Zenés színház

„Az egész operett egy beavatási szertartás” – interjú Dénes Viktorral

2021.03.30. 14:25
Ajánlom
A táncoskomikusok szerepálmával, a Csárdáskirálynő Bónijával indult a zenés színházi karrierje, most pedig a Marica grófnő Báró Zsupán Kálmánjaként hódítja meg a női szíveket a Budapesti Operettszínház virtuális színpadán. Dénes Viktorral prózáról és operettről, valamint Marica sosemvolt vőlegényéről beszélgettünk.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés-színész osztályba vettek fel, mégis egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad: nem érezted, hogy zenés osztályban lenne a helyed.

Sokáig nem találtam a helyemet ebben a rendszerben és magában az éneklésben sem, jó pár évnek kellett eltelnie, mire azt éreztem, hogy minden összeért. Addig nem értettem, ami körülöttem zajlik, nem voltam elég képzett, és egyfajta halmazati zavarként éltem meg az egészet. Aztán szép lassan letisztultak a dolgok.

Az osztálytársaid főként prózai vagy musical irányba mentek tovább, míg te azok közé tartozol, akik az operettet választották.

Az operett műfaját nagyon gyorsan átláttam és megértettem, és szerencsére nem én vagyok az egyetlen az osztályban, aki ilyen irányba ment. Ágoston Péter például szintén nagyon sok operettet játszik. Egyébként szeretek sok mindent kipróbálni, apukám viccesen meg is szokta jegyezni, hogy „aki mindenhez ért, az lényegében semmihez”. Szeretem az ilyen kritikus hozzáállást, az öniróniát és a szarkazmust.

Maricagrofno_ArtLens3-163611.jpg

Széles Flóra és Dénes Viktor a Marica grófnőben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Mire felvettek a Színművészetire, már túl voltál négy sikertelen próbálkozáson, és az egyetem után volt egy kitérőd az Aranytízbe is művészeti titkárként. Soha nem kérdőjeleződött meg benned, hogy színész legyél?

Soha, egyértelmű volt, hogy ezt szeretném csinálni, és ez a belső késztetés nem hagyott nyugodni. Kisebb-nagyobb visszaigazolások is voltak az életemben a sikeres felvételiig, ami hajtott előre, és azt gondoltam, hogy az nem lehet, hogy nem vesznek fel. Nem is nagyon jelentkeztem máshova. Elkezdtem ugyan egy kommunikációs főiskolát, de unalmasnak találtam, és rájöttem, hogy nem nekem való. Utólag kicsit bánom, hogy nem fejeztem be, miután már nagyjából négy évet elvégeztem, de tényleg nem élveztem.

Az egyértelmű cél ellenére mégis volt egy kitérőd az Aranytízbe, ahol művészeti titkár voltál.

Ez egy nagyon jó időszaka volt az életemnek, és örülök, hogy adódott egy ilyen lehetőség, mert azt hiszem, hogy ott tanultam meg mindazt, amitől a kőszínházi feladatok mellett most működtethetjük a saját kis kompániánkat. De az is nagy löketet adott a folytatáshoz, hogy az egyetem alatt elhívtak a Katona József Színházba. A Katonában dolgozni nagyon inspiratív volt mind szakmai, mind színházközösségi értelemben, és mivel úgy gondolom, hogy egy színésznek minden műfajban helyt kell állnia, amikor a gyakorlati idő után nem szerződtettek, Miskolcra mentem. Úgy láttam, hogy ott sokféle szerepben megmutathatom majd magam. Aztán néhány évvel később lehetőséget kaptam, hogy a Radnóti Színházban beálljak egy-két előadásba, így jöttem vissza Pestre.

Csardaskiralyno_GordonEszter1-161919.jpg

Dénes Viktor a Csárdáskirálynőben (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

A zene hogy tért vissza az életedbe?

Egy kolléganőm, Faragó Alexandra megkérdezte, hogy nincs-e kedvem jelentkezni és elmenni vele a Nemzetközi Lehár Ferenc Énekversenyre, és mivel fiatal korom óta klasszikus zenét tanultam, hegedültem, illetve úgy éreztem, hogy az operett nyelvezete érthető számomra, ezért igent mondtam, és egészen a második helyig meneteltünk. A zsűri elnöke az Operettszínház főigazgatója, Kiss-B. Atilla volt, de látott minket a zsűri tagjaként Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is, mindketten azonnal szereplési lehetőséget kínáltak.

Úgy léptem be a zenés műfajba, hogy eljátszhattam a Csárdáskirálynő Bóniját Kolozsváron és Budapesten.

Azzal, hogy Bóni szerepével debütáltál az Operettszínházban, gyakorlatilag a csúcson kezdted.

Igen, ez az igazság: Bóni az a szerep, amire mindegyik táncoskomikus vágyik, és igazi jutalomjáték, hogy ezzel kezdhettem a zenés színházi pályámat.

Innen hova van feljebb?

