Zenés színház

Akármit látsz, sohse kérdezz!

2008.06.30. 00:00
Ajánlom
Jó okkal párosította a milánói Scala vezetése Bartók Béla egyetlen operáját, a Kékszakállú herceg várát Luigi Dallapiccola legsikeresebb színpadi művével, a Fogoly című egyfelvonásossal.

Közös plakátra került tehát az Il prigioniero és az Il castello del duca Barbablú, és ezzel nem is csak a német dodekafóniát némi italianitàval magához szelídítő, 20. század közepi, olasz avantgárd fog kezet a magáról minden németes romantikát lerázó, század eleji, kelet-közép-európai modernizmussal. A párosítás ennél mélyebb meggondolásokat takar. Hisz mindkét opera két nagy hit, két nagy remény elvesztésének a misztériumjátéka: a Dallapiccoláé a szabadságba, az emberségbe vetett hit megsemmisülését siratja el, a Bartóké az önzetlen, feltétlen szereteten alapuló emberi párkapcsolatok reménytelenségét gyászolja. Mint ahogy mindkét szenvedéstörténet is zenei szimmetriák kálváriaútján vezet keresztül: Dallapiccolánál a szabadulás reményének átváltozása a legnagyobb, végső kínná a tizenkét hangú sor, a reihe rák-, tükör- és ráktükörfordításai által megy végbe; Bartóknál Kékszakállú várának ajtói tonálisan ívelt boltozatban nyílnak ki sorra, hogy a férfi múltjának sötét titkaira hangnem- és hangszínbeli súrlódások vessenek újból és újból disszonáns fényt.

Meglepő, hogy a két opera párhuzamaiból a Scala bemutatójának szcenikája nem vonta le a következtetést; hogy tehát a "Hol a színpad: kint-é vagy bent?" Balázs Béla-i kérdésére az est meg sem kísérelt egyetemes választ adni. Más volt a díszlettervezője az Il prigionierónak (Ferdinand Wögerbauer), és más a Barbablúnak (Gianni Dessì); így azután nem csoda, ha a Fogoly "külső" börtöne nem vált a Kékszakállú "belső", lelki tömlöcévé. De mintha a két darab közös rendezője, a világhírű Peter Stein sem törekedett volna egyébre, mint a művek alapfokú megértésére és megértetésére: az önálló, megemelt reflexió ezúttal elmaradt. Az Il prigioniero előjátékában a Fogoly anyja álmát beszéli el: megjelent neki a Halál képében II. Fülöp király… És lám, egy vásznon valóban a kegyetlen spanyol uralkodó portréja van kivetítve, és az tényleg világító szemű koponyává változik… Ám a Kékszakállú herceg várának ajtói is pont úgy nyílnak fel és belőlük éppen olyan színű fény árad, mint ahogyan az a kottában áll. Ehhez képest érthetetlen, hogy az ötödik ajtó feltárulásakor (amikor a Herceg megmutatja Juditnak a birodalmát) miért bomlik meg az addig absztrakt háttér, s miért jelenik meg előttünk egy hatalmas tenyér, rajta "selyemrétekkel" és "bársonyerdőkkel", akárha villanyvasút-terepasztalt látnánk…

Úgy tűnik, a fiatal brit "karmestercsoda", Daniel Harding vezénylésének célja sem lehetett sokkal több, mint a művek megértése és megértetése – igaz, ez a Scala zenekarát hallgatva önmagában is élmény. Ugyanakkor a szereplők– főként a fiatalabb énekes generációk képviseletében – mindenképp figyelmet érdemelnek. Az Il prigionieróban az Anyát – László Magda egykori legendás szólamát – Paoletta Marrocu énekelte kiemelkedő drámaisággal, a Fogoly basszbariton címszerepét pedig Vito Priante alakította mind hangi, mind testi valójában impozáns módon. Kár, hogy a Börtönőr és a Főinkvizítor kettős szerepét a tenor Kim Begley – ha csak enyhén is, de – elhamiskodta. Ez jószerével megbocsáthatatlan, hisz épp a magát börtönőrnek álcázó főinkvizítor édes-ájtatos "Fratello!"-fölkiáltásai teszik a mindenkori diktatúrák módszereit – Dallapiccola (és irodalmi forrásai) értelmezésében – oly ördögivé…

Osztatlan lelkesedés fogadta viszont a Kékszakállú herceg vára két főszereplőjét. Pedig a Scala közönsége ezen a téren is el lett kényeztetve; legutóbb a ’90-es évek közepén Polgár László és Marton Éva tolmácsolták Milánóban a Bartók-remekmű üzenetét. Ezúttal a fiatal orosz mezzoszoprán, Jelena Zsidkova alakította Juditot: világos fényű hangon és több mint ígéretesen, noha magyar kiejtésén lesz mit javítania még. Hogy Judit ebben az előadásban meglehetősen egysíkúan hisztérikus, az nem Zsidkova bűne, hanem a rendezésé; úgy tűnik, az idősödő Peter Stein ezzel "állt bosszút" a női nemen; meg azzal, hogy Kékszakállút a saját képére formálva, öregembernek játszatta el. Annál is fölöslegesebb ötlet ez, mint hogy a címszerepet az ifjú Bretz Gábor énekelte – különösen szólamának felső tartományaiban – gyönyörködtetően szép, baritonális színezetű hangon. Bretznek – a két évvel ezelőtti athéni Callas-verseny győztesének – a tavalyi Miskolci Operafesztiválon már alkalma volt testre szabott előadásban alakítania Kékszakállút. Szerepformálása iránt e Scala-beli áttöréssel most nyilván megugrik a nemzetközi érdeklődés. Reméljük, a várható sikersorozatot értékes rendezői ötletek is gazdagítják majd, nem csak hírükből élő, nagynevű rendezők…

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Jazz/World

„Lesz még, aki rákérdez a hamisságra?” – Megérkezett Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új klipje

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint úgy döntöttek, hogy a pandémia okán lelassult időben nem egyben adják ki új lemezüket, hanem havonta bemutatnak egy-egy dalt. Íme a legújabb.
Színház

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Magyar kontratenor főszereplésével debütál Philip Glass operája Finnországban

Daragó Zoltán alakítja Ehnatont az azonos című Philip Glass operában, amelyet minden remény szerint a jövő évben mutatnak be Helsinkiben.
Zenés színház ajánló

Az operettek királynőjével indul az Operett Online

Valódi közönségkedvenccel indítja el streaming szolgáltatását a Budapesti Operettszínház. Kálmán Imre egyik legismertebb operettje, a Csárdáskirálynő, december 5-én érkezik a nézők otthonába.
Zenés színház hír

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).
Zenés színház magazin

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház hír

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.