Zenés színház

Akkora a színház, hogy kisautóval szállítják a szólistákat

2015.06.08. 09:44
Megosztom
Idén Carl Orff Carmina Buranája és Puccini Toscája szerepel a Maszada erőd mellett, a sivatag közepén megrendezett nyári izraeli operafesztivál programjában. Több mint 2000 négyzetméteres a színpad, és 6500 főt befogadó a nézőtér.

A náci korszak Németországában született, közkedvelt Carmina Burana Izraelben évtizedek óta gyakran játszott mű, ezért előadása - szemben Richard Wagner alkotásaival - nem okoz meglepetést a zsidó államban. A huszonnégy, főként latin nyelvű középkori költemény szövegére írt kantáta előadását Michal Znaniecki lengyel rendező állította színre a Kielcei Táncszínház színpompás alakításával. A nácik alatt is ünnepelt szerző miatt esetleg felmerülő bírálatot Michael Ajzenstadt, az Izraeli Opera művészeti vezetője azzal vetette el előre, hogy a „művészet üzenete" a fontos, és ha „figyelembe vennénk a világ minden művészének hitét, életét és elveit, akkor rengeteg zenét nem adhatnánk elő, legalábbis itt, Izraelben". „Szerintem a 21. században nem kellene cenzúrázni, bizonyosan nem olyan művészeket, akik Németországban éltek és megpróbáltak életben maradni. Néhányan azért tették, mert hittek a náci ideológiában, mások pedig nem"- tette hozzá.

 A sivatagban felállított hatalmas, több mint 2000 négyzetméteres színpadon és 6500 főt befogadó nézőtéren kétszer adják elő a Carmina Buranát, június 5-én és 12-én.

Az idén ötödik alkalommal megrendezett operafesztivál másik szenzációja a Tosca négyszeri előadása lesz az ókori zsidó elszántságot szimbolizáló történelmi háttér, a Heródes által építtetett Maszada vár előtt, ahol Josephus Flavius történetírása szerint i. sz. 73-ban a rómaiak ellen küzdő zsidó felkelők a kollektív öngyilkosságot választották a szolgaság helyett.

A Toscát Daniel Oren, az Izraeli Opera és az olaszországi Salernóban lévő Verdi Színház karnagya vezényli, akárcsak az előző évek során bemutatott klasszikusokat: a Nabuccót (2010), az Aidát (2011), a Carment (2012) és tavaly a Traviatát.

A néhány hét alatt felállított szabadtéri színház méreteit jelzi, hogy a szólistákat a távolságok miatt a golfpályákon használt elektromos kisautókon szállítják öltözőikből a színpadhoz.

Az összesen hat előadásból álló operafesztiválra az eseményt anyagilag is támogató izraeli idegenforgalmi minisztérium szerint háromezer külföldi turistát is várnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.