Zenés színház

Az ismeretlen tenor

2014.09.23. 08:52
Ajánlom
Nagyszerű kezdeményezés, hogy a Magyar Állami Operaház időnként elővesz egy-egy rég nem játszott, kevéssé ismert operát, az elfeledett magyar repertoár előbányászása pedig különösen dicséretes, hiszen olykor a Tenorhoz hasonló gyöngyszemekre lehet akadni. KRITIKA

Egy opera sorsa - pláne, ha múlt századi - szinte megjósolhatatlan: hiába a nézők és a szakmai egyöntetű rajongása, az idővel együtt változik az ízlés is, a korszellem, és az üzenetek is átértelmeződnek, vagy épp teljesen aktualitásukat vesztik. Talán ezért vagyunk óvatosak a sokszor elfeledettnek tűnő művek felelevenítésével, de gondos és avatott kezek (fejek) segíthetnek az újraértelmezésben.

Nagy siker volt annak idején Dohnányi Ernő A tenor című operája is, de talán a húszas évek kispolgársága, amelyet parodizál, már nem annyira ismerős a ma közönségének. Vagy mégis? Mindenesetre humora életképes. Főképp, ha a szöveg is átesik némi fiatalításon. Amire szükség is volt, hiszen Carl Sternheim Schippel polgár című vígjátékából anno Góth Ernő írta a német nyelvű librettót, amit Harsányi Zsolt ültetett át magyarra először. A szövegen még úgy is gyakran érezhető az akadozás, hogy Csákovics Lajos igazán megtette a tőle telhetőt az új fordításnál, hiszen többnyire fiatalos, mai nyelven sziporkázik.

A történet igen egyszerű, az opera azzal kezdődik, hogy siratják a tenor énekest, a helyi férfikvartett egyik legjobb hangját, és úgy tűnik, a közelgő versenyen nem is tudnak elindulni. Hicketiernek (Szvétek László) támad egy merész ötlete: a részeges városi fuvolásnak, Schippelnek (Fekete Attila) nagyszerű hangja van, de a kispolgári erkölcsöknek nem éppen megfelelő életmódot folytat, tehát a díszes társaság igazából nem fogadná be őt. Schippel - akinek ugyan lenne kedve énekelni, de társainak barátságára is vágyna - sértődöttségében otthagyja az egész bagázst, amikor megjelenik a lovasbalesetet szenvedett Herceg (Geiger Lajos), aki azonnal szemet vet Hicketier lányára, Theklára (Miksch Adrienn). A dolgot tovább bonyolítja, hogy a lány Schippelt és egy másik - kevésbé alfahím - énekest, Kreyt (Szerekován János) sem hagyja hidegen. A második felvonásban az éj leple alatt történik a bonyodalom: Schippel Thekla ablaka alatt ólálkodik, hangot ad szerelmének, Hicketier és a többiek felháborodására, amit csak erősít, hogy a magas rangú úr oldalán érkező lányt udvariatlanul „a Herceg macájának" nevezi. Az ügyetlen Kreyről kiderül, hogy az apa inkább hozzá adná a lányt, ezért Schippel kihívja Kreyt párbajra. A harmadik felvonásban Thekla, aki a Herceg érzelmeit tudná viszonozni leginkább, elutasítja őt a társadalmi különbségek miatt, mert nem szeretné eltartottként leélni életét - végül is nem sokkal a feminizmus első hulláma után vagyunk. Szerencsére a finálét megelőző párbajban sem esik senkinek bántódása, és végül Schippel nyeri el a lány kezét - micsoda váratlan fordulat.

Dohnányi zenéje nem éppen egységes stílusról árulkodik, szinte töredékesnek mondható, de ez ebben az esetben nem pejoratív. A szöveg egymás után megjelenő gegjei mentén követik egymást a zenei poénok. Gyakran percekig úgy tűnik, mintha nem is Dohnányi írta volna, mintha nem is operazene lenne: egy kis Rahmanyinov, egy csipetnyi Debussy, kevés Puccini, néha pedig konkrét idézetek innen is, onnan is. Annak ellenére, hogy nem érződik a struktúra, jól átgondolt zenei formákkal találkozunk, a végére összeáll előttünk a mű. 

