A produkció erdélyi díszbemutatója augusztus 9-én lett volna a csíksomlyói nyeregben, azonban az erdélyi területen augusztus 31-ig érvényben lévő korlátozások miatt az előadást a szervezők 2021-re halasztják. Az augusztus 20-ra tervezett díszbemutatót viszont megtartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
„Az új előadással a nemzeti összetartozás éve előtt szeretnénk tisztelegni, és úgy érezzük, a jelen fényében az emlékév ideája még erőteljesebb. Természetesen csalódottak vagyunk, hogy a csíksomlyói előadás idén nem valósul meg, de az emberekben lévő érthető félelem miatt talán ez nem is lett volna az igazi. 2021-ben valódi ünnep lehet majd.
Viszont örömmel tölt el, hogy az államalapítás ünnepén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutathatjuk a produkciót. Az első előadások egyike lesz a hosszú csend után, és ennek van egy erőteljes varázsa”
– fogalmaz Dr. Vadász Dániel, a Coopera alapító producere.
Az előadást Vidnyánszky Attila rendezi, a budapesti bemutatón színpadra lép majd Molnár Levente, Mester Viktória, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos, Boncsér Gergely, Bakonyi Marcell és Kendi Lajos is. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, Kórusa és Balettkara Kesselyák Gergely vezényletével.
Molnár Levente – aki a hároméves előadás-sorozat művészeti vezetője is – elmondta: „A magyar nemzethez tartozóként, benne erdélyiként úgy érzem, hogy soha nem volt ennyire időszerű megmutatni azt, hogy kultúránkban egyek vagyunk. Ez az előadás bizonyosságot adhat arra, hogy van közös jövőnk is. Bánkot ezzel a velem született érzéssel énekelni megtisztelő kötelesség.”

Kapcsolódó
Tudja, milyen a székely erdő? Na, ilyenek vagyunk mi is
New Yorkban a főszereplésével mutatták be a Bánk bánt, amelyet ő a magyar operák királyának tart. Molnár Levente ismét címszereplő Vidnyánszky Attila új operarendezésében, az Erkel-opusz augusztusban Csíksomlyóról érkezik Budapestre.
A produkciónak, amelynek közreműködői, alkotói és létrehozói között a történelmi Magyarország minden régiója képviselteti magát, az ország legnagyobb szabadtéri színháza ad helyszínt.
„Örülök, hogy befogadhatjuk a Coopera Bánk bán előadását augusztus 20-án az újranyíló Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Minden évben fontos volt számomra együtt és méltó módon megünnepelni államalapítónk, Szent István király emlékét. Az idén aktuálisan és kiemelt jelentőséggel bír Erkel Ferenc nemzeti operájának színrevitele.
A margitszigeti nyári színház a Bánk bán opera idillikus környezete, mely – csatlakozva a Szent István napi rendezvényekhez – méltó élménnyel kívánja emelni az ünnep jelentőségét.
A nyári színházi szezon missziója, hogy minőségi kultúrával töltse meg a kőszínházi évadok közti szünetet, most a szokásosnál nagyobb űrt kell betöltenünk” – nyilatkozta Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ügyvezető és művészeti igazgatója.
A margitszigeti díszbemutató után az előadást színpadra állítják a létrehozószínházakban, így a debreceni Csokonai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is, valamint – többek között – olyan hazai és határon túli helyszíneken, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Kolozsvári Magyar Opera és a Nemzeti Színház.