Az egyetemi előadásaid mellett játszol a Vígszínház Pinokkió és A Pál utcai fiúk című produkciójában, vendégeskedsz Szegeden, ahol a Juronics Tamás rendezte Egy csók és más semmiben kaptál jelentős szerepet, látható vagy az Örkény Színház Liliomjában és további három vizsgaelőadásban a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Most pedig első alkalommal lépsz színpadra a Nagymező utcai teátrumban, ahol annak idején stúdiósként tanultál. Hogy esett rád a rendező, Homonnay Zsolt választása?

Homonnay Zsolttal akkor ismerkedtem meg, amikor egy évet töltöttem a Budapesti Operettszínház művészképzőjében, a Pesti Broadway Musical Stúdióban. Ő akkoriban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakára járt, és felkért, hogy szerepeljek az egyik vizsgaelőadásában. Később, miután felvételt nyertem az egyetemre, rendszeresen megnézte a munkáimat. Gondolom, ezeknek köszönhető, hogy behívott egy meghallgatásra többek között José Rivera szerepére a Carmenben. De hogy őszinte legyek, azt hiszem, én is bevonzottam ezt a lehetőséget. Nagyon vágytam rá stúdiósként, és az egyetemen is úgy tanultam, és annak megfelelően képeztem magam, hogy egyszer erre a színpadra egy főszereppel térhessek vissza.

Marosvásárhelyen születtél, az ottani Művészeti Líceumban nagybőgő szakon végeztél. Miért döntöttél úgy, hogy Magyarországra jössz, miért gondoltad, hogy itt van a jövőd?

Fantasztikus környezetben, csodálatos családban és elképesztően inspiráló alkotóközösségben éltem tizennyolc éves koromig, de a mai napig nem érzem azt, hogy eljöttem volna Marosvásárhelyről. Tizenkét évet tanultam a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, ebben a zenei buborékban már egészen kiskorom óta intenzíven létezem. Tizenhárom évesen könnyűzenei együttest alapítottam, amivel egész Erdélyben turnéztunk. A kettő remekül kiegészítette egymást:

Két dolog miatt jöttem Budapestre, egyrészt, hogy az anyanyelvemen képezhessem tovább magam, mert bár Romániában szinte mindent lehet magyarul tanulni az egyetemeken, de zenét nem, másrészt, hogy elsajátítsam a jazz alapokat, hogy kinyíljak, és ezáltal minél jobb zenésszé váljak. Fantasztikus mestereim voltak, többek között Winand Gábor jazz-énekmester személyében az Etűd Jazz konzervatóriumban, ahol két évet töltöttem.

Tassonyi Balázs, Kocsis Dénes és Nemes Tibor (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Hogy kerültél akkor az Operettszínház stúdiójába?

Húszéves voltam akkor, már befejeztem a pesti konzervatóriumot és félig-meddig megéltem a zenélésből, de igazság szerint még tanulni vágytam. A családom biztosított a támogatásáról, és ők javasolták, hogy próbáljam meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Tizenhat évesen főszerepet játszottam Marosvásárhelyen a Valahol Európában című musicalben, akkor, ott egy kicsit

Viszont számomra, mivel örök életemben zenei közegben éltem, csak a zenés-színművész szak jöhetett szóba, ami abban az évben nem indult az egyetemen, ezért – annak érdekében, hogy megismerjem a színházi közeget, és kipróbáljam, hogy egyáltalán jól érzem-e magam ebben a környezetben – jelentkeztem a Pesti Broadway Musical Stúdióba, ahol számomra eldőlt, hogy ez az én utam. Egy év intenzív tanulás után felvételiztem Novák Eszter és Selmeczi György zenés-színművész osztályába, ahol jelenleg végzős hallgató vagyok.

Tehát eldőlt, hogy a zenés színház a te utad. Azon belül mi az, amire leginkább vágysz? Operett vagy musical?

Az elmúlt öt évben a klasszikus zenei irány kapott nagy hangsúlyt a vokális képzésemben. Kacsintgatok az opera felé is, de persze nem lehet nemet mondani az olyan felkéréseknek, mint például a Carmen férfi főszerepe, vagy az István, a király címszerepe, amit májustól játszhatok majd. És az az igazság, hogy szeretnék az Operettszínház társulatához tartozni! Azt gondolom,

és úgy vélem, jelen pillanatban Magyarországon társulati létformában az egyetlen zenés színházi műhely a Budapesti Operettszínházban található meg.

Nem érzed magad túl fiatalnak színészként és férfiként José Rivera karakteréhez?

Egyáltalán nem. José Rivera egy szinte épp csak férfivá érő fiatalember, egy nehéz sorsból érkező rendőrhadnagy, aki számára a város polgármesterének lányával, Katarinával tervezett házassága biztos egzisztenciát jelenthetne. Csakhogy megismerkedik a féktelen természetű Carmennel, aki az egész életét gyökeresen felforgatja. Valószínűleg minden férfi kerül időnként hasonló helyzetbe, amikor elviszi a szenvedély, nem tud racionálisan gondolkodni, beleszeret egy másik nőbe, az általa kínált izgalomba. Ennyire egyszerű. A fiatalságnak létezik egy olyan stádiuma, amikor csak tapogatózunk, még nem tudjuk, mi a szerelem. Beleesünk egy hőn áhított személybe, de aztán jöhet valaki más, aki felülírhatja az érzéseinket. Itt is ez történik. Fontos ugyanakkor, hogy Josét nemcsak Carmen nőiessége érinti meg, hanem a belőle áradó végtelen szabadság is. A kettő együtt alkot egy olyan elegyet, ami miatt mindent és mindenkit képes lenne eldobni, és feláldozni.

