Zenés színház

Antonio Pappanónak elege van

2015.04.16. 15:12
Ajánlom
A Covent Garden zeneigazgatójának, Antonio Pappanónak elege van a "matematikus karmesterekből", akik a precízió oltárán feláldozzák a modern művek szellemiségét.

"Nagyon sok matematikus karmestert találni manapság, pedig ez nem az, amit a zeneszerzők akarnak, tényleg nem az. Nagyon fontos számomra, hogy olyan karmesterekkel dolgozzak, akik valóban megértik a művet, és élővé teszik" - fogalmazott Pappano a londoni operaház 2015/16-os évadának programját ismertető sajtótájékoztatón, hozzátéve: kritikáját semmiképpen sem konkrét személynek címzi. Úgy tűnik azonban, hogy konkrét műhöz: novemberben mutatják be az 1953-as születésű Georg Friedrich Haas osztrák komponista Morgen und Abend című operáját, amely Jon Fosse Reggel és este címmel magyarul is megjelent regényén alapul. A Reuters szerint Pappano megjegyzésével már előre ki akarta jelölni a kívánt karmesteri irányvonalat az opera bemutatásában.

A londoni Királyi Operaház az új évadban olyan közönségkedvencekkel várja a publikumot, mint a Borisz Godunov (címszerepben a walesi baritonnal, Bryn Terfellel), a Lammermoori Lucia (a német szopránnal, Diana Damrauval) és a Werther (a címszerepben Vittorio Grigolo olasz tenorral, Charlotte-ként a szerepben most debütáló amerikai Joyce DiDonatóval). Kasper Holten, az operaház igazgatója az április 15-ei sajtóértekezleten közölte: a futó szezonban a jegyek 94 százalékát már eladták. Elmondása szerint ezt olyan klasszikusok műsorra tűzésével sikerült elérni, mint a jövő év elején újra visszatérő Tosca vagy a Nabucco, amelyben Plácido Domingo tér majd vissza a bariton címszerepben. Ezek a slágerdarabok teszik lehetővé az olyan kevésbé ismert művek játszását, mint a Haas-opera vagy Karol Szymanowski lengyel zeneszerző Roger király című operája, amelyet jövő hónapban mutatnak be - tette hozzá.

A Royal Ballet premierjei közé tartozik egy Mary Shelley Frankensteinjén alapuló balettdarab Liam Scarlett koreográfiájával és Lowell Liebermann zenéjével, de bemutatják Jerome Robbins híres, Debussy Egy faun délutánja című művén alapuló balettjét is. Utóbbi a világ számos helyén követhető lesz a londoni operaházból közvetítve.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Bordás Barbara: A nők ma bármire képesek!

Mozart-operával folytatódik a Figaro-történet Szentendrén. Susanne szerepében Bordás Barbara lép színpadra, aki beszélgetésünk során elmondta, hogy sosem gondolta volna, hogy ilyen fontos és hosszú szerepben debütálhat operaszínpadon.
Zenés színház interjú

Rab Gyula: „Felüdülést jelent számomra ez a könnyedebb műfaj”

A Junior-díjas Rab Gyula magyarországi karrierjén kívül nemzetközi szinten is sikeres tenorista. Elsősorban operát énekel, de most, a Palotakoncertek vendégfellépőjeként az operett műfajában is belekóstol.
Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.