A te álláspontod szerint miért kellett távoznod a Zeneakadémiáról?
Az idei év végi vizsgánk Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegére készült operájából állt volna. A címe Fluidity volt, a főszereplője pedig Cherubino, aki ebben az előadásban genderfluid karakter, ez az improvizációkból és a köztes szövegekből derült volna ki. Ő énekelte volna Dorabellát is a Così fan tuttéból, tehát egyszer nőként, egyszer férfiként jelent volna meg. Ehhez a magyar törvényi szabályozás szerint 18-as karikát kell kitenni, ugyanúgy, mint a tavalyi kortárs vizsga esetében is történt. Rektor úrnak későn tűnt fel ez a kikötés, kezdeményezett egy beszélgetést arról, hogy ilyesmit nem tolerál a Zeneakadémia, nem lehetnek olyan jelenetek a vizsgán, amelyek sértik a közízlést, vagy szexuális töltettel rendelkeznek, mivel akkor például a konzisok nem tudják megnézni – miközben eleve a Don Giovannit nehéz máshogy színre állítani. Úgyhogy patthelyzet alakult ki, ez előtt én a hétvégén már elkezdtem kijavítani és kihúzogatni azokat a részeket, amelyeket problémásnak ítélhettek meg, hétfőn a megbeszélésen mégis arra a megegyezésre jutottunk, hogy a vizsga koncertszerű formában valósul meg. Az viszont
alapvető bizalmi kérdéssé vált, hogy a Zeneakadémia nem tolerálja azt a fajta kortárs rendezői színházat, amit én eddig az oktatás során képviseltem.
A közelmúltban történt egy rektorváltás, és úgy látom, koncepcióváltás is, azt gondolják, hogy az opera szakon még egy hagyományosabb képet kapjanak a növendékek a műfajról, és majd később, például egy operastúdióban találkozhatnak a rendezői színházzal. Így közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy június 10-től felmentenek a munkavégzés alól, és augusztus 31-ig vagyok szerződéses viszonyban a Zeneakadémiával.
Nem fordult elő olyasmi a próbafolyamat során, amit a növendékek kifogásolhattak?
Ha ilyen bármikor előfordul, átalakítjuk: most például a Don Giovanni–Zerlina duettet egy olyan fordulattal akartuk befejezni, hogy nem a férfi viszi el a nőt, hanem Zerlina megkötözi Don Giovanni kezét, és kihúzza a színpadról. Utána nem ment volna tovább az opera cselekménye, úgyhogy szabadon kísérletezhettünk. Egy próba végén felmerült, hogy mi lenne, ha Zerlina elővenne egy nyakörvet, és azzal vezetné el a férfit, de a másnapi próba elején az énekes azt mondta, ő ezt nem szeretné, mire visszatértünk az eredeti változathoz.
Nem is próbáltad meggyőzni a vizsgázót, hogy mégis csinálja úgy a jelenetet, ahogy elképzelted?
Nem, azonnal mondtam, hogy akkor kitalálunk mást. Ki se próbáltuk ezt a verziót.
Ez a jelenet szóba került a rektor úrral történő beszélgetésetek során?
Konkrétan nem, arról beszéltünk, egy ilyen vizsga méltó-e a Zeneakadémiához, és rektor úr megkérdezte, kitől kértem engedélyt ehhez a koncepcióhoz. Azt válaszoltam, hogy erre évek óta nem kérünk engedélyt, mert mindig ilyen előadásokat csinálunk. Ennek az oktatási módszernek az a lényege, hogy teljesen felszabadítsa a hallgatókat, és
évek óta azt mondják a tanárok, hogy az operavizsgán sokkal jobban is énekelnek, mint előtte az áriavizsgán.
Máskor sem fordult elő, hogy valamelyik növendék kifogásolta volna, amit kértél tőle?
Évek óta intimitáskoordinátorral dolgozom, Lázár Eszterrel, ő dolgozza ki a kényes jelenetek koreográfiáját. Ugyanígy történik az operaházi munkáimban, például legutóbb a Lohengrin ágyjelenete során.
Semmi olyasmire nem kerülhet sor, ami az énekesnek kényelmetlen.
Szokták jelezni a hallgatók, ha valami zavarja őket?
Igen, mindig. Én arra buzdítom őket, mindig szóljanak mindenkinek pályájuk folyamán, ha valamiben nem érzik jól magukat, ezt tolerálnia kell minden rendezőnek, mert nagyon sokféle énekes van.
Jelenet a 2025-ös operavizsgából (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Zeneakadémia)
Varga-Tóth Attila posztja alapján az operaházi munkáid során is előfordultak problémák.
A Poppea megkoronázása rendezése során is ott volt velem Lázár Eszter, mivel abban az operában nagyon sok szexualitás van. Ami a drogokat illeti, azt találtam ki, hogy Nero két nyikhaja kokainozik, akik közül Attila játszotta az egyiket. Seneca pedig nem méregpohárral végez magával, hanem egy aranylövést hoztak neki. Mivel életemben nem használtam semmilyen kábítószert, valóban azt kértem az előadóktól, nézzenek utána, hogyan adja be valaki magának a drogot.
Nem érezted, hogy Attila vagy bárki más a szereposztásból kellemetlenül érzi magát?