Egészen biztos, hogy van tovább, mert mindig lehet fejlődni. És biztos, hogy ha tíz év múlva újra eljátszhatom majd, akkor még jobban – vagy akár teljesen máshogy – meg fogom tudni fogalmazni. A színházban az a jó, hogy nincs olyan, hogy „készen van”. Vannak bizonyos állapotok, amikben megegyezünk, de a fejlődés végtelen. Nekem pedig az a feladatom, hogy fejlesszem magam mind hangilag – mert rémesen fontos, hogy ne maradjak abban az állapotban, ami egyszer jónak tűnt, hanem folyamatosan frissítsem a tudásom –, mind pedig szellemileg, fizikailag. Mindemellett pedig állandóan bővítem a színészi eszköztáramat is.

Csardaskiralyno_GordonEszter2-161914.jpg

Dénes Viktor és Szolnoki Tibor a Csárdáskirálynőben (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Bóni után megkaptad a táncoskomikusok másik nagy szerepálmát: Zsupánt.

Valóban, a sors most sorra hozza elém azokat a kis „ékszereket”, amiket ezen a pályán bár ki lehet hagyni, de nem érdemes. A táncoskomikus szerep az, amiben igazán élvezek benne lenni, és az alkatom is erre predesztinál. Szeretem, hogy a szerepkör nagyon sok humort, huncutságot és játékosságot enged meg.

Mi az, amiben máshogy kell hozzányúlni egy prózai és egy zenés darabhoz?

Szerintem az alapvetései mindegyiknek ugyanazok. Természetesen a zene egy csomó mindent meghatároz, aminek alá kell vetni magadat. De az ember ábrázolása mindegyik műfajban egyforma. Az, hogy ezt mennyire mutatjuk meg tisztán, túlrajzoltan vagy akár realista módon, az már az alkotók döntésén múlik.

Számos filmes produkcióban is láthat a közönség, ami szintén más játékmódot kíván.

Talán a film műfaja áll hozzám a legközelebb, mert ez kívánja meg a legpontosabb és legfinomabb színészi játékot. Mérhetetlenül élvezem ezt a fajta munkát: dolgozol egy kicsit a jelenettel, és ha jól sikerült, akkor elcsomagolod és jön a következő.

Mit tudsz átvinni a filmből a színpadra, vagy akár fordítva?

A helyzetmegoldás alapvetően mindegyiknél ugyanaz. Nyilván a térben való közlekedés teljesen más, hiszen a filmnél a kamera határoz meg mindent, míg a színpadon sokkal nagyobb a szabadságod. Különösen az Operettszínházban, aminek grandiózus színpada van.

Maricagrofno_ArtLens4-163624.jpg

Széles Flóra és Dénes Viktor a Marica grófnőben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Most viszont a színpadon zajló eseményeket is felvettétek, az Operettszínház online közvetíti a Csárdáskirálynőt és a Marica grófnőt. Itt lényegében az előadás is filmes játékmódot kívánt.

Inkább úgy mondanám, hogy figyeltünk arra, hogy most nyolc kamera rögzíti a darabot, tehát a közeliknél a játék picit más, finomabb, nem igényel akkora gesztusokat. Nem is volt szükség külön ilyen jellegű instrukciókra, mert ezt mindenki megfogalmazta magának, és a saját arányérzéke szerint igazodott a helyzethez. Persze, amikor a színpadon játszol, kevésbé tudsz azzal foglalkozni, hogy a képernyőn ez majd hogy fog mutatni – de azért nem hátrány, ha egy picit figyelsz erre is. Például amikor kikacsintanál a néző felé, akkor azt a kamerának teszed.

Bozsik Yvette Marica grófnő-rendezésében a bonvivánok nagyobb teret kapnak, és ők is bolondozhatnak, de mintha a táncoskomikusok jelenetei sem „csak” a vidámságról szólnának, hanem belengi őket egyfajta komolyabb színezet.

Valóban egy kicsit megnyílt számunkra az a lehetőség, hogy ne csak a szerep fakkjának megfelelő játékot játsszuk, és ez nagyon jó, mert az embernek is több oldala van. Nem kell azt a megszokott típust hoznom, amit egyszer valaki kitalált, működik és jó, hanem lehet rajta fejleszteni, megmutatni és érvényre juttatni a karakter másik oldalát is. És szerintem

ez egy színész elsődleges feladata: megtalálni a szerepe összes oldalát, megmutatni azt, ami benne van, és úgy vezetni a szerepívet, hogy megadja a lehetőséget a nézőnek, hogy ne csak egy egyoldalú bábut lásson.

Persze, az is egy valós megoldás, amikor egy a tipizált figurát próbálunk megmutatni.

Az, hogy a táncoskomikus és a szubrett most kapott egy más színezetet is, a figurák szempontjából karakterelmélyítés vagy határátlépés?

Talán az árnyalás a pontosabb kifejezés, mert az a legjobb, ha a karakter árnyalt. Minden színésznek az a vágya, hogy megmutathassa, mennyi szín van a palettáján – nemcsak pirossal tud festeni, hanem például narancssárgával, és ha akarjuk, akkor még a zöldet is bemutatja. Itt erre megvan a lehetőség.

