- Neked is a Madonna-féle szerepmegformálás ugrott be először, mikor felkértek a főszerepre?
- Persze. Ahogy az én generációm legtöbb tagjának, nekem is a film volt az egyetlen találkozásom a művel. Nagy élmény volt, de azért Madonna énektechnikailag megkönnyítette a saját dolgát: Evitáé kimondottan szoprán szerep, ő pedig mezzót csinált belőle, így sokkal populárisabbak, könnyebben befogadhatóak lettek a dalok, könnyebb volt technikailag is megvalósítani.
- Ezek szerint nem könnyű a darab, ráadásul Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója rendezi, közreműködik a Szegedi Kortárs Balett is. Inkább táncközpontú lesz, kevésbé klasszikus musical jellegű?
- Az Evita amúgy sem klasszikus musical, Webber például operaként definiálja. Nem kimondottan operai felkészültséget igényel, de hangzásában időnként jobban idéz egy kortárs operát, mint egy musicalt. Megvannak a kötelező slágerek, de sok disszonáns hangzással, recitativoszerű résszel is operált a szerző, ami nem megszokott egy populáris darabban. A táncosok jelenléte, Tamás táncos mivolta pedig érthető módon komoly plusz adalék. Az én szerepemben is hangsúlyosabb lesz a tánc, amitől egy kicsit tartok, de örülök is a bizalomnak. Volt már részem nagyobb erőfeszítést igénylő táncos produkcióban: még a HOPPart Társulatnál a Chicago koreográfiáit Horváth Csaba készítette, ott klasszikus musicalzenére néptáncoltunk, elég izgalmas kombináció volt.
Radnay Csilla (Fotó/Forrás: Éder Vera)
- Juronics Tamással megpróbáljátok-e máshogy feldolgozni a történetet vagy a karaktert? Elképzelhető-e például egy nem szőke hajú Evita?
- Nem, ez kikerülhetetlen, az emberek paradicsommal dobálnának meg egy barna Evitát (nevet). Igaz történettel dolgozunk, ez megköti az ember kezét, és Eva Peron személyiségét pont elég nagy kihívás megjeleníteni. Nagyon ellentmondásos, titokzatos egyéniség, és nagy kérdés, hogy a sablonokra épülő musicalvilágban hogyan jelenítsünk meg egy komplex személyiséget.
- Törvénytelen gyerek volt, gyűlölte az arisztokráciát, ezrek rajongtak érte – hogyan lehet megfogni a karaktert egy kétórás előadásban?
- A darab tizenöt éves korától a harminckét évesen bekövetkezett haláláig követi az életét, látjuk a fiatal, naiv Evitát, utána a féltehetségű, törekvő színésznőt, majd az elnökfeleséget. Tehát nagyon „tömbösen” mutatjuk meg a korszakait, miközben mégiscsak egy személyről van szó; az tehát a kihívás, hogy megtaláljuk a „magot”, ami az egész történetfolyamot alakítja. Bár a férfiakon keresztül jut föl a társadalmi hierarchia csúcsára, mégsem az a fajta nő, akinek ez elég lenne. Egy kis faluból elképesztő pozícióig tör fel, mégsem ül bele a tutiba, hanem elnökfeleségként is kőkeményen dolgozik. Ugyanakkor nemcsak jóságos figura, aki jótékonykodik, hanem mikor már megtehette, a személyes sérelmeiért hajlamos volt bosszút állni: egykori színésznő kollégái közül többeket is feketelistára tett, például nem engedte őket játszani, vagy épp el kellett hagyniuk az országot. Tehát van itt bőven ellentmondás: nem volt egy szent, közben meg százezreken segített.
- Miután eljöttél az újraalakuló Nemzeti Színháztól, Székesfehérvárra szerződtél, a következő évadtól viszont szabadúszó leszel. Korábban azt nyilatkoztad, a biztonság inkább ad szabadságot, mint a bizonytalanság. Ez tehát megváltozott?
- A szabadúszástól mindenki nagyon félt engem, bennem viszont mindig volt egyfajta fatalizmus a színészi pályával kapcsolatban, és valahogy most
nem „akarok” félni a bizonytalanságtól.
Mélyen hiszek a társulati létben, de az a tapasztalatom, hogy nem biztos, hogy kifizetődő csak a biztonság miatt megrekedni egy helyzetben, amiben állandósul a diszkomfortérzet. A döntésnek vannak nagyon egyszerű gyakorlati okai is: ha az ember egy másik városban él, mint ahol dolgozik, akkor egy idő után csak feltűnik, hogy naponta két órát utazik. A Vörösmarty Színháznak egyébként nagyon hálás vagyok – nem is lehetek más –, mert elképesztő szerepeket kaptam társulati tagként. Csak van egy belső nyugtalanság bennem, ami hajt másfelé, keresek valamit, amit ezek szerint még nem találtam meg.
- Alföldi Róbert szívesen dolgozik a régi nemzetis színészekkel. Elképzelhető, hogy felbukkansz majd egy darabjában?
- Igen, már az ősszel. Marlowe II. Edward-ját rendezi, én pedig nagyon boldogan várom, hogy újra találkozzunk.
hírlevél
