel kötődik Debrecenhez, hiszen az elmúlt 15 évben többször is dolgozott együtt a helyi társulattal – most legújabb munkájáról beszélgettünk.
Zenés színház interjú

Szőke Diána: „Az operett az én világom”

Alig száradt meg a tinta a diplomáján, máris a Budapesti Operettszínház színpadán találta magát. A cigánybáró Arsénáját sikerrel megformáló fiatal szopránnal, Szőke Diánával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

Tímár Tímea: „A misztikum mögött rejlő nőt kerestem Cziprában”

A titokzatos cigányasszonyt, az elrejtett kincs őrét formálta meg nemrég Tímár Tímea a Budapesti Operettszínház új bemutatóján, A cigánybáróban. Az énekesnő első teljes operettszerepéről, a műfajhoz fűződő viszonyáról és küldetéstudatáról is mesélt.
Zenés színház ajánló

A Tosca bemutatójára készülnek Európa egyik legimpozánsabb szabadtéri színpadán

2026 nyarán a 2015-ben nagy sikerrel bemutatott Tosca új rendezését láthatja a nagyközönség a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadásokra december 24-ig 15 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek.