Alexander Pereira azért kapta a rangos kitüntetést, mert tevékenységének köszönhetően Zürich kanton kulturális vonzereje is jelentősen megnőtt. Pereira az 1991/1992-es évadtól állt a Zürichi Operaház élén, innovatív, változatos és magas színvonalú programot vezetett be a teátrumban, így a ház a világ egyik vezető zenés színházává emelkedett - indokolta döntését a zürichi kormánytanács. Mint írták, Alexander Pereira nagy gondot fordított a művészeti utánpótlás kinevelésére, ezért hívta életre a zenekari akadémiát és a nemzetközi operastúdiót. Utóbbinak hosszú ideig volt vezető professzora a két éve elhunyt operaénekes Polgár László. A leköszönő intendáns nevéhez fűződik a zürichi fesztivál megalapítása is. Az operaház magántámogatásokból költ a magas színvonalú produkciókra, Alexander Pereira ugyanis kitűnő eredményeket ért el a szponzorok, az adományozók toborzásában is.
Az osztrák szakember Zürich után a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsaként folytatja pályafutását, ahol az a célja, hogy a repertoárra vett legtöbb előadás új köntösben kerüljön a közönség elé. Pereira emellett célul tűzte ki, hogy a fesztiválon minden évben bemutassanak egy olyan operát, amelyet korábban még nem állítottak színpadra a játékokon. Még 2009 májusában jelentették be, hogy 2011. október 1-től Pereira irányíthatja a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválját, ám idén nyárig még ő maradt a Zürichi Operaház élén is. A felügyelő bizottság indoklása szerint "abszolút profi, akinek sokéves színházi és operai múltja van, tudja, hogyan kell dolgozni az osztrákokkal, és tapasztalattal bír a nehéz pénzügyi helyzetek kezelésében". A kinevezés öt évre szól.