Zenés színház

Ajándék Operasztárokkal

2013.08.13. 12:57
Ajánlom
Nemzetközi operasztárok közreműködésével, meglepetés koncerttel zárja a nyári programsorozatát Győr városa.

Augusztus 31-én, este 8 órakor, a Széchenyi téren neves operaénekesek részvételével kerül bemutatásra a Voices of 2013 koncert. A 2012-ben útjára indított rendezvénysorozat célja, hogy a hazai közönség előtt is bemutatkozást biztosítson  nemzetközi rangú tehetségkutató, a Plácido Domingo's Operalia nyerteseinek. A verseny ez évben augusztus 19. és 25. között, Veronában kerül megrendezésre. Közvetlenül az Operalia döntője után érkeznek Győr városába a meghívott, díjazott fiatal művészek.

Placido Domingo 1993-ban alapította, az évente más és más országban megrendezésre kerülő tehetségkutatót, mely olyan sztárok világkarrierjét indította útjára, mint például José Cura, Elizaberh Futral, Ervin Schrott, Inva Mula, Joyce DiDonato, Rolando Villazon vagy Elizabeth Futral.

Az estnek az Operalia 2009 fődíjasa, a ma már nemzetközi hírnévnek örvendő Julia Novikova lesz a sztárvendége. A Győri Szimfonikus Zenekart a fiatal karmester generáció egyik legmeghatározóbb művésze, a Katar Filharmonikus Zenekar művészeti igazgatója, Michalis Economou fogja dirigálni. A koncert közéműködője lesz a legendás bariton, Bede-Fazekas Csaba, Andreas Magony tenorista és Mesterházy Gyula színművész. A legnépszerűbb opera, operett és nápolyi dalokból összeállított ajándékkoncertet az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Könyv

„Digitális boomot várok” – beszélgetés Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Az OSZK új főigazgatója tavaly márciusban lépett hivatalba, azóta felgyorsultak a digitalizációs folyamatok a nemzeti könyvtárban. Erről, és az augusztus elején nyíló, Babits Mihály és Török Sophie több mint 6600 dokumentumból álló levelezését feldolgozó adatbázisról is kérdeztük Rózsa Dávidot. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház hír

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház ajánló

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.