Zenés színház

Abigél segít

2008.02.22. 00:00
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház az évad második premierjeként a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 27-én mutatja be Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor: Abigél című musicaljét, Szabó Magda regényének zenés színpadi adaptációját. Ehhez kapcsolódva a színház nagyszabású jótékonysági akciót indít diákoknak.

A színház a regény szellemét megidézve 2008. február 25-én indítja el nagyszabású jótékonysági akcióját, amely keretében a produkció alkotóival és szereplőivel, valamint az előadás támogatóival kulturális segítséget kíván nyújtani a rászoruló kis- és középiskolásoknak.

Abigél, a csodatévő szobor jótékonysági akciójában olyan diákok e-mailjeit várja, akik tanulmányaikhoz, művelődésükhöz kérnek segítséget. Ennek részletes leírása mellett a Budapesti Operettszínház azt kéri a pályázó tanulóktól, hogy legalább egyoldalas olvasónaplót is csatoljanak levelükhöz. Az olvasónapló témája természetesen Szabó Magda Abigél című regénye. A legjobb pályaműveket és a leginkább rászoruló diákokat Abigél tankönyvekkel, olvasmányokkal, kulturális programokkal és más meglepetésekkel segíti majd.

Az Abigélhez írott levélben szerepelnie kell:

- a tanuló nevének, címének, korának és osztályának;
- az iskola nevének, amelyben jelenleg tanul;
- annak leírásának, hogy miért és miben segíthet Abigél (könyv, színház, múzeum-látogatás, koncert, tanszer, stb. – mindez maximum 200.000- Ft értékű lehet);
- az Abigél című regényből írt minimum egyoldalas olvasónaplónak.

A pályázatokat a produkció alkotóiból és szereplőiből álló zsűri bírálja majd el.

Tagjai:

Kerényi Miklós Gábor – a Budapesti Operettszínház igazgatója, a musical dramaturgja
Somogyi Szilárd – az Abigél rendezője és egyik szerzője
Tasi Géza – Szabó Magda jogainak képviselője
Udvaros Dorottya – színművész, az Abigél egyik főszereplője
Csonka András - színművész, az Abigél egyik főszereplője

A leveleket, pályázatokat a Budapesti Operettszínház az abigel@operett.hu e-mail címre várja 2008. március 31-éig.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Plusz

Így segít a Müpa a karácsonyi készülődésben

Újabb sztárfellépőket jelentett be a Müpa. Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, Charles Lloyd, Daniel és Michael Barenboim, a Clayton-Hamilton Jazz Orchestra, Lee Ritenour és Palya Bea is visszatér a koncertterembe. Az ünnepi időszakban ajándékutalvánnyal is kedveskedik a nézőknek.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Klasszikus

Adventi koncertek a Kiskorona7-ben – az Óbudai Társaskör adventi ajánlata

Három adventi koncert, három egymástól teljesen különböző zenei stílusban, Óbuda kultikus koncerttermében. A Kiskorona7 egészen különleges zenei programokkal készül az ünnepvárás időszakában.
Klasszikus

Ajándékozzon koncertélményt a Concerto Budapesttel!

A világ legkiválóbb szólistáival, izgalmas és felfedezésre váró remekművekkel várja a Keller András vezette zenekar a közönséget jövőre is. Válasszon a Concerto Budapest ünnepi kínálatából, vásároljon ajándékkártyát vagy koncertjegyet ajándékba!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Zenés színház hír

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Zenés színház gyász

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Zenés színház ajánló

Ragyogjon az Operaház aranyfényeitől a karácsony!

A Magyar Állami Operaház megkezdte a 2022. január 1. és július 31. közötti előadások jegyeinek értékesítését, így az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház mellett, az Operaház épületébe is újra válthatnak jegyeket az opera és a balett szerelmesei.
Zenés színház ajánló

Jótékonysági gálaelőadás idős artistaművészek megsegítésére – A Fővárosi Nagycirkusz adventi ajánlata

A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve Elkaplak! címmel jótékonysági gálaelőadást szervez az idős artistaművészek megsegítésére. A Csillagtánc című klasszikus cirkuszi előadás teljes bevételét az idős artistaművészeink támogatására fordítják.