Zenés színház

Átadták a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban

2019.06.25. 09:45
Ajánlom
Kilenc kategóriában jutalmazta az évad legjobbjait a Budapesti Operettszínház, ahol hivatalosan is lezárult a 2018/19-es évad.

A Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán átadták az évad legjobb színészeit és színpadi közreműködőit megillető társulati díjakat, amelyet a hazai operettjátszás emblematikus primadonnájáról, Honthy Hannáról neveztek el.

Az ünnepélyes gálaestet Kiss-B. Atilla, az intézmény főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében összegezte az elmúlt közel öt hónapot, és kitért a jövőbeni feladatokra is. „Bár nem mi állítottuk össze a repertoárt, mégis minden igyekezetünkkel, szakmai rátermettségünkkel azon voltunk, vagyunk, hogy ez az évad örömet és ünneplési lehetőséget biztosítson mindazoknak, akik a nézőtéren ülnek, akik a színpadon teljesítenek, akik a függönyök mögött, az irodákban és a műhelyekben dolgoznak – mondta el beszédében. A jövő évad kapcsán megjegyezte:

Kőszínházunkban szeptemberben debütál az új Csárdáskirálynő, amely mutatni fogja azt az irányt, amibe szeretném, hogy a teátrum a jövőben elmozduljon.

Az új idény szeptember 6-án, a Csárdáskirálynő premierjével indul, majd visszatér A Szépség és a Szörnyeteg, a Színházak Éjszakáján a már hagyományos Broadway Fesztivállal várja a színház a nézőket, több különleges előadással is készülnek, valamint ősszel a 10 éves Musicalmeséket is ünnepi előadással köszöntik majd.

A beszéd után sor került a díjátadóra, amely az ERNST Galéria támogatásával valósult meg. Az évad női főszereplője, Az évad férfi főszereplője, Az évad férfi karakterszereplője, Az évad női karakterszereplője, Az évad alkotója kategóriák sorsáról a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is ötfős zsűri határozott, amelynek tagjai a színház mecénásai voltak. A bizottság tagjai Eleni Korani műkincskereskedő, galériatulajdonos, Görög Athéna médiaszakember, Molnár Zoltán bankigazgató, Mózes Imre, a For-Top márkakereskedés tulajdonosa, míg a Budapesti Operettszínházat Hunyady Valéria dekoratőr képviselte, aki már 22 éve a társulat tagja.

A képre kattintva galéria nyílik:

Díjazottak

_ZSL2243_-001743.jpg

Fischl Mónika (Fotó/Forrás: Zsigmond László / Budapesti Operettszínház)

A Maya című előadás címszerepében nyújtott alakításáért

  • Az ÉVAD FÉRFI FŐSZEREPLŐJE: KOCSIS DÉNES és DOLHAI ATTILA (megosztott első helyezéssel)

Az István, a király című előadásban István és Koppány szerepében nyújtott alakításaikért

  • AZ ÉVAD NŐI KARAKTERSZEREPLŐJE: NÁDASI VERONIKA

A Semmelweis című operában Mária és a Carousel musical Nettie-jének szerepében nyújtott alakításáért

  • AZ ÉVAD FÉRFI KARAKTERSZEREPLŐJE: BÁLINT ÁDÁM

A Carousel című előadásban Enoch Snow szerepében nyújtott alakításáért

  • AZ ÉVAD ALKOTÓJA: TÚRI ERZSÉBET

A Pendragon-legenda című előadás díszlet- és jelmezterveiért

  • KÖZÖNSÉGDÍJ: SÁNDOR PÉTER

A Carousel, az István, a király és A kék madár című előadásokban nyújtott teljesítményéért

  • AZ ÉVAD KÖZREMŰKÖDŐJE: ALTSACH GERGELY

Bravúros beugrásáért, amellyel megmentette a színház dubaji turnéján A Víg özvegy-előadást, amelynek főszereplője lebetegedett

  • AZ ÉVAD ZENEKARI MŰVÉSZE: MORZSA RÓBERT hegedűművész

  • BACKSTAGE-DÍJ: VIRÁNYI ORSOLYA, a színház sajtófőnöke és marketingmenedzsere, valamint BORI TAMÁS játékmester

Ez utóbbi díj kapcsán a főigazgató kiemelte, nem tudják eldönteni, melyik fontosabb feladat, az, hogy a színpadon vagy a függöny mögött elvégezze valaki a munkáját, tegye a feladatát, vagy az, hogy egy már kész produkciót megfelelően „világgá kürtöljön”, szépen becsomagoljon. „Virányi Orsolya és Bori Tamás rengeteget dolgoznak, teszik ezt örömmel, reggeltől estig, estétől reggelig, ezúton köszönöm nekik, és szeretettel gratulálok!”

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

Kapcsolódó

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház interjú

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Zenés színház ajánló

Fedák Sári visszatér, mégpedig a Városmajorban!

Augusztus 5-én a Magyar Színház produkciója, A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra. Az idős Fedák Sárit Kubik Anna alakítja.
Zenés színház interjú

Palerdi András: „A véletlenek mögött a Jóistent látom”

Tudják, mi a közös a horgászásban és a szereptanulásban? Mindkettő koncentrált és magányos munka – mondja Palerdi András, aki alapvetően inkább társasági embernek tartja magát.