Zenés színház

„Az opera, és egyáltalán a színház, nem játék, hanem az egyik legfontosabb kulturális és szakrális színtér” – Vadász Dániel is pályázik az Opera élére

2023.04.25. 09:50
Ajánlom
A Coopera igazgatója a Mandinernek adott interjúban számolt be legfontosabb terveiről, amelyeket a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként szeretne megvalósítani.

Vadász Dániel operaénekes, jogász, a Coopera igazgatója is pályázik a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára, erről ő maga számolt be a Mandinernek adott interjújában. A közismert kulturális menedzser röviden úgy fogalmazott: rendet kell tenni az Operában, mind gazdasági, mind szervezési és művészeti kérdésekben. Más pályázókhoz hasonlóan ő is kevesebb, de magasabb színvonalú előadást szeretne tartani, vezetőtársaként pedig Pier Giorgio Morandi nemzetközi hírű karmestert és Tompa Gábor rendezőt, a Kolozsvári Magyar Állami Színház igazgatóját nevezte meg.

A pályázó együtt kíván működni a vidéki színházakkal, és a Cooperához hasonlóan utaztatható produkciókat is szeretne létrehozni, nemzetközi együttműködésben.

Ő is fontos kérdésként emelte ki az énekesek életpályamodelljét és a társulati rendszer visszaállítását, ennek kapcsán ugyanakkor hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni azt a rendelkezést, ami alapján az énekesek esetében öt év után határozatlan idejűvé válik a határozott időre szóló munkaszerződés. A Magyar Táncművészeti Egyetemmel való szembenállás kapcsán elmondta, az Operaháznak nem az oktatási intézmények meglévő programjaival párhuzamos képzéseket kell létrehoznia, hanem a pályára lépő művészeket kell segítenie. Ehhez az énekesek kapcsán a Ramón Vargasszal közösen indított mesterkurzus-sorozatukra, a Bel Canto Akadémiára hivatkozott, elmondása szerint az ilyen lehetőségekkel elsősorban a hazai művészeket szeretné segíteni és lehetőségekhez juttatni.

Az opera, és egyáltalán a színház, nem játék, hanem az egyik legfontosabb kulturális és szakrális színtér, ahol szellemi és lelki táplálékot kap mindenki, akiben erre nyitottság van.

A társulattal együttműködve szeretném megteremteni a feltételeit annak, hogy az Opera előadásainak révén a magyar társadalom összetartó kulturális kötőszövete estéről estére tovább erősödjön” – zárta az interjút Vadász Dániel.

Március 28-án járt le a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának jelentkezési határideje. Korábban már megerősítette indulását Rost Andrea operaénekes, aki balettigazgatónak Nagy Tamást, főrendezőnek Balázs Zoltánt, főzeneigazgatónak Káli Gábor karmestert, ügyvezető igazgatónak Mozsár Istvánt, a Magyar Állami Operaház egykori megbízott főigazgatóját kérte föl. Miklósa Erika operaénekes szintén közzétette, hogy pályázik, ő Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművészt, táncpedagógust balettigazgatónak, Vajda Gergely Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas karmester-zeneszerzőt főzeneigazgatónak, Fabio Ceresa olasz rendezőt művészeti igazgatónak, Bonecz Ervin kulturális menedzsert főigazgató-helyettesnek kérte fel. Kesselyák Gergely karmester is nyilvánosságra hozta, hogy indul a pályázaton, főigazgató-helyettesnek és gazdasági igazgatónak Mádi Zoltánt, ügyvezető igazgatónak Herczeg Tamást, balettigazgatónak Harangozó Gyulát kérné fel, illetve folytatná az együttműködést Kocsár Balázs jelenlegi főzeneigazgatóval. A közösségi oldalán posztolt pályázatáról Alpaslan Ertüngealp is, Aczél András rendező az Index podcastjában ismertette főigazgatói terveit, Ókovács Szilveszter jelenlegi főigazgató pedig az Opera évadbejelentésén erősítette meg, hogy újra pályázik, később a közösségi médiában ezt a kijelentését annyival egészítette ki, hogy nem nevez meg vezetőtársakat, mivel azokat külön pályázattal kell kiválasztani.

Az Index értesülései szerint összesen végül tizenegy jelölt indult a főigazgatói pályázaton, a jelentkezését nyilvánosságra hozó hat pályázó mellett ismét pályázott Győriványi Ráth György karmester, az Opera korábbi főzeneigazgatója, Molnár Levente operaénekes, Horváth Ádám operaénekes, az Opera korábbi főigazgatója és Boldoghy-Kummert Péter, az Operaház zenekari művésze, a nagybőgő szólamvezetője.

A Magyar Állami Operaházról és a főigazgatói pályázatról szóló híreink itt érhetők el.

Fejléckép: Vadász Dániel (fotó/forrás: Éder Vera / Operettissima)

Számos jelentkező pályázik a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára

Kapcsolódó

Számos jelentkező pályázik a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára

A Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatára március 28-ig lehet jelentkezni, a napokban megjelent hírek szerint több jelentkező, énekes, karmester és rendező is megméretteti magát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.
Zenés színház gyász

Elhunyt Pierre Audi operarendező

A libanoni származású művészt, akinek nevéhez többek között Kurtág György A játszma vége című operájának ősbemutatója fűződött, váratlanul érte a halál május 3-án, hatvanhét éves korában.