Quentin Tarantino és Christoph Waltz együtt jelentek meg a Los Angeles-i Opera Siegfried-előadásán. Az osztrák származású színész egyébként operát és a színházművészetet tanult fiatalon, és visszajáró vendége a háznak, de mit keresett az utóbbi huszonöt év legvéresebb filmrendezője egy régi, 5 órás opera előadásán?
Hogy mit gondolt Tarantino Wagnerről, nem tudjuk, de a Django elszabadul című filmjén nagyban ihlette Siegfried és Brünnhilde története. Habár a rendező ismert átdolgozásairól, távoli ihletéseiről, de az operával nem hozták kapcsolatba korábban.
A filmben Dr. Schultz (Christoph Waltz) találkozik Djangóval, a fekete rabszolgával (Jamie Foxx), és kiszabadítja őt. Ezután elmondja neki a germán mondát Siegfriedről, akinek kedvesét ugyanúgy Brünnhildének hívták, csakúgy mint Djangóét. Az asszony fogságban van, Django/Siegfried egyetlen vágya pedig, hogy kiszabadítsa őt. „Amikor egy német találkozik egy hús-vér Siegfrieddel – mondja neki Schulz –, az nagy dolog.”
Wagner Siegfriedje egy lenyűgöző termetű, de együgyű hős – csakúgy, mint Django, akinek bele kell tanulni a szabad élet viszonyaiba, és a film első felében mentorálásra szorul. Siegfried morálisan megkérdőjelezhető mentora Mime, Djangóé Schulz – és mindketten (vigyázat, spoiler) meghalnak a történet kétharmadánál.
És ott van a film többi szereplője: Broomhilda (Kerry Washington) nem más, mint Brünnhilde. Ahogy az operában is csókkal ébreszti az ifjú a kedvesét, úgy jelenik meg az alvó Broomhilda is a filmben. A szadista rabszolgatulajdonos, Calvin Candie (Leonardo diCaprio) a sárkány, Stephen (Samuel L. Jackson) pedig a gonosz Alberich.
Azt hiszed, mindez csak véletlen? Tarantino ezzel a mondattal fejezte be a film forgatókönyvét: „Django elhagyja Candylandet, miután megmentette kedvesét, Broomhildát a hegyen, a Pokol Tüzének Gyűrűjéből (Ring of Hellfire), és az összes sárkánytól”.
A 19. századtól kezdve él az amerikai narratológiában a Siegfried-féle hős, aki férfias termetével, vakmerőségével és erejével, a törvényen kívül helyezkedve kerekedik felül. Ezzel együtt furcsa, hogy jelen esetben a hős éppen egy fekete rabszolga, miközben Wagner, az opera szerzője – akárhogy is nézzük – a fehérek, konkrétan a német faj felsőbbrendűségét vallotta. A zeneszerző írásaiban sajnálkozva állapította meg, hogy micsoda mértékben keverednek a nemzetek, és megmosolyogta az egyenlőségi törekvéseket, például azokat a fekete mexikóiakat a korban, akik kivívták, hogy fehéreknek tekintsék őket.
Szóval wagneri történetre építeni egy olyan filmet, amelyben egy fekete bosszút áll a fehéreken, groteszk humor Tarantinótól, vagy a rendező teljesen megfeledkezett a wagneri életmű ideológiai beágyazottságáról?
Tarantino célja talán az, hogy megmutassa, Wagner operái ugyan alig léteznek a politikai és történelmi kontextus nélkül, nem szabad elfelednünk, hogy a kultúra felül tud emelkedni ezeken a kontextusokon. És akik látták Tarantino filmjét és hallották Wagner Siegfriedjét, ezentúl össze fogják kapcsolni e két alkotást a fejükben.
A Koktélparti-sorozat
Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember múlatta az időt, de Ön csak némán állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas! Böngésszen a cikkeink között!

hírlevél