Nem, nagyon felszabadult, jó hangulatú próbaidőszak volt, a Covid alatt az első nyitáskor, mindenki örült, hogy színpadon lehet. Meg is lepett, hogy ez Attilában így csapódott le, sosem jelezte, hogy problémája volna. Amikor pedig olyat mondok, hogy milyen jó rendező vagyok, csak viccből teszem, sose jelentenék ki ilyet komolyan. Például ha azt kérem, hogy ne jobbról jöjjön be valaki, hanem balról, és az működik, akkor szoktam ilyen, kicsit önironikus poénokat elsütni.
Elégedett voltál Attila munkájával a próbaidőszakban?
Abszolút, és nagyon kedveltem is őt. Emlékszem, Seneca halálának jelenetében milyen jó volt, remek színész.
Volt ráhatásod, hogy ő nem játszhatott tovább a darabban?
Együtt osztjuk a szerepeket a vezetőséggel, akkor még Kocsár Balázs mint főzeneigazgató és Soós Emese művészi főtitkár is részt vett a döntésben. Ez egy hosszú folyamat, leülünk, és napokig, hetekig dolgozunk a szereposztásokon. A kis mellékkarakterekben több énekest is kipróbálunk. Ezért senki nem énekli őket sokáig, mindig új embereket hozunk be.
Attila arról is írt, hogy nagyon kiszolgáltatottnak érezte magát a próbaidőszakban.
Nekem ez is furcsa, mert jó csapatmunka zajlott. Amikor hasonló, viccesnek szánt mondatokat mondok, mint amit idéz, hogy leszedem a fejed, akkor sem gondolom komolyan.
Valószínűleg azon is múlik, ki mit érez abúzusnak, hogy ugyanazt a szituációt hogyan fogja fel.
A Poppeában szereplő volt tanítványaim mind értették a vicceimet, velük soha nem fordulna elő, hogy ilyesmit magukra vegyenek. Talán jobban kellett volna figyelnem, hogy ő új ember az Operában, kevésbé ismerjük egymást, máshogy kell vele bánni. De az biztos, hogy nem akartam bántani.
A kiszolgáltatott helyzet arra is vonatkozhat, hogy egy fiatal énekes szeretne boldogulni, és egyetlen intézményben játszanak Magyarországon olyan mennyiségben operát, hogy erre lehetősége legyen. Bármilyen jó is a hangulat, egy rokon- vagy ellenszenven az egész karrierje múlhat.
De tényleg felszabadult, vicces, kötetlen próbafolyamatra törekedtem, pont arra, hogy ne érezzenek ilyen felelősséget.
Jelenet a Poppea megkoronázásából (Fotó/Forrás: Berecz Valter, Kummer János / Magyar Állami Operaház)
És mi a helyzet azzal a tisztességtelen ajánlatoddal, amit Attila említ, hogy szerepelhet a Müpában, ha levetkőzik az előadásban?
Életemben nem rendeztem a Müpában, tehát nem emlékszem, hogy ilyesmi szóba került volna. Ráadásul meztelenre sem vetkőztettem énekest soha. Szerintem itt valami összekeveredhetett, az a baj az ilyen régi történetekkel, hogy senki nem emlékszik már pontosan a kontextusra sem. A másik esetet, A Mester és Margaritában való lekettőzését viszont most visszakerestem, és az akkor írott emailek alapján ő a próbaidőszakból a főpróbahétre elment egy külföldi koncertre, ezért kellett beállítanunk egy másik énekest. Tehát nem mondhattam olyat, amit idéz: kényszerből kettőztük le.
Ha valóban kommunikációs probléma okozta, hogy őbenne ilyen rosszul csapódtak le a történtek, akkor viszont erre jobban kellene figyelned, mert a reakciók alapján nem ő az egyetlen, aki kifogásolta a viselkedésedet.
Igen, de a kommentelők között jócskán akad, akit elküldtünk az operaszakról, vagy nem kapott szerepet az Operában. Nagy adag sértettség is szerepet játszhat abban, hogy így vélekednek rólam. Egyébként éppen közülük az egyik volt az, aki – amikor egy vizsga végén együtt kellett meghajolniuk, ahogy mindig, hiszen a csapatmunkán van a hangsúly –, leszólt nekem az Operaház színpadáról, hogy „de ez egy egyéni műfaj, b. meg.” Tehát igazából
oda-vissza mennek az ilyen megjegyzések, csak egy rendező kapcsán föl sem merül, hogy rosszul érezheti magát, hiszen ő van magasabb pozícióban.
De azért érted, hogy nem mindegy, hogy a hierarchiában magasabban vagy alacsonyabban elhelyezkedő személy bántja meg a másikat?
Persze, értem, csak azt akartam mondani, hogy azért ez egy adok-kapok helyzet, mindkét irányban jobban kellene figyelni egymásra.
Hogyan lehet a jövőben elkerülni a hasonló eseteket, hogy a művészek olyan rossz élményeket szerezzenek, amelyek aztán évekig munkálnak bennük?
Valószínűleg a rendezőknek észre kell venniük az előadók apró rezdüléseit, nem lehet mindenkit egyformán kezelni. Nem uralhatja az egyéniségem annyira a produkciót, hogy azt mondjam, én poénkodom, jól érzem magam, és akkor biztosan mindenki más is így van vele. Szükséges arra energiát áldozni, hogy figyeljünk az egyéni reakciókra, mert lehet, hogy amit mondok, azon az egyik a hasát fogva röhög, a másikat meg halálra sértem. Meg kell tanulni mindenkivel a saját személyiségét figyelembe véve kommunikálni.
Fejléckép: Almási-Tóth András (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
