Zenés színház

Abbado lehet az Operaház tiszteletbeli főzeneigazgatója

2006.04.14. 00:00
Ajánlom
Dr. Bozóki András kultuszminiszter, Hegyi Árpád Jutocsa, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Kesselyák Gergely főzeneigazgató mindhármuk által aláírt levélben kérte fel Claudio Abbado világhírű olasz karmestert a Magyar Állami Operaház tiszteletbeli főzeneigazgatói posztjának betöltésére 2006. április 12-én.

Levelüket hamarosan személyesen adják át a Magyar Állami Operaház vezetésének nevében.

Claudoi Abbado első zeneóráit hegedűs édesapjától, Michelangelo Abbadótól kapta. Később a milánói konzervatórium hallgatója lett, ahol Antonio Vottótól vezényelni, Friedrich Guldától pedig zongorázni tanult. 1955 és 1958 között Bécsben Hans Swarowskynál tökéletesítette tudását, 1958-ban Koussevitzky-díjat, 1963-ban New Yorkban Mitropoulos-díjat nyert. A milánói Scala színpadán 1960-ban debütált, ezután a hatvanas években egyre-másra kapta a meghívásokat: 1960-ben a Bécsi Ünnepi Játékok, 1965-ben a Salzburgi Ünnepi Játékok egyik karmestere volt. Berlinben 1968-ban lépett fel először.

1967-től majdnem két teljes évtizeden át a milánói Scala állandó karmestereként dolgozott, később az intézmény művészeti vezetőjévé is kinevezték. 1971-ben Karl Böhm mellett Bécsi Filharmonikusok vezető karmestere lett, ennél a zenekarnál már 1965-től rendszeresen vendégszerepelt. 1978-ban megalapította az Európai Ifjúsági Zenekart, később a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart, illetve a Chamber Orchestra of Europe-ot. 1979-től 1987-ig a London Symphony Orchestra vezetőjeként tevékenykedett. 1986-ben visszatért Bécsbe és öt éven keresztül a Wiener Staatsopert vezette. 1989-ben az elhunyt Herbert von Karajan helyére lépett a Berlini Filharmonikusoknál. 1994-ben elvállalta a salzburgi Osterfestspiele művészeti vezetését is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Zakariás Zalán: „Két világ között lebegünk, egyszerre vagyunk otthon a házunkban otthon a lelkünkben”

December 9-én megkezdődött a Hegedűs a háztetőn próbafolyamata a Csokonai Nemzeti Színházban. Az előadás rendezője, Zakariás Zalán, számos emlékkel kötődik Debrecenhez, hiszen az elmúlt 15 évben többször is dolgozott együtt a helyi társulattal – most legújabb munkájáról beszélgettünk.
Vizuál

KÉP-regény: A vándorló szobrok

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hol látta viszont az egykor a Zichy-kastély udvarán heverő szobrokat.
Klasszikus

Stravinskyt különleges kapcsolat fűzte a lagúnák városához...

December 19-én este fél nyolckor Zeke Mihály és a Magyar Rádió Énekkara Stravinsky- és Bach-darabokkal várják a közönséget a Pesti Vigadó impozáns Dísztermében.
Jazz/World

Koncerttel szülinapozik a Modern Art Orchestra – advent a Várkert Bazárban

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban. Az ünnepi műsorban felidézik a zenekar Bartók-, Kodály-, Liszt- és Ligeti-feldolgozásait.
Klasszikus

Angyali hangokkal köszönti az ünnepet a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

Diótörő és az ünnep dallamai címmel ad karácsonyi hangversenyt a MÁV Szimfonikus Zenekar december 19-én a Zeneakadémián, ahol a kórusirodalom gyöngyszemei is elhangoznak a Magnificat Leánykar előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Zakariás Zalán: „Két világ között lebegünk, egyszerre vagyunk otthon a házunkban otthon a lelkünkben”

December 9-én megkezdődött a Hegedűs a háztetőn próbafolyamata a Csokonai Nemzeti Színházban. Az előadás rendezője, Zakariás Zalán, számos emlékkel kötődik Debrecenhez, hiszen az elmúlt 15 évben többször is dolgozott együtt a helyi társulattal – most legújabb munkájáról beszélgettünk.
Zenés színház interjú

Szőke Diána: „Az operett az én világom”

Alig száradt meg a tinta a diplomáján, máris a Budapesti Operettszínház színpadán találta magát. A cigánybáró Arsénáját sikerrel megformáló fiatal szopránnal, Szőke Diánával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

Tímár Tímea: „A misztikum mögött rejlő nőt kerestem Cziprában”

A titokzatos cigányasszonyt, az elrejtett kincs őrét formálta meg nemrég Tímár Tímea a Budapesti Operettszínház új bemutatóján, A cigánybáróban. Az énekesnő első teljes operettszerepéről, a műfajhoz fűződő viszonyáról és küldetéstudatáról is mesélt.
Zenés színház ajánló

A Tosca bemutatójára készülnek Európa egyik legimpozánsabb szabadtéri színpadán

2026 nyarán a 2015-ben nagy sikerrel bemutatott Tosca új rendezését láthatja a nagyközönség a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadásokra december 24-ig 15 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek.
Zenés színház interjú

Pete Ádám Dávid: „Minden irányból körbejártam a színpadot, most meg ott állok középen”

A Budapesti Operettszínház énekkari művésze nemrég ismét főszerepben léphetett a közönség elé, Zsupánt alakította A cigánybáró novemberi premierjén. Hogyan lett belőle szólista, és milyen segítséget kapott a felkészülés során – kérdeztük a fiatal baritontól.