Zenés színház

Az operett és a kurzus

2012.05.07. 14:05
Ajánlom
Műfajilag nehéz meghatározni a Virágos Magyarországot: nagyoperettnek mondja a színlap, bár inkább olyan, mint egy ötvenes évekbeli szocialista kurzusoperett jelenre adaptált paródiája.

Ebben a műben, illetve a Katona József Színház-beli előadásban egyszerre sűrül a hagyományos bécsi operett a szerelemmel, a primadonna-bonviván és a szubrett-táncos komikus párossal - és kortárs magyar jelenünk részben politikai töltetű verbális attribútumaival. Sajátosan rétegződik benne egymásra a polgári operettkonvenció és a társadalmi dráma, ugyanakkor valami mellett kívánja letetetni a nézői voksot - pontosan úgy, mint a hosszú elméleti viták után létrejött szovjet operettek - merítve nagyszerűnek semmiképp nem mondható jelenünk valóságos eseményeiből, aktuálpolitikai lózungjaiból. (Hiába, a Kulturkampf rendszersemleges.) S ezzel létrejön egy ideo- és intertextuális, azaz a külvilágra és a műfaj hagyományaira is reflektáló, ám az ironikus-szatirikus alapállás miatt mindezeket többszörösen zárójelbe tevő, szórakoztató darab és előadás.

Általánosságban kijelenthetjük, az operettek mindegyike - sarjadjon vígoperából vagy népszínműből - kivétel nélkül a szerelemről szól, és nagy részük a korabeli jelenben játszódik. Első látásra azt mondhatnánk, amit a színpadon látunk, az a valóság némiképp idealizált mása. Közelebbről megnézve azonban az a réteg lehámlik, mögötte/alatta pedig minden esetben ott marad az aktuális időszakot érintő keserűség, még akkor is, ha - jóllehet az operett a valóságnak nem tükörképét, hanem annak egyfajta színházi korrektúráját adta, és nem lépett fel realista igénnyel - kizárólag szórakoztatási céllal működött.

Kezdetben. Párizsban, Angliában, Bécsben, Pesten, helyszíntől függetlenül. De aztán jött a szovjet operett.

Zsdanov szocialista realizmusának színpadi adaptációja szerint a cselekmény középpontjában az osztályharc áll, melyben az ellenséget - a régi rendszer híveit - kompromisszumoktól mentesen és kérlelhetetlenül le kell győzni. Az új típusú operettet könnyű, népszerű vígoperaként pozicionálták, amelyben - természetesen - párbeszédes részletek váltakoznak egyszerűbb, a "mindennap életközelségében megszólaló" zenei formákkal. Az "eleven vígjátéki cselekmény" mellett azonban kellett lennie "egy magasabb szintű eszmeiségnek, s a szellemességnek nem volt szabad elfeledtetnie az élet sokrétűségét, s azt a sok szálat, amiből az emberi szellem, az emberi lélek összefonódik. [...] Történeteik, librettóik sosem játszódnak légüres térben: hátterük mindig a történeti, társadalmi valóság. Zenéjük nem engedmény az olcsóbb ízléssel szemben, ellenkezőleg: muzsikájuk magas színvonalra emeli az operett műfajt. Humoruk nem üres szellemeskedés, hanem mélyről jövő, őszinte nevetés." (Gál György Sándor-Somogyi Vilmos: Operettek könyve alapján) A cél és a funkció: a "kitalált hagyomány" meghonosítása mindenáron (a fogalmat Eric J. Hobsbawm után használja Heltai Gyöngyi), a propaganda, az ellenség legyőzése a színpadon és a hétköznapokban egyaránt, egy új világ építése.

