Zenés színház

Az operettrajongók ünnepe lesz ez a két nap

2019.07.19. 11:55
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Auksz Évával, Lombos Pállal, Mits Gergellyel és Vadász Dániellel. Utóbbi a Budavári Palotakoncertek producere, amelyet augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg.
Auksz_Eva_-_Judith_Luftus_Brown_-_Tom_Sawyer_stab_PMSZ-114326.jpg

Auksz Éva (Fotó/Forrás: Judit Lufthus Brown)

Az Amazonok című darabnak – amely három éve fut nagy sikerrel a Rózsavölgyi Szalonban – fél évvel ezelőtt megszületett a folytatása: az új történetben éppen három év telt el az „amazonok” életében, de hétköznapjaik ismét fenekestül felfordulnak, természetesen ezúttal is egy férfi miatt. A Szentendrei Teátrum és Nyár keretében Györgyi Anna, Auksz Éva és Náray Erika főszereplésével július 26-án látható, humorral átszőtt, de fajsúlyos kérdéseket is boncolgató Amazonok – három év múlva című előadásról a korunk nőideálját, a karrierista üzletasszonyt megformáló Auksz Évával beszélgetünk.

 

Ötödik születésnapját ünnepli július 31-én a hungarian django swing megteremtője, a Swing á la Django, amelyet koncerttel és vendégekkel ünnepel a Kobuci Kertben, különleges vendégekkel, mint Horányi Juli, Roby Lakatos, Magyar Bálint és a Four Bones Quartet. A Swing à la Django innovatív, a világon egyedülálló hangszeres felállásban dolgozó héttagú zenekar. Zenéjük különleges stílusötvözet, amelyben harmóniára talál a magyar autentikus zene, a tangó, a jazz, a bossa nova, a francia manouche swing és a sanzonok világa, ennek eredményeképpen jött létre az az egyedi stílus, amit ők hungarian django swingnek neveznek. A django stílus ilyen módon való interpretálása hazánkban igazi unikum, de még külföldön is különlegességnek számít. Legnagyobb ihletőjük Django Reinhardt, a belga származású, műfajteremtő gipsy-jazz gitáros, valamint Roby Lakatos, a magyar cigányzene és világzenei élet egyik legvirtuózabb hegedűse, aki a születésnapi koncerten is csatlakozik a zenekarhoz. A zenekar legújabb dala, a Magyar Bálint közreműködésével készített Puszilva pálinka is ezen a koncerten debütál élőben.

„A dal házi zeneszerzőnk, Dani János legújabb szerzeménye, egy picit akár a saját születésnapunkra írt számként is értelmezhető.

Azt a korszakot idézi, amikor még rendszeres volt, hogy barátok és ismeretlenek közösen mulattak”

– meséli a zenekar vezetője, Lombos Pál. Énekesként Horányi Juli is fellép a zenekarral ezen az estén, hiszen ő sokáig szinte állandó tagként koncertezett a csapattal. A Four Bones Quartet tagjai pedig az utolsó számokba beszállva erősítik a swinges, big bandes hangzást. Lombos Pált, a Swing á la Django vezetőjét és nagybőgősét arról is kérdezzük, az elmúlt öt évben mennyire sikerült mélyebben megismertetni a műfajt a magyar közönséggel; vissza-visszatér a hazai és a nemzetközi zenei életben is a húszas, harmincas évek hangulata: vajon miért ennyire népszerű; a születésnapi koncert vendégei hogyan kötődnek a zenekarhoz és a műfajhoz, illetve milyen tervekkel ünneplik az évfordulót?

mitsgergo3-132309.jpg

Mits Gergely (Fotó/Forrás: United Archív)

Az Alba Regia Fesztivál idén augusztus 1. és 3. között 12 ingyenes koncerttel, díjnyertes magyar borokkal és minőségi ételekkel várja közönségét Székesfehérváron. Idén már a Zichy Ligetben lesznek a koncertek, s mellette a Borbély Családi Pincészet, a Sáfrán Pince, a Szabadkai Pincészet és a Friday Winery minőségi borkínálatába is belekóstolhatunk. A nagyszínpad fellépői között a hazai zenei élet olyan élvonalbeli előadóit hallhatjuk, mint Deseő Csaba, Vörös Janka, a MÖRK, a BIN-JIP vagy a Török Ádám nevével fémjelzett Mini Acoustic Word. A magyar jazzélet legendás alakja, a világhírű hegedűs, Deseő Csaba idén februárban töltötte be 80. életévét; az Alba Regia Feszt-re egy ünnepi koncerttel készül. A fesztivál főszervezője, pontosabban 2014-től újraindítója Mits Gergely, aki bár sportolónak készült, végül a zene vitte magával: 2000-ben jazz-basszusgitár előadóművészként és tanárként végzett a Zeneakadémián. 23 évesen már a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola igazgatója volt, ennek folytatásaként jött létre 2007-ben a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszéke, amelynek mai napig vezetője. 2018 decemberében az Artisjus Zenetanári Díjával jutalmazták. Mits Gergelytől azt is kérdezzük, mit szeret a legjobban a fesztiválban, amelyről évről évre gondoskodik; mire kell figyelni a szervezés során: mennyire kell kiszolgálni a nagyobb közönség igényét, és mennyire kell unikálisnak maradni; hogyan sorolják be az Alba Regia Fesztivált a művészek és hogyan a közönség: és mi az, ami ebből fontos visszajelzés?

_E_L7831x-154312.jpg

Budavári Palotakoncertek 2019 (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budavári Palotakoncertek)

A Budavári Palotakoncert mára egy egész rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Idén augusztus 2-án és 3-án a Budai Vár Oroszlános udvarában többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Johann Strauss, Giuseppe Verdi és Gaetano Donizetti  legszebb melódiái csendülnek fel az Elemi szenvedélyek című grandiózus műsorban. Az idei gála különlegességeként egyszerre elevenednek meg a színpadon a magyar operett tradicionális és modern elemei, a folklór és a klasszikus zene. Olyan kiváló szólisták előadásában élvezhetjük a műsort, mint Fischl Mónika, Bordás Barbara, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dancs Annamária, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Peller Károly, Laki Péter, valamint a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny különdíjasai: Faragó Alexandra és Dénes Viktor. A tökéletes hangzásról a Budapesti Operettszínház Zenekara gondoskodik a színház főzeneigazgatója, Pfeiffer Gyula vezényletével. Közreműködik az Operettszínház balettkara, mely idén először kiegészül Fitos Dezső Társulatának kiváló táncosaival, így ötvözve a hagyományos néptánc elemeit a klasszikus operett tradíciójával. A produkciót magas színvonalú színpad-, hang-, fény- és pirotechnika teszi még felejthetetlenebbé. Az exkluzív nyári koncertről Vadász Dániel producerrel beszélgetünk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. július 21-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.