Nemes Tibor (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Te mennyire tartod magad szenvedélyes embernek az életben?

Nagyon! Legalábbis azt hiszem. De ez akár percenként változik, ahogy minden és mindenki. Borzasztó közhelyként hangozhat, de én valóban szeretem az embereket, és imádom az életet. Azt látom, hogy nagyon sok a szeretetlenség körülöttünk. Miután Budapestre kerültem, nehéz volt megszoknom, hogy sokan csak elmennek egymás mellett, gyakran még a szomszédainkat sem ismerjük. Mindenki sikerorientált, haladnak előre szemellenzővel, csak saját magukat előtérbe helyezve, miközben elfelejtik, hogy csapatban jó igazán dolgozni. Azt kívánom, hogy az Operettszínház egy olyan műhely legyen számomra, ahol megtalálhatom azokat az embereket, akikkel így tudok együtt létezni.

José Rivera megformálása komoly énekesi feladat, emellett fizikailag is megterhelő lehet ez a fajta intenzív színpadi jelenlét, nem beszélve arról, hogy színészként is hitelesen kell felmutatnod azokat a lelki folyamatokat, amiken José keresztülmegy.

Valóban.

A történéseknek nem José a mozgatórugója, ő pusztán belesodródik a helyzetekbe, szinte csak megtörténnek vele a dolgok. A legnehezebb feladat a szerep megformálásában talán ennek a lelki bizonytalanságnak az érvényes ábrázolása.

Milyenek a dalaid? Lesz közöttük olyan, amit majd tovább dúdolunk előadás után is?

Frank Wildhorn igazán izgalmas musicalt tett le az asztalra: spanyolos, latin ritmusokkal, forró, tüzes dallamokkal, pop- és rockzene szimfonikus zenekarral és hangszereléssel. Bízom benne, hogy nagy siker lesz! Van benne egy nagyívű szólóm, valamint Carmennel és Katarinával is énekelek egy-egy duettet. Strapás mű, nagy kihívás számomra vokálisan és fizikálisan is bírni. Hármas szereposztásban játszom Kocsis Dénessel és Tassonyi Balázzsal. Mind a három José teljesen más lesz: máshogy énekelünk, teljesen más a színészi létezésünk. Szerintem érdemes lesz akár mindegyikünkkel megnézni az előadást.

Tassonyi Balázs, Kocsis Dénes és Nemes Tibor (Fotó/Forrás: Veres Ildikó / Budapesti Operettszínház)

Milyen érzés azon a színpadon állni, ahol stúdiósként a kórusban énekeltél, most pedig főszerepben mutatkozhatsz be?

A Székely Kriszta rendezte István, a király volt az első előadásom az Operettszínházban, körülbelül hatvanszor léptem fel benne. Akkor született meg az az álmom, hogy egyszer majd elénekelhessem a címszerepet. Így aztán hatalmas boldogság volt, amikor néhány hete azzal hívtak a színházból, hogy májustól én játszhatom Istvánt. Hálás vagyok Kiss-B. Atillának és Homonnay Zsoltnak, mert

Zsolttal egyébként nagy élmény együtt dolgozni, végtelenül türelmes, soha egy hangos szava nincs, kiegyensúlyozott szeretetben zajlik a próbafolyamat, amelynek hamarosan a végéhez érünk. A társulat is szeretettel fogadott, a munkakörülmények ideálisak, úgyhogy tényleg nincs más dolgom, mint jónak lenni.

Léptél már fel olyan nagyzenekarral, mint ami most a Carmenben kísér majd?

Igen. Az idei évadban három koncertre szerződtetett a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, ami nagy megtiszteltetés. Állandó játszóhelyük, a kultúrpalota a szecesszió erdélyi fellegvára, ahová éveken át jártam nagybőgő órára, és azok a művészek, akikkel most szólistaként felléphettem, kiskoromtól kezdve ismernek. Legutóbb a Kossuth-díjas Kálmándy Mihállyal énekelhettem el Verdi Don Carlosából a Szabadságkettőst.

Mostanra otthon érzed magad Budapesten?

Az emberekben vagyok otthon, a szeretteimben. Nyolcadik évadomat töltöm Budapesten, amelynek számos ismeretséget és lehetőséget köszönhetek, de változatlanul Marosvásárhely az a város, ahová hazamegyek. Azok a terek, házak, illatok – számomra az jelenti az otthont. Budapest a jelenlegi életem fontos színtere, amiért nagyon hálás vagyok, és mindennap azért dolgozom, hogy a jelenben és a jövőben is nagyon sok embert tehessek boldoggá a zenémmel, a hangommal és az előadásokkal, amelyekben játszom, de természetesen szeretnék majd otthon is sokat fellépni, koncertezni, visszaadni mindazt, amit kaptam. Most azonban itt van dolgom.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Nemes Tibor (forrás: Budapesti Operettszínház)