Kerényi Miklós Gábort tavaly novemberben vádolta meg Maros Ákos színész, táncos fizikai agresszióval. Elmondása szerint a rendező egy kollégiumi szobában előbb eltorlaszolta az ajtót, majd utasította az akkor tizennyolc éves fiút, hogy vegye le a nadrágját és az alsónadrágját. Maros ezt nem tette meg, ezután állítása szerint Kerényi fizikálisan bántalmazta őt. „Nagyjából hármat húzott a seggemre, de erősen” – emlékezett vissza egy interjúban.
Kerényi Miklós Gábor a Marie Antoinette olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Kállai Tóth Anett)
Kerényi Miklós Gábor ezt megelőzően, a pár nappal korábbi, őt érintő Facebook- és blogbejegyzésekre reagálva egy közleményt adott ki, amelyben visszautasította az őt ért vádakat, továbbá felmentését kérte a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól és kezdeményezte nyugdíjazását.
Az Operettszínház vezetése előbb egy rendkívüli társulati ülésen tájékoztatta a társulat tagjait az esetleges zaklatásokkal kapcsolatos bejelentési lehetőségekről és minden érintettet arra kért, hogy tegyék meg a megfelelő jogi lépéseket az ügyek felderítése érdekében, majd a konkrét ügy kirobbanásakor azt a döntést hozta, hogy a nyugdíjazását kérő művészeti vezetőt azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól, és belső vizsgálatot indít.
Kerényi Miklós Gábor saját Facebook-oldalán kért elnézést: „Be kell, hogy valljam, sok élethelyzetben, sok megoldásban, stílusban, viselkedésben valóban közelítettem ahhoz a határhoz, ami még szerintem elfogadhatónak tekinthető. Tettem ezt a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán. Megalázni valakit sohase volt célom!” – írja.
A hvg.hu kérdésére Kerényi úgy fogalmazott, Maros Ákos állításának van alapja, mégsem az történt, és nem úgy, ahogy elhangzott. „...az eset közös megegyezés alapján történt, ezt ő is elismeri. Maros úrnak bármikor jogában állt a helyzetet megszakítani, amit meg is tett. És nagyon fontos, hogy ennek semmilyen szexuális töltete nem volt. Ebben is azonosan emlékezünk” – teszi hozzá. Az újságíró azon felvetésére, miszerint Maros hatalmi visszaélésként élhette meg a helyzetet, Kerényi elmondta: „Én nem úgy éltem meg, hogy visszaélnék a hatalmammal, hanem hogy segíteni próbálok. Ákosnak is segíteni próbáltam, hogy megértse: őrült fontos dolog, hogy pontos legyen, a próbán ott legyen, hogy komolyan vegye. Mint egy báty segít barátilag, játékosan.”
„Ez az utolsó beszélgetésünk”
A Fidelio az ügyben megszólaltatta Lőrinczy György főigazgatót is, aki arra a kérdésre, hogy nem hallotta-e korábban Kerényit ordítani, színészeket megalázni, tűrhetetlenül viselkedni, azt felelte: „De igen. Ahogy más rendezőket is. És veszekedtünk is emiatt rengeteget, de megmondom őszintén, azt látom, hogy szakma szerte ennek más a megítélése. Az eredmény felől szokták nézni, és hajlamosak megengedően viszonyulni ehhez a legtöbben, akár tetszik ez neked, akár nem.” A főigazgatóban akkor merült fel először, hogy a művészeti vezetőt érintő pletykáknak mégiscsak lehet valóságalapjuk, amikor Kerényit már nemcsak felzaklatták a róla szóló bejegyzések, hanem az kezdte el érdekelni, van-e már név valamelyik történethez. „Lélektanilag ekkor esett le nekem, hogy ha egy vádra ennyire másként reagálunk, akkor tán mégis lehet valami különbség a valóságtartalomban is. És leesett az is, hogy nem jó, ha az ember mindig magából indul ki, nem jó, ha azt hiszi, hogy amit magáról nem tud elképzelni, azt másról sem tudja.”
Lőrinczy György (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)
Lőrinczy György beszámolt egy belső, etikai vizsgálatról is, amelyet az üggyel kapcsolatban folytattak le: „Föltettem kérdéseket, amire egyenként kellett válaszolnunk. Az első kérdés az volt, hogy tudunk-e konkrét történeteket Kerényivel kapcsolatban. Tudtunk. A második az volt, hogy van-e felhatalmazásunk arra, hogy megnevezzük az áldozatot vagy a tanút. Nem volt. A harmadik kérdés az volt, hogy mindez október 30. után jutott-e tudomásunkra. Igen. Az igazgatóság ezek alapján egyhangúlag megszavazta, hogy megvonja a bizalmat a művészeti vezetőtől.
