Zenés színház

„Alázattal kell állnunk a feladatainkhoz” – beszélgetés Laki Péterrel

2024.08.21. 12:00
Megosztom
Vallja, hogy a műfajok között nem érdemes éles határt húzni, és a kiváló éneklés az előadóművészetnek csupán egyik alkotóeleme. Ennek szellemében szélesíti szerepkörét, folyamatosan képezi magát, és oda is szívesen elviszi a Budapesti Operettszínház hangulatát, ahol talán még sosem csendült fel operett.

Mennyiben határozza meg a művészi munkád, hogy tanulmányaid okán mélyebben ismered a darabok történelmi hátterét?

Ezek az ismeretek az élet bármely területén, így a színpadon is segíteni tudnak bennünket. A Mária főhadnagy legtöbb szereplője valós történelmi személy, élükön a főhőssel, Lebstück Máriával. Amikor a Szegedi Tudományegyetem történelem szakára jártam, nagyon sok 19. századi, magyar történelemmel foglalkozó órám volt, így az 1848-49-es szabadságharccal is rengeteget foglalkoztam. A próbaidőszak elejétől ismerős volt a történet, ami a szerepformálást nagyban befolyásolta. Szerettem Zwickli Tóbiás táncos-komikus karakterét, de 2023-tól Jancsó Bálint bonviván szerepében lépek színpadra a Budapesti Operettszínházban. Augusztus elején a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Víztorony előtt is játszottuk, a csillagos ég alatt, közel háromezer néző előtt, ami hatalmas élményt jelentett.

Musicalekben is láthatunk, és az utóbbi időben más típusú karakterek is megtaláltak (Hegedűs a háztetőn – Mótel, Szása, Menyasszonytánc – Dávid), illetve Az évad operettszínésze díjat is épp Jancsó Bálint megformálásáért vehetted át tavaly októberben. Ez az új irány?

A fő profilom változatlanul a táncos-komikus vonal, de valóban, egy másféle tendencia is évek óta formálódik. Hiszek abban, hogy nem kell éles vonalat húzni műfajok és szerepkörök közé. Számomra új színt jelent a János vitéz címszerepe is, amiben október 31-én mutatkozom be. Szeretem ezt a művet, csodálatos zene, jó stúdium számomra, ezért nagyon várom már!

LakiPeter2_Mariafohadnagy_BudapestiOperettszinhaz_foto_JuhaszEva-130037.jpg

Laki Péter a Mária főhadnagy című előadásban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Kacsóh Pongrác daljátékát operaszínpadokon is előszeretettel játsszák, és az utóbbi időben te magad is feltűntél operákban is. Hogyan lehetséges az átjárás e különböző univerzumok között?

A Coopera produkcióiban Mozart Figaro házassága Basilióját és a Szöktetés a szerájból Pedrillóját alakíthattam. Ezek nem lírai tenor szerepek, inkább könnyedebb karakterek, amelyek kapcsán felmerült bennem, hogy miért ne lehetne ötvözni a két műfaj, az opera és az operett két szerepkörét? Ezért a színészi játékosságot, a könnyedséget kerestem, természetesen a megfelelő énektechnika és hangi megszólalás mellett. Én abban hiszek, hogy ha valaki kiáll a színpadra, és gyönyörűen énekel, az ugyan lehet lenyűgöző, de ez az előadóművészeti tortának csupán egy szelete.

Egy művésznek kell, hogy kiállása, karizmája, színészi vénája legyen, hogy meg tudja teremteni a légkört maga körül. Ezek összessége adja a produkciója sava-borsát.

A műfajok közötti átjárás azonban nem mindenki számára adott.

Régóta járok kiváló énektanárokhoz, és dolgozom operaházi művészekkel is, akik mindig bátorítottak ezen az úton. Azok a szerepkörök és karakter tenorszerepek, amiket most is abszolválok, belépők lehetnek a nagyobb szólamokhoz. Végig kell járni a szamárlétrát. Alázattal kell állnunk a feladatainkhoz, hogy szakmai értelemben is megtanuljuk az alapokat. Az opera valóban egy másik világ, de a hibrid művészek, akik több műfajban is jártasak, csak szélesítik a palettát. Művészként a megszerzett tudást mindenképp kamatoztatni lehet.

Carmen_LakiPeter_foto_JuhaszEva-123021.jpg

Laki Péter a Carmen című előadásban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Bizonyos szempontból hibrid a Carmen című, áprilisban bemutatott, és szeptembertől ismét látható produkció is, amelyben cirkuszi elemek, mutatványok, valódi artisták is megjelennek. Neked, mint szereped szerint Cirkuszi konferansziénak hogyan sikerült alkalmazkodni a musicalszínpadon oly ritka jelenséghez?