Természetesen az operett újrapozícionálása a magyar színpadot sem kerülte el. Új formák kellettek. A műfajt 1945 után a régi rendszer, a megvetett szórakoztatóipar maradványának tartották, ha kellett, a népi-urbánus ellentét alapjára helyezkedve utasították vissza, tartották kozmopolitának, értéktelennek, károsnak. De bármennyire is szerették volna a rendszernek - s nem a színházi korszerűségnek - megfelelő tartalommal megtölteni, a közönség nem volt vevő az ideológiai alapokon álló színpadi "kitalált hagyományra". S míg az operett bécsi arany- és ezüstkora meg a két háború közti pesti szerzők darabjai túlélték a rendszereket, a műfaj sematikus szovjet és magyar termékei hivatkozások szintjén maradtak meg. Közülük a legismertebb az Állami áruház, ami egyrészt az ezerszer ismételt filmadaptációnak, másrészt Ascher Tamás 1976-os kaposvári, erős ideológiakritikai jelleggel, a szocialista realizmus paródiájaként megrendezett előadásának köszönhető.

És ezzel el is értünk napjaink Virágos Magyarországához.

Mert aki ezt az ajánlót elolvassa: "Ma este egész Magyarország Tunyándra, egy kis alföldi falucskára figyel, hiszen itt ér véget a nagyszabású ünnepségsorozat, a SZÍVÜNK (Szent István Vándorünnep Nemzeti Kincseinkből). Nyulassy Viola helybéli virágkötőt egy csodálatos virágszobor megalkotására kérték fel a záróünnepség alkalmából, melyre visszatér szülőfalujába Szigeti Jácint is, Viola egykori szerelme, jelenlegi vidékfelemelési kormánybiztos. Hamarosan kiderül, hogy Tunyándon semmi sem a tervek szerint megy, ám összefogással végül sikeresen győzedelmeskedik az igazság, és minden hű szív megleli párját. A magyaros dallamok, a megható és tanulságos történet, az operett csillogó világa minden magyar keblet megdobogtat. Könnyes szemekkel, arcunkon mosollyal fogunk felkelni székeinkből a három felvonásnyi felhőtlen szórakozás után", vagy olvasatlanul is a Katona József Színházat - helyszínként a Kamrát - választja, hogy egy három felvonásos operettet megtekintsen, minden bizonnyal tudatosan teszi.

Amit kap, az a pofátlan műfajismeretről tanúskodik. Mert ki lehet pipálni a kellékeket. A leeresztett előfüggönnyel játszott nyitányt: szép festett népszínműfüggöny, belőle azonban igazi virág nő ki, a távolban idilli falu, az előtérben a zsíros anyaföld, amit a városi persze csak dzsuvának nevez, a patakból pedig, színpadi csoda!, igazi víz fakad. Az operettlépcsőt, ami a legkultúrházibb kultúrházi lépcső, három foka van, de akkor is lépcső. Van itt városi és vidéki ellentét, s végül persze a legvérmesebb városi is coming outol. Aír a hegedű, ha kell, és a  közmunkás, botolóból könnyedén törzsi, félig vagy tán egészen katonai lépésekre váltó tánckar sem hiányzik. Azaz mindennek van egy elsődleges, egy másodlagos, helyenként még többedleges olvasata, ami a színészi játékban egyszerre jelenti a tradicionális stilizáltságot, a minden szerep igazságát kibontó realistát, a minuciózusan adagolt távolságtartó iróniát. 

Könnyen elcsúszhattak volna az olcsó paródia irányába, pláne, ha egy SZÍVÜNK-féle rendezvény köré építik a cselekményt, ahol a falu fő attrakciója egy virágból kirakott korona. (Csodálatos ez a metafora, hiszen a recenzens amúgy a minden év 'gusztushuszadikán Debrecenben kicsúcsosodó virágkarnevált szimplán az ízléstelenség az a fölöslegesség iskolapéldájának tartja, mióta az eszét tudja.) Lenne. Ha a szerződés ellenére a téeszelnök fiából lett vállalkozó leszállítaná azokat. De nem szállítja le, mert eltűntek a virágok. A cselekmény egyik szála ennek a lopásnak a felderítése.

