Zenés színház

Alföldi újra a Nemzetiben

2015.12.01. 16:21
Ajánlom
A jövő évi fesztiválon az Avignoni Operaház Nadine Duffaut rendezésében Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művét és Alföldi Róbert rendezésében Eötvös Péter Senza Sangue (Vértelenül) című legújabb opera-pszichothrillerét mutatja be 2016. június 27-én a Nemzeti Színházban.

Havas Ágnes fesztiváligazgató elmondta: a két egyfelvonásos művet azért a Nemzeti Színházban viszik színre, mert ott adottak a szükséges technikai feltételek. Mint mondta, Budapesten ez a teátrum az egyetlen hely, ahol a színpad és az alatta lévő hely is alkalmas a mintegy 100 fős zenekar elhelyezésére és a szünetbeli cserére. Kiemelte: Eötvös Péternek szívügye Bartók Kékszakállúja, régóta tervezett már egy olyan darabot, amelyet úgy lehet társítani, hogy a zenei anyag ugyanaz, ugyanakkora a zenekar, ugyanannyi a szereplője, ugyanolyan hangokkal. Az Eötvös Péter-darabban két francia versenyszereplő lép színre, a Bartók-műben két magyar szereplő (Miksch Adrienn és Szemerédy Károly) lép színpadra.

Alföldi Róbert és Eötvös Péter

Alföldi Róbert és Eötvös Péter

A svájci Theater Orchester Biel Solothurn egy Astor Piazzolla-darabbal, a Maria de Buenos Aires cíművel június 29-én várja a közönséget.

Vajda Gergely művészeti vezető elmondta, hogy Piazzolla újra feltalálta nekünk a tangót: kihozva a tánczenéből olyan új harmóniavilágot, hangszíneket és hangszerelést adott neki, amitől kortárssá vált.

A csaknem 160 éves Teatro Verdi di Pisa egy Edgar Allan Poe-mű alapján készült kortárs kamaraopera-ritkasággal, Bruno Coli The Angel of the Odd című darabjával érkezik, amelyet a budapesti Thália Színházban június 30-án tekinthet meg a közönség.

Hans Werner Henze Elegy for Young Lovers című műve a budapesti Zeneakadémia hallgatóinak előadásában látható június 28-án a Thália Színházban Almási-Tóth András rendezésében. Vajda Gergely azt hangsúlyozta, hogy a Henze-életműnek „jelen kell lennie” Magyarországon.

Július 1-jén a Szerb Nemzeti Színház előadásában érkezik a három egyfelvonásos operát bemutató The Omnibus Opera (Gian Carlo Menotti The Telephone, Samuel Barber A Hand of Bridge, Paul Hindemith There and Back).

Gyüdi Sándor, Vajda Gergely és Alföldi Róbert (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

Gyüdi Sándor, Vajda Gergely és Alföldi Róbert (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A fesztiválról Vajda Gergely elmondta: minden évben keresnek partnereket, akikkel együtt választanak darabokat, amelyekben kijelölik a versenyszerepeket. Arra törekszenek, hogy a produkciókon belül kiegyensúlyozott legyen a hangfaj, legyen benne szoprán, bariton, tenor. A nyílt meghallgatásról a második körbe jutott, a világ különböző országaiból érkezett énekesek, valamint a produkciók karmesterei és rendezői workshopon vettek részt, itt választották ki a szereplőket. Végül a fesztiválon az elkészült produkciókat és az énekeseket zsűrizik.

Az Armel Operafesztivál 2016. június 27. és július 1. között lesz Budapesten, a Thália Színházban és a Nemzeti Színházban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Vizuál

Ország Lili elfeledett tévéfelvétele – Különleges felfedezéssel zárult a Fidelio kutatása

Mostanáig senki nem tudott annak a negyvenöt évvel ezelőtt készült televíziós riportnak a létezéséről, ami a Fidelio kutatásának köszönhetően került elő Ország Liliről. A hosszas kutatómunka eredményeként meglelt felvételt a művész születésének évfordulója alkalmából tárjuk a nyilvánosság elé.
Zenés színház

Az Eiffel Műhelyház valamennyi előadását törli az OPERA

A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait. A CIKK FRISSÜLT.
Vizuál

Az ember, aki kikosarazta Ingmar Bergmant – 10 érdekesség a 85 éves Dustin Hoffmanról

A kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman pályája nem indult zökkenőmentesen, azonban néhány rövid kitérő után már a legnagyobb rendezők ajánlottak neki főszerepeket.
Színház

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Bűnözők lepik el a Dóm teret

Augusztus 12-én Szegedre érkezik Fred Ebb és Bob Fosse világhírű, Tony-díjas musicalje, a Chicago.
Zenés színház hír

Az Eiffel Műhelyház valamennyi előadását törli az OPERA

A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait. A CIKK FRISSÜLT.
Zenés színház interjú

„Magamból építkezve bújok az adott karakter bőrébe” – interjú Laki Péterrel

Laki Péter mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. A Budapesti Operettszínház évadát záró két jubileumi gála mellett a tízéves évfordulóját ünneplő Budavári Palotakoncerten is láthatta őt a közönség, ráadásul a következő évadban egy új szerepkörben is bemutatkozik. Az elmúlt időszakról, műfaji határátlépésekről, valamint az új szakmai kihívásokról beszélgettünk.
Zenés színház videó

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Zenés színház hír

Musicalt írtak Frida Kahlóról

A mexikói festőművész életéről készült zenés darabot az Obie-díjas szerző, Neena Beber írja, zenéjét pedig Jaime Lozano készíti.