A békéscsabai Jókai Színház új előadása mindenekelőtt a nézők interaktív bevonását tűzi ki célul. A kezdeményezés keretén belül két művészeti produkciót kapcsolnak össze: az Aida bemutatóját és a Munkácsy Mihály Múzeum egyiptomi kiállítását.
A május 8-i bemutató különlegessége az, hogy klasszikus cirkuszi sátorban kap helyet: a Jókai Porondszínház belső terét ugyanis úgy alakították ki, hogy a színpadot minden oldalról körbeveszi a nézőtér. A sátorszínház a teátrum hosszú távú terveinek szerves részét képezi; Fekete Péter színházigazgató elképzelései szerint minden évben sor fog kerülni legalább egy "sátras bemutatóra". Az első ilyen jellegű előadás az Aida, amelyben akár közreműködhetnek is a bátor nézők, az előadás után pedig a közönség egy része kiegészítő jeggyel éjszakai múzeumlátogatáson vehet részt, ahol az egyiptomi halotti kultuszba kaphatnak betekintést, az érdeklődők kipróbálhatják a korhű egyiptomi jelmezeket, illetve ételkülönlegességeket is.
A leginkább Verdi operájából ismert Aida-történet musicalátiratának 2000-ben volt a Broadway-premierje. Elton John és Tim Rice darabja ezután a világ más részein, így Magyarországon is óriási sikert aratott. A hazai bemutatót elég a 2007-ben mutatták be a Margitszigeten a West End Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként, és játszották a Fővárosi Nagycirkuszban is. Mivel a West End Színház ezúttal a Jókai Színházzal együttműködésben hozza létre az előadást, ezért Amneris szerepében Fésűs Nellyt, Radamesként pedig az előadást rendezőként is jegyző Szomor Györgyöt láthatja a közönség, Zosert pedig Kálloy Molnár Péter alakítja.