Mint Pisapia beszámolt róla, Pereirát egyhangú támogatással választották ki az intendánsi állásra kiírt nemzetközi pályázatra jelentkező huszonöt jelölt közül. A feltételek természetesen megkövetelték a pályázóktól a kulturális menedzseri tapasztalatot, valamint az operaház finanszírozási kérdéseivel kapcsolatos, életszerű és megvalósítható terveket.
A 65 éves, Bécsben született Pereira korábban tíz éven át a zürichi operaház intendánsa volt, 2012-től pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetőjeként tevékenykedett. Jóllehet nem olasz, Itáliához és Milánóhoz is kötődik: tizenkét éven át az Olivetti olasz vállalatnál dolgozott, kiválóan beszél olaszul, és feleségével együtt Milánóban él.
Pereira hivatalosan 2015-től veszi át az eddigi intendáns, a párizsi Operához távozó Stéphane Lissner helyét, aki az olasz sajtó szerint "fél lábbal" már jelenleg is a francia fővárosban dolgozik. Pereira első feladata a Scala 2016-os programjának összeállítása lesz az ehhez szükséges források megtalálásával. A milánói operaház a tavalyi évet veszteség nélkül zárta, de Pereira fizetése negyedével kevesebb lesz Lissnerénél.