Ekkor felhívtam Kerényit, megmondtam, hogy ez az utolsó beszélgetésünk, és közöltem vele a döntésünket.
Kis idő múlva kérte a nyugdíjazását. Ha ezt nem tette volna, akkor én teszem meg, még aznap. És eldöntöttem azt is, hogy azonnali hatállyal fölmentem a munkavégzés alól is, amint előkerül az első név.”
„Indokolt volt a döntés”
Az időközben lezajlott belső vizsgálat kapcsán az Operettszínház az alábbiakat közölte lapunkkal: „A belső vizsgálat alátámasztotta, hogy a novemberben hozott munkáltatói döntés az üggyel kapcsolatban indokolt volt.” Mint közleményükben írják, Kerényi Miklós Gábor közalkalmazotti jogviszonya 2018. július 5-én szűnik meg, eddig az időpontig pedig fennáll a munkavégzés alóli felmentése.
Az ügyben korábban megkerestük Dr. Lehner Katalint, a Budapesti Operettszínház ügyvédjét is, aki arra a kérdésre, miért nem bocsátotta el Kerényi Miklós Gábort az Operettszínház, azt közölte: „azonnali hatályú felmentésre akkor lett volna mód, ha tanúk is megerősítik – minden kétséget kizáróan – a vétséget, elévülési időn belül.
Ennek a lehetősége egyébként még most is, illetve a munkaviszonyának végéig fennáll.
Kerényi verziója
Kerényi Miklós Gábor 2018. április 3-án tett közzé bejegyzést Facebook-oldalán. Korábban Kerényi kérte a felmentését művészeti vezetői tevékenysége alól és a nyugdíjazását is saját maga kezdeményezte, most viszont azt írja, Lőrinczy György rúgta ki őt a zaklatási ügyre hivatkozva, és „az egész valószínűleg azért történt, hogy [Lőrinczy Gyögry] teljesen egyedül vezethesse az Operettszínházat. Útban voltam neki.”
Kerényi Miklós Gábor (Fotó/Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)
Kerényi a bejegyzésben elismeri, hogy nem bűntelen – „ember vagyok és követek el hibákat” –, de elmondása szerint soha senkit nem zaklatott szexuálisan. Megjegyzi, hogy a legtöbb vád azért érte, mert amikor rendez, előfordul, hogy kiabál, szitkozódik és ez másokban félelmet kelthet. „Vállalom, hogy én ilyen vagyok, de higgyék el, ezeket a pillanatokat én is megszenvedem. Vállalom, hogy néha gyűlölnek ezért a színészeim, a csapatom, és hogy egy kívülálló számára szörnyűnek és megalázónak tűnhet a viselkedésem.
Tíztől kettőig, amíg a próba tart, én néha valóban a szörnyeteg Kero vagyok.
De az emberek, akik ismernek és akik velem dolgoznak, pontosan tudják, hogy a produkció miatt, és ezen keresztül értük vagyok ilyen és amint vége a próbának, újra a legnormálisabb viszonyban leszünk.”
Kerényi megemlít egy felmondási hullámot, ami az Operettszínház műszaki, kiszolgálói és rendezőasszisztensi gárdáját is érinti, és általánosan jellemző a színházi szakmában. (Az Index itt írt hosszabban a témáról.) Bejegyzésében Kerényi bocsánatot kér korábbi vádlójától, Maros Ákostól, továbbá mindazoktól, akik számára a viselkedése sok volt, illetve akik úgy érezték, hogy félreérthető volt vagy átlépett egy határt.
Kerényi Miklós Gábor bejegyzését az alábbiakban szó szerint közöljük:
Most elmondom...
2017. november elején rólam szóltak a hírek. Hogy kirúgtak az Operettszínházból, amit tizennégy éven keresztül vezettem. Kitiltottak az épületből, ami az otthonom volt és szitokszó lett a nevem.
Borzalmas dolgokat állítottak rólam, amik sokkoltak, úgy kezeltek, mint egy gyilkost, olyan emberek nyilvánítottak rólam véleményt, akik nem ismernek, akikkel soha nem is találkoztam. Én lettem az az ember, akit lehetett ütni, akiről bármit lehetett állítani, akiről bármit le lehetett írni.
