Zenés színház

Az Atlantai Opera is súlyos gondokkal küzd

2009.12.15. 17:33
Ajánlom
Alig néhány napja számoltunk be a Los Angeles-i Operaház aggasztó pénzügyi helyzetéről, most pedig újabb válságtól sújtott tengerentúli dalszínházról érkezett hír.

Az Atlantai Operaház mintegy 30 éves fennállásának legerősebb szezonját hirdette meg, ám mint néhány napja bejelentette, a tervezett négy darab helyett csak hármat mutat be a 2010/11es szezonra, költségvetését pedig mintegy ötödével csökkenti.

Az Atlantai Opera 2007-ben költözött át az akkor felavatott Cobb Energy Előadóművészeti Központ impozáns koncerttermébe. Az újdonság varázsa meg is tette a hatását: a jegyeladások, és az adományok terén sem volt panaszra oka a társulatnak. Annál inkább megérezik Atlantában a válság okozta visszaesést, mely 2008 ősze óta folyamatos. A hosszútávú fenntarthatóság érdekében szánta el magát a radikális csökkentésre a ház vezetése, mely még így is jobb helyzetben van, mint a májusban csődök jelentett Baltimore-i Opera vagy az összeomlástól hathatós állami segítséggel megmentett Los Angeles-i opera.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”