"Nem vagyok egy angyal és nem is szeretnék úgy tenni. Ez nem az egyik szerepem. Viszont ördög sem vagyok. Én egy nő és egy komoly művész vagyok, és szeretném, ha így ítélnének meg".

(Maria Callas)

Maria 1923. december 2-án született Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven New Yorkban; a Callas nevet görög bevándorló apja vette fel, mert eredeti családnevüket senki sem tudta kiejteni. Szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban.

Az Athéni Konzervatóriumban tanult Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo növendékeként. Kisebb szerepek után a második világháború alatt Suppé Boccaccio-jában, majd 1942-ben már Tosca-ként debütált. Athén 1944-es felszabadítása után, illetve a polgárháború kitörése miatt

1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, aki szerződtette volna, ám Callas kategorikusan visszautasította a Pillangókisasszony és a Fidelio szerepeit, mégpedig azért, mert nem volt hajlandó Beethoven operáját angol nyelven énekelni az eredeti német helyett, valamint úgy gondolta, hogy nyolcvanöt kilósan nevetségessé válna a tizenhét éves, törékeny Cso-cso-szán szerepében.

Éneklés helyett pincérkedett, gyermekekre vigyázott, de egyszer a várva várt felkérés is megérkezett: Veronában Ponchielli Giocondájának címszerepében kirobbanó sikert aratott. Nem sokkal első sikerei után Callas megismerkedett egy nála 30 évvel idősebb téglagyárossal, Battista Meneghinivel, aki férje és impresszáriója lett.

Maria Callas 1973-ban (Fotó/Forrás: Bert Verhoeff / Wikipedia)

Sztárrá válása közel sem volt egyszerű: nyomasztó súlyként nehezedett rá kövérsége és az, hogy szemüveg nélkül szinte vakon botorkál a színpadon, annyira rövidlátó volt. Az ötvenes évek elején hosszabb ideig tartózkodott Amerikában, és amikor visszatért Milánóba, nem lehetett ráismerni:

Ahogy Vadas Zsuzsa Callas szerelmei című írásában is olvashatjuk, tanítómestere, Tullio Serafin „Una grande voce” – „Egy nagy hang”-nak nevezte. Ő fáradságos munkával teremtette meg belőle a Nagy Callast, az isteni dívát. Tízévi kitartó gyakorlással, skálázással sikerült enyhíteni a regiszterek közötti kellemetlen hangtöréseket, de ezzel nem értek véget Callas megpróbáltatásai.

Hangja mai napig vita tárgyát képezi, hiszen egyes vélemények szerint zavaró és kellemetlen, más vélemények szerint viszont izgalmas és művészi volt. Nehéz a fach-rendszer alapján besorolni, mivel karrierje során változatos szerepeket énekelt a drámai szoprántól a koloratúra szopránig.

Ennek ellenére sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait,

Karrierjének legsikeresebb időszaka az 1954 és 1959 közötti évek voltak, amikor a milánói operaház első számú énekesnője volt. A Metropolitan Operában 1956 októberében lépett először színpadra Normaként. Az új csillag színészileg is képezte magát, a neorealista rendező, Luchino Visconti volt a mestere, aki egyszer a legnagyobb tragikának nevezte. Ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát. Pasolinivel 1969-ben filmet is forgatott, a Médeát.

Legszívesebben olyan, érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért. Így érthető, hogy vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket). Alig két évtizednyi pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, húsz teljes operafelvételt készített. 

Egészsége az ötvenes évek végére megrendült, sokak szerint túlzásba vitt fogyókúrái miatt. 1959-ben a bulvárlapok címoldalára került: elvált férjétől, és szenvedélyes viszonyt kezdett Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnással. Életrajzírói szerint Callasnak egy gyereke is született tőle 1960. március 30-án, de az újszülött néhány órával a szülés után meghalt. Előző férje, Meneghini cáfolta ezt a feltételezést, és saját életrajzában azt állította, hogy Callas meddő volt. Más források arról beszélnek, hogy  legalább egy vetélése volt, amíg Onasszisz élettársa volt. Kettejük kapcsolatának 1968 őszén lett vége, amikor egy váratlan fordulattal Onasszisz elhagyta Callast, és feleségül vette a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Az énekesnő ekkor teljesen összeomlott.

A leggyakrabban híres fogyókúrájával hozzák kapcsolatba és úgy tartják, hogy a hirtelen megváltozott testsúly és ezzel együtt az izomzat, már képtelen volt megfelelő háttérerőt biztosítani az énekesnőnek. Egy másik elmélet szerint Callas hangját a karrierjének elején énekelt igényes és nehéz szerepek tették tönkre, melyek meggyengítették a rekeszizmát, és a felső regiszter teljes kontrolljának elvesztéséhez vezettek. Egyéb elméletek Callas korai menopauzájával hozzák kapcsolatban hangjának elvesztését. Az énekesnő maga légzési problémáinak tulajdonította, de sohasem hozta összefüggésbe tüdejének gyengülését a híres fogyókúrájával. 

Itt egy példa arra, amikor már nem volt a legjobb formában: 

1959-től jobbára csak koncerteket vállalt, operaszínpadra 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára, a nagyközönségtől 1974 októberében Szapporóban búcsúzott. Testi-lelki állapotának romlása miatt gyógyszereket szedett, 1970-ben túladagolás miatt kórházba is került, ekkor sokan öngyilkossági kísérletre gyanakodtak. 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, a hivatalos közlemény szerint szívroham következtében. Hamvait két évvel később a görög tengerbe szórták.

Callas sikeréhez hozzájárult, hogy egy olyan időszakban élt, amikor a médiában egyre fokozódott az érdeklődés a sztárok iránt. Ismertségéhez hozzájárult a számos lemezfelvétel, valamint televíziós szereplés is, melyek során nem csak az opera- és koncertjáró közönség ismerhette meg. Halála után Vasso Devetzi, az énekesnő egykori zongoristája megalapította a Maria Callas Alapítványt a kezdő énekesek megsegítésére. 2007-ben posztumusz megkapta a Grammy Életmű-díjat.

Fejléckép: Maria Callas (Fotó/Forrás: MK2Films)