Zenés színház

Alexander Roslavets nyerte a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

2016.09.25. 15:43
Ajánlom
Az egyetlen magyar versenyző, Horti Lilla a második helyet érdemelte ki.

A díjazottak

A Nagydíj mellett az I., II. és III. díj nyertesét, valamint a közönségdíjast hirdették ki szombaton késő este a Zeneakadémián tartott, a verseny honlapján élőben sugárzott döntőben. A 12 000 euróval járó I. díjat a mongol Ankhbayar Enkhbold nyerte, a II. díjat az egyetlen döntőbe jutott magyar versenyzőnek, Horti Lillának ítélte oda a zsűri, míg a 6000 eurós III. díjat a lengyel Lucyna Jarzabek kapta. A közönségdíjat a nagydíjas fehérorosz versenyző érdemelte ki. Az okleveleket és a különdíjakat vasárnap a Magyar Állami Operaházban rendezendő gálakoncerten adják át - olvasható a Zeneakadémia közleményében. 

Megvannak a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny díjazottjai:

Posted by Zeneakadémia on Sunday, September 25, 2016

A döntősök

Bejutott a még a döntőbe Polina Shamaeva (Oroszország), Ksenia Khovanova (Oroszország), Kim Eunhee (Dél-Korea), Azat Malik (Kazahsztán), Sylwia Olszynska (Lengyelország) és Theodora Raftis (Ciprus). A döntőben az énekesek két alkalommal léptek színpadra, a zsűri a második félidő után döntött.

A díjazottak megnevezése előtt Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, a zsűri tagja arról beszélt, hogy a második alkalommal megrendezett versenyen olyan énekeseket kerestek, akik képesek annak megvalósítására, amire Marton Éva, akinek pályája mögött hihetetlen szorgalom és rengeteg tanulás áll. Marton Éva záró beszédében mindenekelőtt köszönetet mondott a Zeneakadémiának és mindazoknak, akik segítették a verseny lebonyolítását, majd a díjak kiosztása előtt elmondta, hogy csodálatos hangokat hallott, csodálatos egyéniségeket látott ezen a szép versenyen, és volt, aki meghökkentette, mert új dolgot hozott magával. Úgy fogalmazott, a döntőbe jutott fiatalok mind kész művészek, akikre reméli sok jó vár még. Mint mondta, az élet rendje átadni a helyünket a fiataloknak és a jövőnek, de addig is építeni kell a jelent és a jövőt, dicsőséget hozni magunknak, Magyarországnak, mindenkinek a saját hazájának.

A versenyről

 A 2016 januárjában meghirdetett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba 77 versenyző jutott tovább, közülük 18 nemzet képviseletében 48 fiatal énekes érkezett meg Budapestre, és mérte össze tudását egy szabadon választott Liszt-dal és egy operarészlet előadásával a szeptember 20-án és 21-én megrendezett elődöntőben. A szeptember 22-i középdöntőbe huszonheten jutottak tovább, ahol két további operarészletet mutattak be. A zsűri döntése alapján a döntőbe bejutott 10 versenyző két újabb áriát adott elő a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kocsár Balázs vezényletével.

A több mint 45 ezer euró összdíjazású megmérettetés Marton Éva vezette döntőbizottságába az operavilág magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu művészeti főigazgatója; a dél-koreai Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Honghai Ma, a pekingi Központi Zeneakadémia professzora; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A zsűri elnöke Marton Éva, a verseny díszvendége Richard Bonynge karmester, aki néhai felesége, Joan Sutherland emlékére 5000 eurós különdíjat ajánlott fel.

  

A gála

A versenyt lezáró szeptember 25-i gálakoncerten minden döntős újra színpadra lép, majd néhány nap múlva újra láthatjuk őket, immár a televíziókészülékek előtt: a versenyről Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója felkérésére az MTVA 55 perces filmet forgat, melyet a közmédia új kulturális adója, az M5 október 1-jén, a zene világnapján sugároz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.