A másik a szerelem, ebből viszont több is van.

Szerelmi bánatában Hollandiáig menekült, majd onnan falujába hazatért virágkötő bajnok primadonnánkat, Nyulassy Violát - valami hamvas rózsaszín mindig van rajta, hiszen ő maga a romlatlan, tiszta, naiv, dolgos vidéki lány - Ónodi Eszter jelenetről jelenetre eltaláltan hol melodrámaian szenvedve, hol "az úttörő ahol tud, segít" buzgalmával, hol egy partizánlány ellenállásával és bátorságával adja. A bonviván, Szigeti Jácint vidékfejlesztési kormánybiztos szerepében Ötvös András csodálatosan puffogtat olcsó közhellyé degradált irodalmi idézeteket, magától értetődő öntudattal vágja rá a "természetesen"-t a "Futballozol még?" kérdésre, a lobbi a hobbija, de elszorul a szíve, mikor szülőfalujára rápillant, és mind lokálpatriótaként,  mind politikusként öntudattal - és  biankó törvényjavaslat megfelelő kitöltetésével - segíti nemzetét e helyzetben, hiszen "nincs semmi, amit ne a korona adott volna". Ő az, aki a Tunyádért és a Viola szívéért játszott meccset is megnyeri.

Kovács Rózsi néptáncoktató párja Drevenka Norbert személyi asszisztens. (A nevekben rejlő játék különösen jól sikerült.) A magát helyén tudó, józanul praktikus - fitneszfelsőt és minire szabott magyarszoknyát meg rámás csizmát viselő - szubrett és az okostelefonjból élő, divatosan szűkra szabott nadrágos műmájer karrierista táncos komikus. Furcsa páros lenne, ha nem Pálmai Annától és Tasnádi Bence e.h-tól látnánk. Jó ritmusban poentíroznak, látszik, hogy kedvvel, fölényesség nélküli magabiztossággal, fanyar humorral játszanak, Tasnádi Bencénél pedig - már nem először - fel lehet fedezni nem kevés öniróniát.

Korunk primadonnájának, tehát sztárnak aspirálna Bölcső Nikoletta, a darab főgonoszának egyáltalán nem gonosz lánya, akiben kezdetben reménytelenül szerelmes a helyi Forrest Gump, Nyulassy Pisti, de mivel operettről van szó, természetesen happy end a vége. A tehetségkutató tévés karaokeműsorokból jól ismert aspiránsokat, akiknek ereiben a Kárpát-medencei népek kétezer éves keveredését meghazudtolóan árenbí- és soulvér csörgedez, s ezért bármilyen hangsort csakis agyonfrazírozva énekelni tudó tizenévesek prototípusát jól hozza Borbély Alexandra e.h. - és ahogy a piros felső, zöld leggings és cipő között csípőtájra kötött címeres fehér vásznat hordja! -, Kocsis Gergely pedig remek ritmusban reagál mindent takkra lekésve.

Bodnár Erika, aki kap egy, A vén budai hársfákat idéző nosztalgikus dalt, és ezt egy hintán énekli, az operett és a falu nagyasszonyát, Nyulassyné Ibolyát, a régi rendszerben deklasszálódott, foglalkozásában csupa kompromisszum polgármestert alakítja. Elek Ferenc ifj. Bölcső Sándora annyira sztereotíp módon gonosz, mint az ötvenes évek feketézői, de nála a szerelmi féltékenység - Viola nemet mond neki - a fő motiváció. Meg persze az anyagi haszonszerzés. Igaz, korunk hőse nélkül éhen halna a falu: a privatizált téesz melegházaiban dolgoznak a népek, a közmunkások meg hozzá járnak maszekolni. Szintén korunk hőse Hajmási - kihangsúlyozottan B.! - Péter polgárőr, hátán turullal, övén tarsolylemezes táskával. Rajkai Zoltán ismerőssé teszi ez az ostoba helyi humorheroldot, aki még nem agresszív, mert lám, virágot visz szíve - hiába - vágyottjának, ám félelmetes, mivel az élet bonyolult kérdéseire adott bonyolult válaszokat nem érti, csak a fekete és a fehér mentén tud kiigazodni, hát bármire rávehető lenne, vinné a csordaszellem bármilyen irányba.

