„A Varró Dániel által újrafordított szövegkönyv alapján rövid dialógusok, a történet követhetősége miatt megcserélt jelenetsorrendek fémjelzik majd az előadást" - mondja a magát magyar karmesternek és európai művésznek valló, isztambuli görög család fiaként született Alpaslan Ertüngealp. A Marton Éva művészi és Almási-Tóth András rendezői koncepciója szerint újragondolt Mozart-operából a dramaturgiai szempontokból semleges kórustételek kivételével egy árva hangot sem húztak, egy taktust sem hagytak el.

Mint a dirigens hozzáteszi, a koncepció része volt, hogy növendékek és pályájukat nemrégiben kezdő fiatalok alkotják majd a szereplőgárdát. „A képességeik egytől-egyig ragyogóak. A zenekart is nagyon jól ismerem, hiszen a sajátom: a 11 éve alapított Academia Hungarica Kamarazenekar az ország legjobbjaiból álló, válogatott társaság" - folytatja a 2011-től a karmesterlegenda Claudio Abbado asszisztenseként dolgozó Ertüngealp. A hazai szcénában korántsem ismeretlen, ám az utóbbi években itthon kevesebbet fellépő karmester 2001-től állandó vendégkarmestere, majd 2006-tól zeneigazgatója volt a Szombathelyi Szimfonikus zenekarnak. S miután 2002-ben megnyerte az athéni Mitropoulus Nemzetközi Karmesterversenyt, vezényelte többek közt az Operaház zenekarát és a Nemzeti Filharmonikusokat is.

Az évtizedekig Kisteremként ismert, a Zeneakadémia rekonstrukciója után Solti György Kamaraterem névre keresztelt tér adottságai azonban alapvetően befolyásolják az interpretációt. (A Zeneakadémia Kisterme 1964-ben veszítette el operai képességeit, amikor a fokozódó helyhiány miatt megszűntették a zsinórpadlást, s az átalakítás államszocialista hevében felszámolták a zenekari árkot is. Ötven évnek kellett eltelnie, hogy a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciójának részeként az ugyancsak varázslatos akusztikájú és atmoszférájú terem visszanyerje eredeti formáját és funkcióját.) A professzionális, de a színpadhoz hasonlóan aprócska zenekari árok miatt csökkent a zenekar létszáma, a kórus pedig a nézőtéren kapott helyet. Méghozzá a nézők között, ülve. „Ám ezzel igazából nyertünk. A kiváló akusztikájú teremben nincsenek távolságok. Rendkívül intim a közeg, minden rezdülés érzékelhető. A néző szó szerint az opera része lesz. Az énekesek, a zenészek és a publikum eggyé válik" - vallja a Zeneakadémián 1993-ban zongora, 2000-ben karmester szakon diplomázott 45 éves művész, aki örömmel vállalta egykori alma matere első saját operaprodukciójának zenei vezetését.