Almási-Tóth András rendezése is érzékeltetni próbálja ezt a különös, már-már elidegenített, de persze humoros, sőt sokszor nevetséges világot. Gyakran gesztusokon, mimikán, mozgásokon mosolygunk (vagy már röhögünk is), ami a színészi mellett rendezői érdem is. Ugyanakkor a jól ismert Almási-Tóthosnak mondható elemek is felbukkannak, és gyakran talán kicsit unalmasakká is válnak: modern, könnyűzenéhez kapcsolható táncos elemek az énekeseknél is, továbbá a tánckar szinte indokolatlannak ható folyamatos szerepeltetése a színpadon. Minden bizonnyal a groteszk, a szürreális hangsúlyozása a cél, de sok bába közt elvész a gyerek alapon időnként nehéz fókuszálni magára a lényegre. A figyelemmegosztást ugyan nehezítette, de a megértést talán segítette az az örvendetes ötlet, hogy a magyar szöveget kivetítőn is lehetett olvasni. Amennyiben a rendező javaslata volt, köszönet érte. A rendezéssel tulajdonképpen teljes összhangban álltak Rózsa István túlcicomázott polgári enteriőrt vagy éppen a Szentivánéji álom sejtelmes-titkos mesevilágát idéző díszletei, valamint Lisztopád Krisztina színgazdag, igazából sem nem historizáló, sem nem aktualizáló, de a szemeket magukra irányító, vidám jelmezei.

A részeges tenor szerepében Fekete Attilát láthattuk-hallhattuk, akinek Presser Gáborra emlékeztető fizimiskája mellett rocksztár-szerű megmozdulásai és megszólalásai - mert formálásban és hangerőben is érződött a karakter kitűnése a többi szereplő közül - tették hitelessé Schippel figuráját. A darab során végig hozta ezt az erőt, esetenként túl is feszítve a húrt, hangjának forszírozása a hangminőség rovására ment. Szvétek László Hicketier szerepében a tőle megszokott buffoként domborított érces hangjával és mulatságos mozgáskultúrájával. A nyámnyila Kreyt - aki külsőre mintha Pavarotti hasonmása lett volna - Szerekován János keltette életre, amúgy szép tenor hangjánál emlékezetesebb maradt évődő, félénk karakterének színészi megformálása. Kiss András Wolkeként egy barátságos-bumfordi behemótot tárt elénk, zengő baritonját azonban nem csillogtathatta meg igazán. Geiger Lajos hórihorgas Hercegként inkább háttérben maradt, de amikor megjelent, magára vonzotta a figyelmet. Kevés megszólalását a Hicketier feleségét alakító Farkasréti Mária is precízen, élettel teli módon teljesítette. Talán a legösszetettebb figura Miksch Adrienn Theklája volt, akiről könnyen elhittük, hogy kisugárzásával szempillantás alatt elcsavarja a férfiak fejét, de a szende kislányt is hozta, ha úgy kívánta a szerep. Mindez árnyalt énekléssel párosult, aminek persze érthető módon drámai oldala volt az erősebb.

Az operazenekart Vajda Gergely dirigálta gondosan, értő kezekkel és nagy svunggal: a nagyobb formák és az aprólékosan kidolgozott részek is jól érvényre jutottak. Az együttes folyamatosan koncentráltan játszott, változatos, élénk színeket keverve ki palettájukon.

Sajnos a premier nem hozott teltházat, meg az egyelőre ismeretlen opera népszerűségét vagy akár a repertoárba visszakerülését sem lehet előre megjósolni, viszont amit ki lehetett hozni az előadásból, azt kisebb zökkenőkkel ugyan, de kihozták. Hiszen egy vígopera elsősorban szórakoztatni szándékozik, abban pedig nem volt hiány.        

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház opera

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Zenés színház veszprémfest

José Cura: „A művészetben nincs helye a skatulyáknak”

José Cura az olasz operairodalom slágereivel és a West Side Story fináléjával tér vissza a VeszprémFestre. Ebből az alkalomból adott interjút a Fideliónak a sokoldalú művész, aki éppen Nabuccót rendez Prágában.
Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.