És az említett összes színész, ha épp nem az említett karaktereket játsszák, hát közmunkást alakítanak. A karból ezt a legkitűnőbben Elek Ferenc teszi, aki egy szemüveges, ridikülös, otthonkás, látszatra bölcs Pató Pál-rokon nénit alakít.

Ami csöppnyi operett-Magyarországunk híreinek egy boldog és működő országról szóló - konstruált - valóságát, illetve a kabarék legrosszabb jeleneteibe illően visszanyaló fagyikat illeti, Kovács Dániel rendező, díszlettervező és író, Vinnai András szintén író, Máthé Zsolt dalszövegíró, Matkó Tamás és Kákonyi Árpád zeneszerzők - utóbbi zongorán közreműködik is az előadásban -, a dramaturgi munkaközösség - Radnai Annamária, Szabó-Székely Ármin e.h., Boronkay Soma e.h. - és az előadók pengeélen táncolnak: nem lehetnek röhejesek, nem lehetnek didaktikusak, a záró- és idézőjelek nem látszódhatnak, és legfőképp nem értékelhetik le a műfajt, no meg a szakmájukat.

Ellentétben sok magát profinak nevező haknistával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.
Könyv

Nem véleményezheti az új érettségi vizsgamodellt a Magyartanárok Egyesülete

Növekszik a magolandó anyag mennyisége az új érettségi vizsgamodellben, az olvasás öröme helyett a „műcímek bemagolása” lesz a cél a Magyartanárok Egyesülete szerint. Hiába mondanák el a véleményüket, nem kaptak erre lehetőséget.
Színház

Ingyenes stream-előadásként láthatók a Magyar Színház jelenetíró pályázatának döntősei

A Pesti Magyar Színház 2020 novemberében jelenetíró pályázatot hirdetett, melynek témája a karantén utáni élet volt. A beérkezett 193 pályamű közül a legjobb 7 bemutatkozási lehetőséget is kap, melyet az érdeklődők a színház Facebook-oldalán és honlapján ingyenesen megtekinthetnek.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Börtöndráma az Operaházban

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható.
Zenés színház magazin

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Zenés színház interjú

„Az egyetemes Bóni-életérzést kerestem” – interjú Erdős Attilával

Erdős Attila operaénekesi feladatai mellett a Budapesti Operettszínházban táncoskomikusként is bemutatkozhatott, a Kékszakáll Popolanija után többek között a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynő Bónijaként láthatta őt a közönség. Az indulásról, zenei kalandozásokról és az operett műfajának sokszínűségéről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Először neveztek ki női zeneigazgatót Szentpétervár történelmi színházában

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház zeneigazgatója lett Alevtina Ioffe, aki több rangos német színházban is bemutatkozott már. Ilyen magas pozíciót még nem kapott női dirigens Oroszországban.
Zenés színház hír

Whoopi Goldberg nélkül mutatják be az Apáca Show-t a West Enden

Nagy dobásra készült tavaly a West End: az 1992-es Apáca Show musical-változatának főszerepére a nagysikerű film Delorisát, Whoopi Goldberget kérték fel, aki örömmel vállalta, hogy ismét magára ölti az apácaruhát. Az előadásra a borsos jegyárak ellenére gyorsan fogytak a jegyek, a bemutató azonban a koronavírus miatt elmaradt, az új változatban pedig úgy tűnik, hogy hiába is keresnénk az Oscar-díjas színésznőt.