Zenés színház

Az Alföldi-féle Don Giovanni az Armel Operafesztivál közönségdíjasa

2019.07.07. 19:50
Ajánlom
Lezárult az Armel, kiosztották a díjakat. Nem meglepetés, hogy Alföldi Róbert operarendezését, a Don Giovannit a nézők díjazták, de egy különdíjat is érdemelt.

Az Armel Operafesztivál idén öt produkcióval várta a kalandvágyó opera- és színházrajongókat Izlandról, Belgiumból, Ecuadorból és Magyarországról július 2. és július 6. között Budapesten a Müpába és Bécsben a MuTh Színházba. Ahogy minden évben, idén is nemzetközi zsűri figyelte és értékelte a bemutatott előadásokat, valamint a versenyszerepekben fellépő operaénekesek előadói teljesítményét.

A döntés ismét nehéz feladatot rótt a zsűrire, hiszen szerepeket/alakításokat épp úgy nehéz összemérni, ahogy a legkülönfélébb kortárs és klasszikus  különlegességeket is.

Legjobbprodukcio-Egyeltuntferfinaploja-200933.jpg

A legjobb produkció az Eltűnt férfi naplója. Armel 2019 (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / Armel)

A nyitóelőadás július 2-án az Izlandi Operaház produkciója, Daníel Bjarnason Brothers című kortárs operája volt Kasper Holten rendezésében a MÜPA Fesztiválszínházban. A második napon a Muziktheater Transparant (Belgium) produkcióját, az Egy eltűnt férfi naplója című előadást láthatta a közönség Ivo van Hove rendezésében a Müpában.

A harmadik és negyedik napon Bécsben két magyar produkciót mutatott be az Armel. Szabó Máté rendezésében egy izgalmas Figaro házassága előadást a Győri Nemzeti Színház Szimfonikus Zenekarának kíséretében, Medveczky Ádám vezényletével. A negyedik estén pedig El valahová című előadásának ősbemutatóját láthatta a MuTh Színház közönsége a Forte Társulat művészeinek közreműködésével, Horváth Csaba rendezésében.

DonGiovanni2-200930.jpg

Taps a Don Giovanni után (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / Armel)

A zárónapon, július 6-án a Müpában egy távoli ország társulatának előadásában Mozart remekműve, a Don Giovanni került bemutatásra Alföldi Róbert rendezésében. Az előadást az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány és az Armel Opera Festival koprodukciója.  A budapesti előadáson a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényelte.  Ebben a darabban mutatkozott be az a három kitűnő énekes, akik a múlt évben az Armel Operaversenyen kapták meg a szerepeiket. Katharine Dain (Donna Anna), Ricardo Panela (Leporello), Mark van Arsdale (Don Ottavio).

Az előadások az ARTE oldalán visszanézhetők fél éven át.

Íme a díjazottak.

LEGJOBB PRODUKCIÓ

Janáček - Ivo van Hove - Annelies Van Parys: Egy eltűnt férfi naplója
Muziktheater Transparant (Belgium)
Rendező: Ivo van Hove
A díjat Henry Little, a zsűri elnöke adta át.

LegjobbEloado-RicardoPanela-200928.jpg

A legjobb előadó Ricardo Panela. Leporellót énekelte a Müpában. Armel 2019 (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / Armel)

LEGJOBB ELŐADÓ

Ricardo Panela - Leporello
Mozart: Don Giovanni
A MusArtEH (Ecuador) és az Armel Opera Festival közös produkciója
Rendező: Alföldi Róbert
A díjat a London Mozart Players igazgatója, Julia Desbruslais  adta át.

ARTE KÖZÖNSÉGDÍJ

Az ARTE Concert csatornán leadott szavazatok alapján
Mozart: Don Giovanni
Rendező: Alföldi Róbert
A díjat  Bernard Faivre D’Arcier adta át.

KÜLÖNDÍJ
a Don Giovanni című előadás létrehozásáért az opera műfajának népszerűsítéséért Ecuadorban. Ennek a vállalásnak történelmi jelentőségét ismerte el a díjjal a zsűri.
A díjat Xavier Rivadeneira, az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány elnöke vette át a zsűri elnökétől.

A zsűri tagjai voltak Bernard  Faivre D'Arcier, az Avignoni Fesztivál volt elnöke, a Lyoni Biennalé igazgatóhelyettese, a Carolyn Carlson Company elnöke; Jose Correia, az Arte és az Arte Concert programigazgatója; Julia Desbruslais, a London Mozart Players igazgatója, Joel Fram, Nemzetközi zenei hangmérnök, karmester, David Sulkin, Obe, az Országos Opera Stúdió Művészetfejleszési igazgatója, Vajda Gergely, a Huntsville Symphony zeneigazgatója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere, az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány programigazgatója, az Armel Opera Festival művészeti vezetője. A zsűri elnöke Henry Little, az Opera RARA vezérigazgatója, a  Nemzeti Opera Koordinációs Bizottság elnöke volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.