Az Anne Frank naplójából készült mono-operát 2020 februárjában mutattátok be. Mennyit változott benned ez alatt a három év alatt a történet?

Szinte hihetetlen, hogy már három év eltelt a premier óta... Nagyon sok minden történt azóta, de az az érdekes, hogy miközben változik, hogy az adott időszakban vagy az adott napon épp mi válik különösen fontossá nekem a darabból, a magja mégis mindig ugyanaz marad.

Ritkán játsszátok az előadást. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal szinte elölről kell kezdened a szereppel való ismerkedést?

Igen, mindig újra kell építkezni, de abban a pillanatban, ahogy felmegyek a színpadra, valahogy visszajön minden egy pillanat alatt. Majdnem egy éve nem játszottuk már, néhány napja a korrepetíción csak néztem a kottát, és azt éreztem, soha nem fogom tudni megint megcsinálni, és azon töprengtem, hogy álljak neki egyáltalán ennek az egésznek. Aztán a próbán, ahogy beléptem a díszletbe, ahogy a mozdulatok és akciók követték egymást, már nem volt kérdés se a mozgás, se a hang, se a ritmus, semmi. Olyankor valami bekapcsolódik bennem.

Ez a szerep mindig velem van valamiképpen. Nagyon nagy ajándék az élettől, hogy találkozhattam Annával és az ő történetével.

Süle Dalma az Anne Frank naplója című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Annak idején, a Zeneakadémia mesterszakos hallgatójaként mestered, Kiss-B. Atilla adta neked ezt a lehetőséget. Nem rettentél meg a feladattól?

Azt éreztem, erre vágytam egész életemben, hogy mind hangilag, mind színészileg kibontakozhatok, hogy ez a tökéletes feladat, ami elsőként megtalálhatott itthon. Korábban Hollandiában éltem és tanultam, ott nagyon intenzív a kortárs zenei élet, én magam is sok kortárs művet énekeltem. Valahogy csak a premier után fogtam fel, milyen hatalmas lehetőséget kaptam, és mekkora dolog ez. Én csak belevágtam, és minden szeretetemmel és lendületemmel ebben éltem. Nagyon örülök, hogy ez csak utólag esett le, mert ha akkor megijedek a kihívástól, akkor biztosan sokat elvett volna belőlem a stressz és a megfelelési kényszer.

Mennyire nehéz és mennyire kortárs ez a muzsika? Mennyire a vájt fülű nézőknek szól?

Hazudni nem fogok... Grigori Frid a hetvenes években írta, kortárs zene, néhány nagyon szép motívummal és időnként jazzes elemekkel.

Kicsit nyomasztó valóban, ezáltal azonban a közönség még jobban át tudja élni az eseményeket. És mindig ajándék, amikor egyszer-egyszer egy csodálatos dallam megszólal. Komoly kihívást jelent énekesként és színészként is. Hatalmas ugrások vannak benne, néha prózára váltok, belekiabálok vagy sikítok – ami nincs feltétlenül beírva a kottába, viszont dramaturgiailag szerintem megkívánja a mű. Mindig azt érzem, hogy annyira Annává válok, annyira átengedem magamon az érzéseit, hogy a csatorna köztünk egyszerűen megnyílik, nem gondolkodom, hanem hagyom, hogy megtörténjen velem. Azért tudom ezt megtenni, mert nagyon mélyen ül bennem a darab, nagyon ismerem és tudom. Azt hiszem tudom... aztán meg ki tudja... (nevet)

Ahogy rád nézek, annyira te vagy ez a lány!

Magam is megdöbbentem, amikor például a plakátfotózáson megláttam, mennyire hasonlítunk – még a fogunk is. Neki is van egy kis vámpírfoga, mint nekem (nevet). Igen, ezt nagyon belém látták.

Süle Dalma az Anne Frank naplója című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Egy interjúban beszéltél arról, hogy a zeneszerző mi alapján választotta ki azokat a naplórészleteket, amiket feldolgozott, Anne istenhitét és a természet iránti szeretetét említetted.

Ahogy kimondjuk Anne Frank nevét, azonnal tragikus sorsa és a holokauszt szörnyűségei jutnak eszünkbe. Óhatatlanul befolyásol minket a történelmi tudás, amikor kezünkbe vesszük a naplót, holott

A mű arról szól, hogy egy kislány, aki épp a felnőttkor küszöbén áll, hogyan éli meg a tinédzserré válást a németek által megszállt Amszterdamban, a bujkálásról, a külvilágtól való elzártságról mesél és arról, hogy a képzeletében hogyan vívja meg a saját csatáit önmagával. Érzelmileg és gondolatilag is nagyon nagy magasságokat és mélységeket jár be, de valahogy mindig a reményhez kanyarodik vissza: még mindig élünk, és szeretjük egymást, és nézünk ki az ablakon, ha csak egy kis résen is, de ott van a napfény, milyen szép, ahogy rásüt egy porszemre, vagy elszáll egy madár, és hallhatom a csicsergését, köszönöm élet, köszönöm Isten, hogy én ennek részese lehetek. Az utolsó pillanatig hisz és bízik Istenben, a természetben, az emberiségben. A mi előadásunk erről szól.

