Zenés színház

Álomértelmezés

2022.12.29. 15:40
Ajánlom
Új produkcióban mutatta be a Bécsi Állami Opera Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című művét 2022 decemberében. A rendező, Keith Warner Hans Sachs álmába helyezte a történetet, és a kiváló szereplőknek köszönhetően gondolatébresztő produkció jött létre. A december 15-i előadáson jártunk.

Csaknem ötven éve mutatta be utoljára Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját a Bécsi Állami Opera, és egy évtized is eltelt azóta, hogy a korábbi széria utolsó előadása színre került. Ugyancsak itt volt hát az ideje, hogy az intézmény méltó megvalósításban tárja a közönség elé a német zeneszerző-óriás egyetlen érett kori vígoperáját (ha a darab leggyakrabban alkalmazott műfaji megjelölésével akarunk élni),

ezt a szélsőségesen hosszú darabot, amely ennek ellenére a komponista legszívderítőbb, és alighanem egyik legkönnyebben befogadható műve.

A művészeti megújulás és hagyomány kérdéseit boncolgató alkotás az utóbbi másfél évtizedben több formabontó, az opera problematikáját radikálisan átértelmező színrevitelben is látható volt Európa-szerte, ezzel együtt minden alkalommal felteszi a kérdést rendezőjének: ő maga hogyan találja meg az összhangot régi és új között?

Az angol rendező, Keith Warner a történetet Hans Sachs álmába/fantáziavilágába helyezte, a darabot indító templomi jelenetben azt látjuk, hogy a suszter-költő már nem képes alkotni, sorra gyűri össze a teleírt papírlapokat. Majd mintegy vízióként jelenik meg előtte Éva alakja, és ebből az érzelmi felindulásból bontakozik ki az egész cselekmény.

Miközben Sachs az álomban élete legnagyobb veszteségét, felesége halálát éli újra, hiszen ezúttal is meg kell válnia egy nőtől, akit szeret, a művészetre végül újra rátalál

– ahogy ő maga mondja Walthernek: a költészet álomértelmezés (Wahrtraumdeuterei, hogy egészen pontosak legyünk). A rendező rögtön a darab elején igyekezett megnyerni magának a konzervatív operanézőket is, és mintegy megindokolta, miért egy nehezen behatárolható, de semmiképpen sem késő középkori közegbe helyezte a szereplőket, a bevezető jelenetben Sachs előtt különböző korokból származó szerelmespárok bukkannak föl, míg végül Éva is kilép közülük, a vízió történelmi ideje tehát lényegtelen.

DieMeistersingervonNurnberg_Z9C4489_ZEPPENFELD_MUELLER-142723.jpg

Georg Zeppenfeld mint Pogner és Hanna-Elisabeth Müller Éva szerepében (Fotó/Forrás: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

A nemzetközi operaéletben jó pár példát láthattunk már olyan Mesterdalnokok-produkciókra, amelyek Sachsot Wagnerrel azonosították, így nem új gondolat, hogy nem csupán a darab szereplőjeként mutatják be, hanem annak egészét az ő szellemi termékének tulajdonítják. A gondolat logikus, nagyjából a mű felétől a suszter mozgatja a szálakat,

olyan értelemben valóban ő írja a történetet, hogy az eseményeket gondosan kimunkált tervei határozzák meg

(aki először találkozik az operával, valószínűleg nem is látja át rögtön, micsoda machináció zajlik a háttérben). Warner ugyanakkor nem emeli be a Wagner = Sachs gondolatot a koncepciójába, nála Hans Sachs senki más, csak önmaga, álmában a saját történetének részben visszajátszása, részben továbbszövése jelenik meg.

Maga az alapgondolat, Sachs alkotói közreműködése, tehát nem új, és őszintén szólva nem is ebben a produkcióban sikerült a legizgalmasabban kivitelezni. Akad persze egy-két érdekes új adalék, ilyen például az első felvonás végétől rendre felbukkanó Nietzsche-kobold, aki a suszter számára észrevétlenül csinál felfordulást, egyfelől a színpadon is megjelenítve a Wahn-monológban említett bajkeverőt – amely ez alapján saját fejében létezik –, másfelől apró kikacsintással utalva a zeneszerző életére. Művészi szempontból azonban sokkal érdekesebb az a pszichológiai folyamat, ahogyan a rendező Sachs veszteségfeldolgozási folyamatát bemutatja. A fájdalmas emlékek időről időre felbukkannak a tudatalattijából, akár teljesen ellentétes érzésvilágú gondolatok kapcsán, erre a legerősebb példa, amikor a harmadik felvonásban

az őt éltető Wach auf-kórustétel közben a megmérkőző dalnokoknak felállított dobogó mögött egyszer csak meglátja felesége (és feltehetőleg gyermeke) sírját.