Bozsik Yvette rendezései – így a Marica grófnő is – általában a mozgás, a tánc felől közelítenek. Mi az, amit egy táncos irányultságú megközelítés hozzá tud adni egy ilyen előadáshoz?

Yvette máshogy fordult a darabhoz, mint ahogyan egy hagyományosabb tervezésű előadásnál megszoktuk, összetettebb látásmód jellemzi, mindig valami más szempontból vizsgálja a dolgokat. Ez az egyedi perspektíva hatott a rendezésére, és ennek mentén építette fel ezt a tündérkerti, Szentivánéji álombeli világot, amelyben a teljes delírium által meghatott emberek viszonyrendszerét kereste.

Ő maga egy korábbi interjújában „beavatási szertartásként” jellemezte ezt a folyamatot.

Igen, de hát az egész operett egy beavatási szertartás. Ilyenformán a beavatási jelleg nem is kérdés, és az ő világlátása, szempontrendszere, karakterábrázolása mindig ebben jelentkezik, erre fut ki, áthatva az egész előadást.

Maricagrofno_ArtLens1-163608.jpg

Dénes Viktor a Marica grófnőben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Zsupán a te olvasatodban milyen ebben a rendszerben?

Az én olvasatomban ő nem létezik, Zsupán csupán egy játék. Ő egy Liebenberg Károly István nevű fickó, aki elmegy meglátogatni a barátját – akinek mindenét el kellett adnia, hogy fent tudja tartani a látszatot és tisztára mossa a nevét, kifizesse az adósságát –, és egyszer csak belekerül egy tréfába. És ezt a tréfát szeretem ebben az egészben. Sajnos a mi korunkban ez már kikopni látszik a hétköznapokból, és nagyon hiányolom.

Az egész életben az a jó, ha tudunk egyes dolgokon nevetni.

Ha ma már nem tudunk egymással tréfálni, hogyan tud érvényessé válni a darab gondolatisága?

Nemcsak a gyerekeknek jár a mese, hanem a felnőtteknek is, és a mesék világában minden elfogadható. Amik itt történnek, illetve a darab alapvetései most is igazak, csak máshogy jelennek meg – most is van, hogy másnak adjuk ki magunkat, csak ma ezt adott esetben a Facebookon tesszük meg. Maga az alap emberi viselkedés nem változott, csak a forma és kapcsolódás.

A Marica grófnő online vetítése április 3-án 19.00 órakor, április 4-én 15.00 és 19.00 órakor követhető a Budapesti Operettszínház felületén.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Fejléckép: Dénes Viktor a Marica grófnőben (fotó: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Támogatott tartalom.

Budapesti Operettszínház

Legolvasottabb

Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.
Klasszikus

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Színház

Anatolij Vasziljev osztályvezető lesz az SZFE-n

A világhírű orosz alkotó a színházrendező szakos hallgatók osztályvezetőjeként érkezik az intézménybe – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Könyv

Nyáry Krisztián tiltott szerelmekről ír

Február 14-én különleges kötet jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában. A Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről című antológia a „Nem kötelező” sorozat második darabjaként kerül a könyvesboltok polcaira.
Színház

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egy halálraítélt utolsó percei – Újra műsoron Jake Heggie operája, a Ments meg, Uram!

Mindössze egyetlen élő előadást ért meg a járványhelyzet miatt az Opera tavalyi kortárs bemutatója. Január 21-től ismét a közönség elé kerül Jake Heggie-nek az azonos című film története alapján készült operája, a Ments meg, Uram!
Zenés színház interjú

„Akkor is mosolyogni kell, amikor valami fáj” – interjú Széles Flórával

A mosoly országa Mi hercegnője után Széles Flóra egy kultikus mű, a Veszedelmes viszonyok Tourvelnéjeként debütál a Budapesti Operettszínházban. A zenedráma ősbemutatóként kerül színre a teátrumban, a két előadás közti párhuzamokról, szerelemről és az új bemutató különleges technikai megoldásairól beszélgettünk.
Zenés színház gyász

71 évesen elhunyt Maria Ewing operaénekes

1997-ben vonult vissza a színpadtól, de önálló esteken később is fellépet. Január 9-én, 71 éves korában hunyt el detroiti otthonában – számolt be róla a BBC.
Zenés színház interjú

Kegyetlen szépség a színpadon – interjú Sándor Péterrel

Sándor Péter decemberben még Koksz, a bajkeverő sárkány bőrébe bújva igyekezett eljutni Amerikába, hamarosan azonban Valmont vikomtként hódítja meg a szíveket Pierre Choderlos de Laclos regényének adaptációjában, a Veszedelmes viszonyokban. Szerelemről, nárcizmusról és legutóbbi bemutatójáról, a Rozsda Lovag és Fránya Fridáról beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Ady a vásznon – online premierre készül a Madách Színház

Nyáry Krisztián az idősödő Ady Endre alakját vette górcső alá, munkája nyomán pedig a költő legszeretetéhesebb korszaka jelenik meg. A film-szín-játék filmes eszközök segítségével, de a színház világát megidézve születik.