Rátóti Zoltánnal, az előadás rendezőjével mire fókuszáltatok a munka során?

Egyrészt, hogy találjam meg azt az ívet, ahogy kislányból nővé válik, másrészt, hogy ne a drámára helyezzük a hangsúlyt, jelenjen meg a jókedv, a játékosság, sőt a boldogság is, ami annyira sajátja volt Annának. A kottába rengeteg instrukciót beírtam, amikor előveszem, mindig hallom Zoli hangját, és eszembe jut: á, tényleg ez milyen fontos! Nagyon szerettem, hogy mindig bele tudott helyezni az adott szituációba, hogy pontosan átbeszéltük, mikor, mit és miért csinál Anne, mik az érzelmi motivációi. Éppen ezért tudok szinte azonnal visszatalálni a karakterhez, annak ellenére, hogy sok idő telik el egy-egy előadás között.

Süle Dalma az Anne Frank naplója című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Hívő ember vagy?

Igen. Hitem és bizalmam nagyon erősen van, de felekezethez nem tartozom. Nagyon szépnek tartom, és mélységesen tisztelem, ha valakinek megadatik, hogy talál egy olyan közösséget, amit a magáénak tud mondani, mert szerintem ez elsődlegesen a közösségről szól, és utána jön minden más, azonban én egyelőre nem találtam meg ezt, vagy még ők nem találtak meg engem.

Nagypénteken az Operettszínház Feltámadás címmel tart ünnepi gálakoncertet, ahol többek között elhangzik Bach János passiójának és Mozart c-moll miséjének részlete, Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című kórusműve és Webber Requiemje. Te miben énekelsz?

Az est első részében lépek fel, Mozart c-moll miséjéből énekelek egy áriát, valamint Théodore Dubois szerzeményét adjuk elő Vadász Zsolttal, Pete Ádámmal és az Operettszínház kórusával. Izgulok, mert még sosem énekeltem ezt az áriát. Megvolt az első korrepetíció, hamarosan jönnek a zenekaros próbák. Azért is tartom különlegesnek ezt a koncertet, mert a Budapesti Operettszínház kórusának hatalmas lehetőséget és persze óriási kihívást jelent egy klasszikus repertoárból énekelni. Azt gondolom, most az övék lesz a főszerep.

Kapcsolódó

„A zene kapocs a Menny és a Föld között” – beszélgetés Vadász Zsolttal

A Budapesti Operettszínház március 10-én, 11-én és 12-én, hármas szereposztásban mutatta be Huszka Jenő Mária főhadnagy című művét, amelyben a népszerű bonvivánt, Vadász Zsoltot Draskóczy Ádám szerepében láthatja a közönség.

Az Operettszínházban a Marica grófnőben és különböző gálaesteken láthat a közönség. Hogy érzed itt magad?

Nagyon szeretek itt lenni, és hálás vagyok, hogy csupa olyan felkérést kapok, ami igazi ajándék szívemnek, lelkemnek. Legutóbb például a 100 éves az Operettszínház elnevezésű gálán a My Fair Ladyből a Ma éjjel táncolnék című dalt énekeltük Fischl Mónikával, Szendy Szilvivel, Kardffy Aishával és Lehoczki Zsuzsával. Na, az egy olyan pillanat volt, amit sokáig nem fogok elfelejteni.

Egyébként az operett mennyire áll közel a szívedhez?

Az opera felől jövök, de ahogy egyre jobban megismerem az operett világát, azt kell mondanom,

Nagyon sokféle kvalitás kell ugyanis ahhoz, hogy valaki ebben a műfajban igazán jó legyen, hiszen nem elég a jó hang, színészként is meg kell állnod a helyed, sőt még táncolni is tudni kell. Miközben például Bécsben van operett mesterképzés, úgy látom, Magyarországon kicsit még mindig alábecsülik a műfajt.

Szerepálom?

Koloratúrszoprán vagyok. Az operettrepertoárban nagyon nekem való a Francia királylány szerepe. Az Operettszínházban csodálatos francia királykisasszonyok szaladgálnak, de remélem, egyszer én is eljátszhatom majd. Most kezdem tanulni Lehár Ferenc Pacsirtáját, A denevérből Adél, később majd Rosalinda. Az áriát már több ízben énekeltem, de a szerep még várat magára. Az operairodalomból még több vágyálom van. Meglátjuk, mit hoz a jövő... Ez az évad érdekesen alakult, mert attól, hogy a nyár végén az Opera bezárta az Eiffel Műhelyházat, az évadom kilencven százaléka ugrott, de nagyon érdekes, hogy cserébe mennyi minden más, csodás munka jött év közben.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Süle Dalma (fotó: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)