Megrázó pillanat, hasító ellentét támad a zene és a színpadon látottak között, amely azonban egyáltalán nem töri meg a művészi folyamatot, hanem értelmet ad a befejezésnek, a könyveivel magára maradó Sachs képének. Lássuk be, a Mesterdalnokok zárójelenete nem csupán a problematikus utolsó monológ miatt igényel valamilyen komplexebb értelmezést, hiszen amennyiben túl sok szál marad lezáratlan, a kitörő örvendezés hiteltelennek hat.

DieMeistersingervonNurnberg_Z9B4957-142722.jpg

Jelenet A nürnbergi mesterdalnokok bécsi előadásából (Fotó/Forrás: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Hans Sachs lelki folyamatainak feltárásához természetesen szükségvolt egy olyan kiváló alakítást nyújtó énekesre, mint Michael Volle. (Budapesti fellépésekor a Fideliónak adott interjút, amelyet itt olvashat.) A német bariton már a világ csaknem valamennyi jelentős operaházában elénekelte a Mesterdalnokok főszerepét, és

a különböző produkciókban kiérlelt értelmezése ennek az előadásnak is javára vált.

Miközben Volle a kifáradás leghalványabb jele nélkül szólaltatta meg az operairodalom egyik leghosszabb szerepét (amelyet Keith Warner sok kollégájához hasonlóan néhány némajátékkal még tovább nyújtott), nem csupán ezt az erőt és tartást tudta belevinni szerepformálásába, hanem mind hangja, mind játéka roppant érzékenyen közvetítette egy rendkívüli lélek küzdelmeit.

Meglepő választásnak bizonyult, hogy Beckmessert Wolfgang Koch formálta meg, aki Sachsot is énekelte már. Alakításának nagy erénye volt, hogy hanganyagát tekintve a főszereplő egyenrangú ellenfeleként tudott megjelenni, nem éreztük úgy, hogy egy eleve eldőlt összecsapást látunk, hanem tétje lett a kettejük közti konfliktusnak. Emellett Kochnak jól álltak a humoros jelenetek is, remek volt például páváskodása a szerenád közben. Bár Sachsként csak közvetítésben láttam, megkockáztatom, hogy az intrikus írnok alakját érdekesebben tudja megformálni.

DieMeistersingervonNurnberg_Z9C4857_KOCH-142723.jpg

Wolfgang Koch Beckmesser szerepében (Fotó/Forrás: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Kiváló vokális és színészi produkciót nyújtott Éva szerepében Hanna-Elisabeth Müller, az énekesnő frissessége, üdesége hihetővé tette, hogy ez a lány valóban képes felpezsdíteni Hans Sachs életét. Emellett a fiatal szoprán igazán szép hangon, igényesen formálta meg szólamát olyan zenei és dramaturgiai értelemben is fontos pontokon, mint például a Keresztelő-kvintett. Partnere, a Walthert alakító David Butt Philip némiképp gyengébb teljesítményt nyújtott, azt még elnéznénk neki, hogy karaktere kissé merev, egysíkú volt, de

nem volt képes azt a hangminőséget produkálni, amit a győztes dalnoktól elvárnánk.

Tenorja időnként kiürült, erőltetettnek hatott, és a harmadik felvonásbeli mesterdal sem szólt igazán szépen.

Pognert – ahogyan jóformán minden jelentősebb Mesterdalnokok-produkcióban – Georg Zeppenfeld énekelte, akinek különösen szép, bársonyos basszusát mindig nagy öröm hallgatni. Ám a művész hasonlóan igényesen szólaltatta meg szólamának magasabban fekvő részeit is, például az első felvonásbeli monológjában. Nagyszerűen énekelt és pezsgő alakítást nyújtott Christina Bock Magdalene szerepében, és Michael Laurenz Dávidja is jó benyomást keltett, a tenorista hajlékony hangja mellett energikus színpadi jelenlétével is élményt nyújtott. Egészen kiváló volt a Kothnert megformáló Martin Häßler,

a nem túl hosszú szerepben is világossá vált, hogy ez a kivételes hanggal és kimunkált énekkultúrával rendelkező művész igen sokra hivatott.

A rendezés nagy erényére vált, hogy a kismesterek is mind önálló karakterként jelentek meg (ezt az inasok róluk készült karikatúrái is mutatták), közülük legjobban a Kunz Vogelgesangot megformáló Katleho Mokhoabane tudta kihasználni a játékból adódó lehetőségeket, de emlékezetes volt még Nikita Ivasechko (Hermann Ortel) és Dan Paul Dumitrescu (Hans Schwarz) is.

