Zenés színház

Ádám-kosztüm és angyali tisztaság

2007.07.16. 00:00
Ajánlom
Ki tud ellenállni a nőcsábász Mantuai hercegnek? Fiatal, jóképű, gazdag, minden és mindenki a lábai előtt hever. Az angyalian ártatlan Gilda nagy tragédiája, hogy e csapodár kényúr által ismerte meg a szerelmet. A Covent Garden idei évadjának utolsó előtti operabemutatója Verdi egyik leggyakrabban játszott remekművét vitte színre: a július 11-i előadás a 467. Rigoletto volt az operaház történetében.

Valójában nem bemutatóról, hanem felújításról van szó. A Királyi Operaház legfiatalabb rendezőjének, az 1967-es születésű David McVicarnak 2001-es produkcióját elevenítette fel a dalszínház. A rendezést minden bizonnyal sikeresnek ítélte az operaház igazgatósága, mivel időről-időről újból előveszik. A mostani hat előadás előtt 2005 júliusában is ugyanezt az értelmezést élvezte a nagyérdemű.

McVicar koncepciója a végletekig kiélezett élethelyzetek, a szélsőségek bemutatása volt, melyhez legfőbb szemléltető eszközként a szexualitás ábrázolását állította középpontba. Már rögtön a nyitójelenetben is, mellyel vad orgiába csöppentünk a Mantuai herceg palotájában. A hölgyek fedetlen keblekkel bódították a férfinépet, de nemcsak az ellentétes neműek élvezték egymás társaságát, hanem mindenféle formáció megjelent a mantuai kényúr látható gyönyörűségére. (A leplezetlen bájak egyébként egyre gyakoribbak a színház produkcióiban: jó két éve a rajnai sellők mutatkoztak meglehetősen lenge ruhában A Rajna kincse előadásain, míg idén márciusban Händel Orlandójában Amor allegorikus alakja pezsdítette fel toplessben a 21. századi operabarát számára kissé lassan kibontakozó cselekményt.) Az erkölcsi fertő ábrázolásának negatív csúcspontja az volt, mikor az egyik statiszta Ádám-kosztümben jelent meg, közvetlenül Monterone gróf megjelenése előtt. A szándék nyilvánvaló: a ledér nemtörődömség és az apa fájdalmának kiáltó ellentéte volt a rendező célja.

Ugyancsak a testi szerelem ábrázolása került a központba a harmadik felvonásban, mikor Gilda – meglesve Maddalena és a herceg enyelgését Sparafucile tanyáján – szívszakadva szembesült a telhetetlen szerelmi étvágyú herceg hűtlenségével. Mintha nem lenne elég maga a keserű csalódás ténye, a tapasztalatlan, apácazárdában nevelkedett Gilda számára a testi szerelem különböző variációit mutatta be az alkalmi párocska. A kontraszt szándéka nyilvánvaló, de kétlem, hogy szükség lenne a férfi-nő kapcsolat ennyire aprólékosan naturalisztikus megjelenítéseire – ugyanis nem erről szól az opera.

A Tanya McCallin által tervezett kosztümök a korabeli 16. századi viseleteket idézték, melyek jól megválasztott színszimbolikájukkal egyfajta jellemrajzát adták a szereplőknek. Michael Vede egyetlen, a színpad közepén álló díszlete ugyan meglehetősen minimalista – ha úgy tetszik, költségkímélő – volt (egy 45o-ban megdöntött, leginkább egy használaton kívülinek tűnő hőerőmű szürke falára emlékeztetett), mégis a különböző megvilágítások (Paule Constable munkája) és a színpad forgatása által egyszer palotabelső, másszor Rigoletto otthona, majd pedig Maddalena kocsmájául szolgált hihető háttérként.

A Mantuai herceget megszemélyesítő koreai Woo Kyung Kim meglehetősen egyenetlen teljesítményt nyújtott. Míg színészi alakításában kiválóan kidomborította az általa megszemélyesített karakter kegyetlenségét, addig énekesi teljesítménye csak a harmadik felvonásra, a híres "La donna è mobile" áriában teljesedett ki. Patrizia Ciofi ideális Gilda. Az operairodalom hírhedetten gyilkos szopránáriáit játszi könnyedséggel, finom ízléssel adta elő, hiteles az életét szerelméért feláldozni képes fiatal nő szerepében. Magasságai biztosan szólaltak meg, néha a középregiszterben volt fátyolos a hangja.

Az est hőse vitán felül a német bassz-bariton, a nagy színpadi rutinnal rendelkező Franz Grundheber, aki az előadás legkiemelkedőbb szereplője volt. Ha még eddig nem tudtuk volna: nehéz foglalkozás udvari bolondnak lenni. Rigoletto már bevonulásával szánalmat keltett, nehezen vánszorgott mankójával és botjával. Pszichológiai mélységeket fedett fel vallomása: testi fogyatékossága tette azzá, amivé lett, nemcsak teste, bensője is megnyomorodott. Grundheber megrázó drámai kohéziót teremtett a gyengéd apa, a némán, befelé síró, kétségbeesett apa, és a fájdalmában tébolyult apa megformálásával. Raymond Aceto (Sparafucile) és Marina Domasenko (Maddalena) muzikálisan és meggyőzően alakították a társadalom perifériájára került karaktereket. Dicséret illeti a férfikart, valamint a zenekart mindvégig megbízhatóan irányító Renato Palumbót.

(2007. július 11. 19:30 - Royal Opera House (Covent Garden), London - Verdi: Rigoletto; a librettót Victor Hugo: Le Roi’s amuse színdarabja alapján Francesco Maria Piave írta; km.: Woo Kyung Kim (Mantuai herceg), Franz Grundheber (Rigoletto), Patrizia Ciolfi (Gilda), Raymond Aceto (Sparafucile), Marina Domasenko (Maddalena), Elisabeth Sikora (Giovanna), Darren Jeffery (Monterone); díszlet: Michael Vale; jelmez: Tanya McCallin; világítás: Paule Constalble; koreográfus: Leah Hausman; vez.: Renato Palumbo)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.
Zenés színház kritika

Dadaista baba

Kortárs-ifjúsági-abszurd-bábopera – a négy jelzőből egy is elég, hogy a közönség előre tudja, nem szokványos élményben lesz része. Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című darabja nem csupán megfelelt elvárásainknak, de felül is múlta azokat.