Zenés színház

Alexander Pereira távozik a milánói Scalából

2019.06.19. 10:30
Ajánlom
Az osztrák szakembernek már 2014-es érkezése is nagy viharokat kavart, távozásában egy meghiúsult szponzori szerződés játszhatott közre. Guiseppe Sala, Milánó polgármestere és a Scala Alapítvány elnöke közölte kedden az operaház felügyelőtanácsának három órás tanácskozását követően, hogy nem hosszabbítják meg az intendáns szerződését. 

Pereira utódjának kilétéről egyelőre nem közöltek információt. "Egyezségre jutottunk az új intendánsról. Most fogom őt felhívni és találkozni vele. Hivatalos határozatot csak a beszélgetés után hozunk" - mondta Sala. 

Az új intendáns nevét június 28-án jelentik be. 

Sala kizártnak tartja, hogy Pereira továbbra is vezető maradjon. A szóbeszéd szerint az osztrák művészeti vezető, akinek szerződése a Scalával 2020-ig tart, valószínűleg még egy ideig az új intendáns oldalán marad. 

Pereira ellen a felügyelőtanács egyes tagjai elsősorban a Szaúd-Arábiával kötött és meghiúsult szponzori szerződés körüli vitát követően emeltek szót. A testület hetekig tartó heves viták után, egyhangúlag döntött a dúsgazdag muzulmán királyság támogatásának elvetéséről. A szponzori szerződést heves bírálatok érték Olaszországban az emberi jogok védelmezői és politikusok, köztük a kormányon lévő radikálisan jobboldali Liga tagjai részéről.

Az AFP francia hírügynökség egybehangzó forrásokra hivatkozva kedden azt közölte, hogy Dominique Meyer, a Bécsi Állami Operaház igazgatója lesz a Scala új intendánsa.

Pereira mandátuma 2020 februárjában jár le, Meyer utolsó szezonja a Bécsi Operaházban 2020 júniusában zárul. Mivel Pereira 2022-ig tervezett programokat, az átmeneti periódus hosszabb ideig is eltarthat.

GettyImages-1069515938-102917.jpg

Alexander Pereira a "Prima Alla Scala" rendezvényen 2018-ban (Fotó/Forrás: Pietro D'Aprano/Getty Images Hungary)

Intendáns a hírekben

Az osztrák kulturális menedzser 2014-es kinevezésekor is felmerültek kérdések, mivel korábban a Salzburgi Ünnepi Játékok főigazgatójaként négy salzburgi operaprodukciót adott el 690 ezer euróért saját leendő munkáltatójának, és további két produkcióról kötött előzetes megállapodást. Mindezek miatt felvetődött az összeférhetetlenség, ami megosztotta a felügyelőbizottságot. Akkor Zubin Mehta állt ki mellette, elismerve, hogy Pereira autoriter személyiség, de emellett "rugalmas ember is: ha egyszer elkezdett egy munkát, a változtatásokra is képes. A vele együtt dolgozók pedig mind szakemberek."

A forrásteremtésben Pereira különösen tehetséges. Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa soha semmit nem adott a Salzburgi Ünnepi Játékoknak. Pereira még tőle is kapott anyagi támogatást" - tette hozzá a karmester.

2014 végén az új intendáns azzal került be a hírekbe, hogy kijelentette: az olasz államnak és nagyvállalatoknak kötelességük támogatni a milánói operaházat, amelynek működését a pénzhiány miatt sztrájkok bénítják. Mindezt annak ellenére, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékok költségvetése komolyan megszenvedte Pereira távozását - becslések szerint legalább egymillió eurós veszteséget kell elkönyvelniük - mivel a szponzorok egy részét is vitte magával az olasz operaházhoz. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Vizuál

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Jazz/World

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A művészet szépsége, hogy korlátok között szabadok lehetünk”

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon felcsendülnek a Bánk bán című opera csodaszép, minden magyar számára ismerős dallamai. A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében létrejövő produkció főbb szerepeiben Molnár Levente mellett Fischl Mónikát és Mester Viktóriát is láthatja majd a közönség. Az előadás karmesterével, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Kesselyák Gergellyel a közelgő premier kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház magazin

Amikor Pavarottit kifütyülték a milánói Scalában

Mindenkinek lehet gyenge pillanata, még az isteni Lucianónak is, az olasz operaközönség azonban nem elnéző. 1992-ben, egy Don Carlos előadáson még őt is kifütyülték.
Zenés színház képek

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Zenés színház interjú

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Csábító francia dallamok a Benczúr Kertben

Három fiatal, de a startvonalon már túl járó művész, madarak kórusától kísért estjét élvezhetik augusztus 16-án a lombok alatt. Offenbachtól Delibes-ig, a zenés színházi irodalom legjavából válogatva tíz népszerű operaária, illetve duett szólal meg Horti Lilla és Lusine Sahakyan előadásában.