DieMeistersingervonNurnberg_Z9B4669-142722.jpg

Jelenet A nürnbergi mesterdalnokok bécsi előadásából (Fotó/Forrás: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

A bécsi közönség feltűnően nagy lelkesedéssel fogadta az előadást vezénylő Philippe Jordant, még mielőtt az az első hangot leütötte volna. Sejthető, hogy a tetszésnyilvánítás nem csupán a konkrét produkciónak szólt, épp a napokban derült ki, hogy a bécsi főzeneigazgató és a főigazgató, Bogdan Roščić közötti ellentét következtében nem csupán Jordan távozik az intézménytől, amikor 2025-ben lejár a szerződése, hanem azt követően nem is lesz főzeneigazgatói posztja a Bécsi Állami Operának.

A jelenlevők alighanem ki akarták fejezni a karmester munkája iránti megbecsülésüket, amire ő nem is bizonyult méltatlannak,

bár az előadás egésze alatt előfordult néhány apró aránytalanság, Jordan meggyőző interpretációt nyújtott, az énekesekre maximálisan figyelve, biztos kézben tartotta az előadást. Remekül muzsikált a Bécsi Állami Opera Ének- és Zenekara is, a nyitány első hangjai szinte delejes erővel hatottak a hallgatóságra, és természetesen elismerés illeti a hatalmas kórustételek kiegyenlített, telt hangzását is.

Igen jó erőpróba egy intézmény számára, hogy mit kezd Wagner műveivel, különösen A nürnbergi mesterdalnokokkal. A Bécsi Állami Opera új premierje bizonyította, hogy ha akadtak is problémák az intézményben az utóbbi években, továbbra is stabil alappal rendelkezik, amire lehet építeni. Ha időnként kisebb megingások elő is fordultak, zenei és színpadi szempontból is igényes, élményt nyújtó előadás született.

Néhány egészen kiváló művészegyéniség pedig hozzájárult ahhoz, hogy a produkció ne pusztán jó legyen, de különleges pillanatokat is szerezzen a hallgatóságnak.

Akik pedig annyira értőn és érzékenyen fogadták az előadást, hogy az ember úgy érezhette, létezik egy hely a világon, ahol az operának még mindig van tétje.

Fejléckép: Michael Volle mint Hans Sachs és Michael Laurenz Dávid szerepében (fotó/forrás: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

„Wagner zenéje úgy hat rám, mint a drog, a mai napig függő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Volléval

Kapcsolódó

„Wagner zenéje úgy hat rám, mint a drog, a mai napig függő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Volléval

Budapesten Bachot és Lisztet énekelt korábban, de a világ legnagyobb operaházai elsősorban Wagner-szerepeiről ismerik. Michael Volle október 10-én a Müpába érkezik, ennek kapcsán kedvenc szerepe mellett a zeneszerző iránti rajongásáról is mesélt.

Don Giovanni metoo-botránya

Don Giovanni metoo-botránya

Áprilisban mutatta be a Berlini Állami Operaház Mozart Don Giovanniját, Vincent Huguet rendezésében, aki a jelenkor zaklatási ügyeire építette a koncepcióját. Április 20-án, a széria utolsó előadásán jártunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Csontváry ritkán látható, 1901-ben festett szicíliai tájképét is élőben csodálhatjuk a Virág Judit Galériában

A Holdtölte Taorminában című festmény felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Színház

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.
Klasszikus

A zene- és énektanári pálya népszerűsítését segíti a frissen átadott Kodály Műhely

A Városmajorban található intézmény kurzusoknak, szakmai és módszertani bemutatóknak, művészeti, zenetudományi témájú kerekasztal-beszélgetéseknek és kamarazenei hangversenyeknek ad helyet.
Színház

Forradalomra uszít az óbudai tanár az Átriumban

A Hannibál tanár úr című, ikonikus Fábri Zoltán-film egy letűnt korszakot idéző történet, amelynek színpadi átdolgozása megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban.
Plusz

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Zenés színház hír

Miklósa Erika alapítványával együttműködve indít posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes által alapított KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. Az együttműködés keretében posztgraduális képzést indít az egyetem.
Zenés színház ajánló

Világhírű rendező Don Giovanni-produkciója látható az Operaházban

Salzburg, Berlin, Amszterdam, Madrid és Párizs után Budapesten is bemutatkozik Claus Guth 2008-as világhírű Don Giovanni-rendezése. A címszerepet kettős szereposztásban Bretz Gábor és Szemerédy Károly alakítja.
Zenés színház hír

Komlósi Ildikó Bartók-mesterkurzust tart

Az énekesnő, aki maga is számtalanszor formálta meg Judit szerepét A kékszakállú herceg várában, február végén négy napon át dolgozik a kurzuson részt vevő fiatal művészekkel.
Zenés színház kritika

A női csábítás démoni ereje

Hiánypótló feladatot töltött be a Magyar Állami Operaház: bár Dvořák Ruszalkája a nemzetközi operaszínpadok kedvelt darabja, az intézmény saját produkcióban sosem játszotta még. A február 2-i előadáson jártunk.