Zenés színház

Aki hidat vert az opera és a pop között: Andrea Bocelli 60 éves

2018.09.22. 09:15
Ajánlom
Gyerekként egy baleset következtében veszítette el a látását, így az operaszínpad helyett arénakoncerteken és a lemezstúdióban találta meg az otthonát. Pavarottit elragadta a hangja, de énekelt a pápa előtt és a legnagyobb popsztárokkal is.

Egy eldugott kis toscanai faluban, Lajaticóban született és nevelkedett, jellemére és személyiségére meghatározó hatással volt a szépséges táj hangulata, kultúrája. Tizenkét éves volt, amikor focizás közben a labda fejen találta, a baleset következtében örökletes zöldhályog betegsége annyira súlyossá vált, hogy elvesztette a látását. A zene nyújtotta számára az egyetlen vigaszt, a zongora mellett rengeteg hangszeren tanult meg játszani a fuvolától a kürtig, a harmonikától a szaxofonig, sőt még dobolt is. 1970-ben nyerte az első dalversenyt az O sole mio előadásával.
Családja kérésére jogi tanulmányokat folytatott a Pisai Egyetemen, de a muzsikáról sem mondott le, s hogy neves énektanárait, Luciano Bettarinit, majd bálványát, a nemzetközi karriert befutott tenor Franco Corellit ki tudja fizetni, tanulmányai mellett bárokban zongorázott. A jogi diploma megszerzése után egy évig kirendelt védőügyvédként praktizált, majd a jogi pályát elhagyva, felnőtt fejjel kezdte meg énekesi pályafutását, menedzsere a kezdetektől a hatvanas évek egykori csillaga, Caterina Caselli. (Bocelli már szupersztárként, 2013-ban kapta kézhez ének mesterdiplomáját a La Speziában működő Giacomo Puccini konzervatóriumban.)

Pályafutását egy szerencsés véletlen indította el: 1992-ben az olasz popzene egyik legnagyobb sztárja, Zucchero új albumára Miserere címmel a tenorkirály Luciano Pavarottival tervezett duettet. A demóváltozathoz Bocellit kérte fel partnerének, s

Pavarotti a próbafelvételt meghallgatva el volt ragadtatva az ismeretlen tenortól.

Amikor Zucchero egy év múlva koncertkörútra indult, a duettet Bocellivel adta elő, aki egyedül is elénekelhette az egyik leghíresebb tenoráriát, a Nessun dormát a Turandot című Puccini-operából.

1994-ben megnyerte a San Remó-i dalfesztivált Il mare calmo della sera című dalával, azonos című első lemeze hazájában ünnepelt sztárrá avatta. Operaszínpadon is debütálhatott Verdi Macbethjében Macduff szerepében, és még azon a karácsonyon a Szent Péter téren II. János Pál pápa és több tízezer hívő előtt énekelte az Adeste Fideles című ünnepi dalt.

A nemzetközi elismerést a Con te partiro című dal, illetve a Sarah Brightmannel közösen énekelt angol nyelvű változat, a Time To Say Goodbye hozta meg számára. A duett vezette a slágerlistákat, a kislemez csaknem hárommillió példányban kelt el. A számos országban megjelenő Romanza című válogatásalbumából már 15 millió fogyott (ezt húsz év múlva új változatban adták ki, s minden idők legsikeresebb olasz lemezének tartják), az ezt követő Viaggio Italiano és Aria a klasszikus zene jegyében születtek.

1999-ben Sogno című popalbuma megjelenése után Amerikában egyszerre négy albummával szerepelt a sikerlistákon, ami addig csak a legnagyobbaknak, a Beatlesnek, a U2-nak vagy a Led Zeppelinnek sikerült. Következő, Sacred Arias című klasszikus albuma kiadását követően az amerikai klasszikus albumlista első három helyén az ő lemezei álltak, amivel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A Sacred Arias ötmillió példányban kelt el, s a mai napig a legsikeresebb klasszikus zenei album, amelyet szóló előadó készített. Bocellit a legjobb új előadó kategóriában Grammy-díjra jelölték, klasszikus művész esetében erre csak egyszer, 38 évvel korábban Leontyne Price esetében volt példa. Celine Dionnal közösen énekelt The Prayer című száma a legjobb dal kategóriában Arany Glóbusz-díjas lett, és jelölték Oscar-díjra is, 2010-ben csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja eddig több mint 80 millió eladott albummal büszkélkedhet, és szinte minden évben új lemeze jelenik meg.

2000-ben látott napvilágot első teljes operalemeze, a Bohémélet, amelyet számos további követett, köztük A trubadúr, a Tosca, a Carmen, az Andrea Chénier, a Turandot, a Manon Lescaut, az Aida, de jelent meg filmzenéket tartalmazó (Cinema) és karácsonyi (My Christmas) albuma is. Idén októberben tizennégy év után jelentkezik új dalokat tartalmazó popalbummal, címmel.

A klasszikus és a popzenében egyaránt elismert művész fellépett már a világ összes nagy koncerthelyszínén, a New York-i Metropolitan Operától és Central Parktól a római Colosseumig és a sydney-i operaházig, ő az első előadó, aki a Szabadság szobor lábainál is énekelhetett. Bemutatkozott operaelőadásokban, így például a Bohémélet Rodolfo szerepében is, a Vatikánban ő adta elő a 2000-es szentév hivatalos himnuszát, a sydneyi olimpia nyitóünnepségén az olimpiai láng stadionba vitelében is részt vett. 2006 óta évente egyszer szülőfalujában koncertezik, a külön erre a célra épített Teatro del Silenzio szabadtéri színházban csak ezt az előadást rendezik meg. Többször lépett fel Magyarországon is, legutóbb tavaly a Papp László Budapest Sportarénában. Énekelt II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápának, Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnöknek, II. Erzsébet brit királynőnek és Luciano Pavarotti temetésén, ahol Mozart Ave Verum Corpus című művét adta elő. Duettezett Ed Sheeran, Jennifer Lopez, Nelly Furtado és Barbra Streisand, sőt még a néhai Edith Piaf társaságában is, vele természetesen virtuálisan.

Rendszeresen fellép jótékonysági koncerteken, kampányol az ázsiai kutyahúsfogyasztás ellen, 2011-ben alapított jótékonysági szervezete a betegség vagy szegénység miatt nehéz helyzetbe került embereken segít. A sikerei ellenére is rendkívül szerény, rokonszenves énekes életéről 1997-ben megjelent önéletrajza alapján 2017-ben A csend zenéje címmel készült film.

Az MTI Sajtóadatbankjának portréja.

Fejléckép: Jonathan Leibson/Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.
Zenés színház hír

A Magyar Rádió Énekkara a bergamói Donizetti Operafesztiválon lép fel

Az együttes a zeneszerző Alfredo il Grande című operájában működik közre, november 19-én és 24-én. A meghívást Riccardo Frizzától, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmesterétől kapták, aki egyben a fesztivál zeneigazgatója is.