Azóta eltelt 143 nap. Ez idő alatt ritkán szólaltam meg, alapvetően azért, mert állandó fenyegetés és kényszerítés ért, hogy ne szólaljak meg a nyilvánosság előtt. Most, hogy az Operettszínház vizsgálata mindenféle zaklatási ügyben eredménytelenül zárult, a feleségem, a gyerekeim, a barátaim és a munkatársaim kérésére tiszta vizet öntök a pohárba: elmondom a hátteret és elmesélem, miben hibáztam én.
A lavinát az a Kalmár Péter indította el, aki 2001-ben ellenem indult az Operettszínház igazgatói posztjára kiírt pályázaton. A megbízást én nyertem el, de felajánlottam Kalmárnak, hogy rendezze meg azt a darabot, amit ő szeretne, a Bozzi urat. Péter képtelen volt megrendezni a darabot, a próbák káoszba fulladtak, a színészek idegesek voltak és végül a rendező másfél héttel a premier előtt faképnél hagyott minket. A színészeket, a közönséget és engem is. Ebben a krízishelyzetben átvettem a rendezést és a premieren óriási sikerünk volt. Kalmár Péter azonban, aki akkor cserbenhagyta a társulatát és azóta sem rendezett egyetlen darabot sem, nem bocsátott meg nekem. Kalmár blogbejegyzésében bosszúból alaptalan, hamis vádakkal illetett, ezért ellene jogi lépéseket teszek.
Zaklatási ügyre hivatkozva rúgott ki a munkahelyemről Lőrinczy György. Gyuri évtizedeken keresztül a legjobb barátom volt, vállvetve harcoltunk az Operettszínház felemelkedéséért. Tény, hogy én voltam a reflektorfényben, neki az örök másodhegedűs szerepe jutott és nem vettem észre, hogy ez nincs így jól. Elmondhatatlanul fáj, hogy idáig fajult a barátság, hogy éppen az az ember rúgott belém, akit a testvéremként szerettem. Az egész valószínűleg azért történt, hogy teljesen egyedül vezethesse az Operettszínházat. Útban voltam neki. Lőrinczy rágalmazott a sajtóban, kitiltott az épületből, kitörölte a telefonszámomat, és nemhogy nem hallgatott meg – de semmilyen körülmények között nem volt hajlandó velem beszélni. Eltiltotta tőlem a színészeket, kirúgással fenyegetve mindenkit, aki támogat, aki szóba áll velem. Az Operettszínház belső vizsgálata feljelentés és közvetlen bizonyítékok nélkül zárult, azaz nem volt olyan ember, aki ellenem vallott volna. Lőrinczy György azonban további hadjáratot folytat ellenem, többek között leveszi műsorról azt a Rómeó és Júliát, amely bemutatásának jövő januárban lesz a 15. évfordulója és amit igen sokan vártak. Gyuri azt mondja, ez egy kettőnk között dúló harc és aki mellettem szól, az ellene van. Én úgy látom, ez az én küzdelmem a művészi életben maradásért, nem harcolok senki ellen.
Maros Ákos, egykori táncos, azzal vádolt meg, hogy elvertem a fenekét egy vállfa nadrágtartó részének pálcájával. Ez az eset tényleg megtörtént, végtelenül sajnálom, (és bár az ATV-s interjú tanúsága szerint ő beleegyezett) a viselkedésem meggondolatlan és méltatlan volt. Maros Ákostól pedig ezúton is bocsánatot kérek. Ákos maga is elmondta, azért kapta tőlem ezt a büntetést, mert rendszeresen elkésett a Miss Saigon próbáiról, amit akkor, 1994-ben, a Szegedi Szabadtéri Játékokon állítottam színpadra. Amiről Ákos nem beszélt – és ami egy kicsit megvilágítja, miért viselkedtem úgy, ahogy – az az volt, hogy ebben az előadásban igazi helikopterrel és teherautókkal dolgoztunk. Ezért az, hogy valaki nincs ott időben a próbán, nem áll a helyén és nem tesz arrébb egy tárgyat egy adott pillanatban, akár tragédiát is okozhatott volna. Egy ilyen helyzetben elfogadhatatlan, hogy valaki elkéssen vagy ne figyeljen minden idegszálával a színpadon. Enyém volt a felelősség és én túllőttem a célon, amikor meg akartam leckéztetni a tehetségesnek tartott fiatalembert. Ákos többet nem késett és a következő években lelkesen dolgozott több produkcióimban. A történet nem volt titok, sokszor elmesélte baráti körben az elmúlt 24 évben. Maros Ákos később nem került be az Operettszínház együttesébe, talán ezért is haragszik rám a mai napig. Végül a művészi pályát és az országot is elhagyta.