A cirkusz színházba való bevonását mindenképp támogatom, és magát a cirkuszi művészeket is csodálattal figyeltem. Sokat tesz hozzá a darabhoz, fantasztikus vizuális látványvilágot teremt. Magam is egy extravagáns, ciklámen színű, flitteres, Elvis Presleyt idéző ruhában és hajjal jelenek meg (ahogy Serbán Attila és Magócs Ottó váltótársam is).

Ez is a játék, a műfaj, a tapasztalatok, a tudás szélesítéséhez járul hozzá.

Számomra nagy örömöt jelent a musicalek világában létezni, és remélem, hogy még sok darabban játszhatok.

A tudást szélesítve, az Operettszínház Cintányéros cudar világ, avagy házhoz megy az Operett! kistérségi programjában is részt vettél. Volt, hogy pár nap alatt 1400 km-t utaztál, de olyanra is akadt példa, hogy kompon lehetett csak megközelíteni a fellépés helyszínét. Megérte?

Vannak olyan régióink, települések, ahonnan elfoglaltságaik, anyagi lehetőségeik vagy egészségi állapotuk miatt az emberek nem tudnak ellátogatni Budapestre. A visszajelzések szerint nagyon tetszett a műsorunk, és mi is élveztük, hogy a gálaműsorokkal odavarázsoltuk az Operettszínház hangulatát a legtávolabbi településekre. Fantasztikus embereket ismertünk meg, és olyan vendégszeretettel találkoztunk, amire ritkán van példa, ezért remélem, hogy akik megtehetik és kedvet kaptak, eljönnek, és találkozunk Budapesten is.

Egy másik utazás: Ankarában gálaműsort adtatok a Magyar Török Kulturális Évad keretében. Milyen fogadtatásban részesült a magyar operett?

Nagyon örültünk, hogy meghívást kaptunk a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumát ünneplő programsorozatra. Visszatapsolták a műsorunkat, ami valódi tetszést fejez ki, mert – az ottélő magyarok szerint – a török közönségre ez egyáltalán nem jellemző. Jó érzés, hogy ilyen szép első élményt szereztünk azoknak, akik még egyáltalán nem hallottak magyar operettet.

AzOrfeummagusa_LakiPeter_foto_VeresIldiko-122929.jpg

Laki Péter Az Orfeum mágusa című előadásban (Fotó/Forrás: Veres Ildikó / Budapesti Operettszínház)

Nemcsak öröm, bánat is ért az elmúlt időszakban. Vadász Zsolt halála máig felfoghatatlan. Színpadi emberként, ráadásul olyan művészként, akinek a humor az egyik kelléke, hogyan lehet továbblépni?

Amikor elkezdődik a következő évad, a közönség – bár tisztában van a tényekkel – joggal várja el tőlünk ugyanazt a teljesítményt, hiszen a színházi élményért váltott jegyet. Tizenegy évig öltöztem egy öltözőben Zsoltival, bejártuk az egész világot. Ő mindig egy általa kitűzött, nagyon magas színvonalon teljesített: mindig tudta a szöveget, a járásokat, felkészült és elegáns volt.

Ha még élne, biztosan azt mondaná, hogy akármi is történt, fel kell menni a színpadra, és meg kell csinálni az előadást.

Fel sem fogtuk még ezt a tragédiát, szürreális, hogy a magyar operett egyik oszlopos tagja nincs köztünk. Most még olyan, mintha elment volna nyaralni… Ősszel fogunk szembesülni igazán a hiányával, amikor nem jön be az öltözőbe, nincs ott az előadáson, és nem lesz kiírva a neve az új szereposztásokban.

De az élet megy tovább. Milyen feladataid vannak a nyár hátralévő részében és az új évadban?

Augusztusban Herendre is ellátogattam, ahol a város fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő gálán létem fel Operettszínházas kollégáimmal a festői szépségű Tószínpadon, utána pedig hosszabb nászútra indulok majd a feleségemmel Kubába. A következő évad során a János vitéz mellett a repertoáron lévő darabok – a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, Az Orfeum mágusa, a Mária főhadnagy – mind-mind szép feladatot jelentenek. Az egyik új premierben, a Cirkuszhercegnő című operettben pedig Mister X szerepét fogom énekelni Homonnay Zsolt rendezésben, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Lesz tehát sok teendő, utazás, és néhány meglepetés is, amiről ígérem, időben beszámolok majd!

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Laki Péter (fotó/forrás: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.
Zenés színház ajánló

A Traviatát mutatja be szeptemberben a Szegedi Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb művével, a La Traviata című operával indul a Szegedi Nemzeti Színház 2026/27-es évada. A nagyszabású produkció Koltai M. Gábor rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával látható szeptember 25-től a Nagyszínházban.