Zenés színház

Átadták a magyar operett napjához kapcsolódó díjakat az Operettszínházban

2023.10.25. 15:10
Ajánlom
A díjátadót a Homonnay Zsolt rendezte Álom, álom, édes álom című ünnepi gála tette teljessé. Idén azért volt különleges az esemény, mert a kormány a százéves Budapesti Operettszínház iránti tisztelete jeléül 2023-at a magyar operett évévé nyilvánította.

Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma, október 24-e minden évben a magyar operett napja. A Budapesti Operettszínház társulata ilyenkor nagyszabású gálaműsorral ünnepel, és ekkor kerülnek átadásra a magyar operett napjához kapcsolódó díjak a teátrumban. Mint ahogyan Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója fogalmazott a gálaesten: „Ez a nagyszabású intézmény igazolja immár teljes évszázada, hogy a magyar operett nemzeti kulturális örökségünk egyik fényesen csillogó ékköve. Úgy gondolom, minden adott ahhoz, hogy a magyar operett ismét világhódító útra induljon, és újra meg újra bebizonyítsa, hogy ebben az összművészeti színpadi műfajban világelsők vagyunk.”

dijatado_1-145505.jpg

Díjátadó a Budapesti Operettszínházban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

A főigazgató, akinek mandátumát idén októberben a minisztérium újabb öt évvel meghosszabbította, az Operettszínház százéves jubileumának és a magyar operett évének fő attrakciójának nevezte a teátrum készülő, új ősbemutatóját, a Somossy Károly életét feldolgozó, Az Orfeum mágusa című nagyoperettet, amelyet november 17-én, 18-án és 19-én mutatnak be, Bozsik Yvette rendezésében.

Kiss-B. Atilla marad az Operett élén, a Pesti Magyar Színházat Nagy Viktor vezetheti

Kapcsolódó

Kiss-B. Atilla marad az Operett élén, a Pesti Magyar Színházat Nagy Viktor vezetheti

Két folyamatban lévő igazgatói pályázat ügyében is végeredményt hirdetett a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Csák János miniszter a Facebookon jelentette be a befutók nevét.

Ezt követően a magyar operett napjának díjait a főigazgató mellett Éliás Tibor, a Musica Hungarica Kiadó alapítója adta át.

Az évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot-díjat Drahos Evelin kapta.

A fiatal szoprán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikusének-szakán szerezte énekművészi, dal- és oratóriumművészi oklevelét, illetve művésztanár diplomáját. A nézők korábban már megismerhették az István, a király Gizellájának szerepében, illetve A Szépség és a Szörnyetegben Babette-et alakítva. Számos hazai és nemzetközi szakmai versenyen szerzett dobogós helyezést. Kamaratársával, Szives Mártonnal közönségdíjat és különdíjat nyert a Versünnep Fesztiválon, harmadik díjat kapott Olaszországban, és első díjas lett a moszkvai és a szerbiai World Open Online Music Competition nemzetközi kortárszenei versenyen. Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettjében Panniként nyújtott kiváló alakításáért az évad Marsallbot-díját 2023-ban Drahos Evelin kapta.

dijatado_2-145505.jpg

Drahos Evelin és Kiss-B. Atilla (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Az évad musicalszínésze: Széles Flóra

Az évad musicalszínésze akár az évad operettszínésze is lehetne, hiszen mindkét műfajban sorra remekel. Szubrettként mutatkozott be 2019-ben, majd sorra bizonyított mind operett-, mind musicalfőszerepekben. Legutóbb primadonnaként is láthatták a nézők, a Mária főhadnagy címszerepében is kiváló alakítást nyújtott. A Monte Cristo grófja című musical Mercedesének kitűnő megformálásáért 2023-ban Az évad musicalszínésze-díjat a Bársony Rózsi-díjjal 2020-ban kitüntetett Széles Flóra kapta.

dijatado_3-145505.jpg

Széles Flóra (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Az évad operettszínésze-díjat idén két művész is elnyerte.

Az évad operettszínésze: Laki Péter

Laki Péter az Operettszínházban eddig főleg táncoskomikus-szerepekben remekelt. Az elmúlt évadban azonban bonvivánként is színpadra lépett, és ebben a szerepkörben is tündökölt. Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettjében Jancsó Bálint huszárfőhadnagy szerepének magas művészi színvonalon való megformálásáért Az évad operettszínésze-díjat a Honthy-díjas Laki Péter kapta.

dijatado_4-145505.jpg

Laki Péter (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Az évad operettszínésze: Ninh Duc Hoang Long

Ninh Duc Hoang Long A víg özvegyben Camille de Rosillont játszva mutatkozott be az Operettszínházban, 2019-ben. Azóta számos gálán vált a közönség kedvencévé, beleértve a Budavári Palotakoncerteket. Rendszeresen fellép a Magyar Állami Operaházban, és számos szakmai megmérettetés győztese. Két külön évben, külön korcsoportban lett a Simándy József Nemzetközi Énekverseny első díjasa, és kategóriagyőztese a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatónak. A mosoly országa című nagyoperettben Szu-csong szerepének világszínvonalú megszólaltatásáért Az évad operettszínésze-díjat Ninh Duc Hoang Long kapta.

dijatado_5-145506.jpg

Ninh Duc Hoang Long (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

A Musica Hungarica Kiadó életműdíjasa: Bellai Eszter

Tíz évvel ezelőtt, 2013-ban Bede-Fazekas Csaba kapta a Musica Hungarica Alapítvány életműdíját. Bellai Eszter a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész oldalán az elmúlt közel négy évtizedben, a Győri Nemzeti Színházban szinte az összes szopránszerepet elénekelte az opera és az operett, illetve az oratóriumok terén, kiemelkedően magas művészi színvonalon. Kiss-B. Atilla személyes partnereként Gilda, Melinda, Aida, Cso-cso-szán, vagy éppen a Mária főhadnagy Antóniája szerepében is elismerést szerzett Győrben, Szegeden és a Magyar Állami Operaházban egyaránt. Zeneakadémiai tanulmányai végeztével 1982 és 1984 között az Operettszínház ösztöndíjasa volt. Énekelte, játszotta több rendezésben is Kacsóh Pongrác János vitézének Iluskáját, akárcsak a francia királylányt, továbbá Lizát a Marica grófnőből. A Csárdáskirálynő Sylviáját Mexikóban és Sydney-ben, a Víg özvegyből Glavari Hanna szerepét Magyarországon kívül Ausztriában és Németországban is számos alkalommal sikerre vitte. Énekelt továbbá Olaszországban, Finnországban és Franciaországban. A musicalrepertoárból főleg A muzsika hangja és az Apácák című darabok említendők pályája kapcsán.

dijatado_6-145506.jpg

Bellai Eszter (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

A Musica Hungarica Kiadó nagydíjasa: Dolhai Attila

Dolhai Attila musical- és operettszerepekben, csakúgy, mint rockoperában egyaránt remekel, a közönség nagy kedvence. Számos önálló esten is elragadtatja rajongóit az Operettszínháztól a Margit-szigeten át, Magyarország és az elszakított területek számos koncerthelyszínén. Kukorica Jancsi, Tasziló, báró Draskóczi Ádám, Koppány, Guido Contini és Edmond Dantes mellett hosszan sorolhatók sikeres szerepei.

dijatado_7-145506.jpg

Éliás Tibor, Dolhai Attila és Kiss-B. Atilla (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)

Fejléckép: Díjátadó az Operettszínházban (fotó/forrás:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.
Zenés színház ajánló

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.