Volt még egy férfi – a nevét tudom, de azért nem írom le, mert ő nem vállalta fel – aki azt állította, hogy gyerekkorában elfenekeltem volna az irodámban. Ez a történet hazugság, ilyen eset nem történt, ezért ezt az illetőt alaptalan, hamis vád miatt beperelni kényszerülök, mint ahogy azokat is, akik a továbbiakban bármilyen szexuális visszaéléssel megvádolnak.
Nem vagyok bűntelen. Ember vagyok és követek el hibákat. De soha senkit nem zaklattam szexuálisan, soha nem közeledtem hátsó szándékkal nőhöz vagy férfihoz, nem fogdostam illetlenül sem felnőtteket sem gyerekeket.
Az engem gyalázó, túlzásoktól hemzsegő beszámolók többsége az utóbbi hónapokban tisztázódott. Az írások nagy része – félreértések és csúsztatások ölelésében – az őszi hisztérikus hangulat miatt jött létre egyáltalán. Valóságos nyomozás folyt ellenem, szinte mindenkit megkerestek, aki az elmúlt 15 évben távozott az Operettszínházból, hogy „mondjanak egy rossz történetet Keróról”.
A legtöbb vád azért ért, mert amikor rendezek, előfordul, hogy kiabálok, szitkozódom és ez másokban félelmet kelthet. Vannak rendezők, akik szépen szólnak, vannak, akik szabadon engedik alkotni a színészt és vannak, akik elmennek a falig, hogy kihozzák a színészből a maximumot. Vállalom, hogy én ilyen vagyok, de higgyék el, ezeket a pillanatokat én is megszenvedem. Vállalom, hogy néha gyűlölnek ezért a színészeim, a csapatom, és hogy egy kívülálló számára szörnyűnek és megalázónak tűnhet a viselkedésem. Tíztől kettőig, amíg a próba tart, én néha valóban a szörnyeteg Kero vagyok. De az emberek, akik ismernek és akik velem dolgoznak, pontosan tudják, hogy a produkció miatt, és ezen keresztül értük vagyok ilyen és amint vége a próbának, újra a legnormálisabb viszonyban leszünk.
Nekem a színház a mindenem – és benne elsősorban Önök, a közönség! Önöknek készítettem a Rómeó és Júliát, az Elisabeth-et, most a Notre Dame-i toronyőrt éppen úgy, mint nemrég a Sevillai borbélyt, vagy a 23 éven át játszott Puccini Pillangót. Azért küzdöttem, hogy azok, akik ezeket eljátsszák, eléneklik olyan teljesítményt nyújtsanak, ami az önök számára katartikus és példaértékű.
Bocsánatot kérek azoktól, akiknek a viselkedésem sok volt, akik nem értették, nem tudták elviselni azt, ahogyan dolgozom, ahogyan rendezek, ahogyan tanítok. Bocsánatot kérek azoktól, akik úgy érezték, félreérthetően viselkedtem, beszéltem velük vagy átléptem egy határt.
Tudom, hogy az Operettszínház legtöbb művésze mellettem áll és tudom, hogy nem beszélhetnek, mert féltik az állásukat. De nekem így is sokat jelent a támogatásuk, aminek rengeteg jelét adják.
Tizenhét éven keresztül az intézmény sikert sikerre halmozott velem. Ez idő alatt a társulatból alig mentek el, a vezetőség szinte teljesen változatlan maradt. Idén óriási felmondási hullám kezdődött, ami szinte a teljes műszaki, kiszolgálói és rendezőasszisztensi gárdát érinti. Fáj látnom, ami történik.
Bízom benne, hogy egyszer vége lesz a rémálomnak, bebizonyosodik, hogy hibáim voltak, de bűneim nem, és a nagyközönség is visszafogad.
Nekünk, akik színházat csinálunk, a világon a legfontosabb, hogy elvarázsoljuk Önöket, hogy nevessenek és sírjanak, amikor felgördül a függöny. Minden tettünket, minden gondolatunkat az vezérli, hogy örömet szerezzünk a közönségnek.
Mert színház nélkül mi színháziak - és ez milyen egyszerűen hangzik - nem tudunk élni.
Mert színház nélkül én nem tudok élni...
Kerényi Miklós Gábor
Budapest, 2018. április 3.
Kerényi Miklós Gábor közleményével kapcsolatban megkerestük a Budapesti Operettszínházat is, ám nem kívántak élni a megszólalás lehetőségével.
hírlevél
