Az Operett Magazin 2018. szeptember-októberi számában megjelent interjú utánközlése.
Ki (vagy mi) a művészeti főtitkár egy színházban?
Talán a motor, hiszen rajta keresztül történnek azok a dolgok, amitől él a színház. Az előadások, a próbák összeállítása, kezelése, egészen addig, amíg el nem jut a lebonyolításig. A színház műsortervének kialakítása, ami nálunk egyre több helyszínből áll, ettől egyre bonyolultabb összeegyeztetni mindent és mindenkit. Nagyon szövevényes és nagyon nagy felelősséggel járó munkakör. Hosszú út vezet odáig, hogy este nyugodtan hátradőljek.
Mindig is színházi motor akartál lenni?
Nem, véletlenül csöppentem ebbe a világba. Az eredeti szakmám óvónő.
Érzek némi párhuzamot.
Igen, csak itt kicsit nagyobbak a gyerekek, meg a ház. Mindenkinek nagy lelke van, elvárják, hogy meghallgassam őket és segítsek nekik.
Bizalommal fordulnak hozzám mindenféle gonddal és problémával, amiket igyekszem maximálisan odafigyeléssel kezelni és lehetőség szerint megoldani.
Mátrai Bori (Fotó/Forrás: Kleb Attila, Operett Magazin)
És gondolom, kell egy adag pszichológia és pedagógia is hozzá.
Igen, nagy szerencse, hogy mint óvodapedagógus tanultam mindkettőt. Remélem a társulat is úgy gondolja, hogy bizonyos helyzetekben jól használom ezt a tudást. Egyébként elvégeztem a kommunikáció és médiatudomány szakot is.
Pont húsz éve csinálod. Van még olyan, amire „felhúzod a szemöldököd”?
Biztosan tudna az élet olyan feladatot, amivel még nem találkoztam, de azt gondolom, hogy megbirkóznék vele. Érnek még meglepetések mai napig is.
Halljuk!
18 év alatt ezt az évadot raktam a legnehezebben össze. Nagyon sok a turné, már négy helyen játszunk, egyre több a művész is, de a kapacitás ugyanaz. Ez persze nem panasz. Örülünk, hogy ekkora az igény arra, amit csinálunk, de tény, hogy a sok vendégjáték mellett itthon is működnünk kell és szükséges egy bizonyos előadásszámot produkálnunk megfelelő színvonalon, tehát az embereket ide- oda utaztatjuk előadásokra, külföldre és vissza.
Mindenkiről mindig tudod, hogy hol van, hol nincs, hol lehet, hol nem lehet, mit csinál, mit csinálhat, mit nem csinálhat?
Tudnom kell, igen. És muszáj mindenkit ismernem. Nem egy művésznőnknél előbb tudtam, hogy gyermeket vár, mint a saját édesanyja.
Félek is az olyan telefonoktól, amik úgy kezdődnek, hogy „le tudnánk-e ülni egy kávéra”.
Mikor volt utoljára kikapcsolva a telefonod?
Napközben soha nincs, sőt nyaralás alatt sem, mert a színház nem áll le, így mindig történhet olyan, ami miatt el kell, hogy érjenek. Amikor dolgozom, akkor pedig a fülemhez van nőve.
Mi történik akkor, ha te hibázol?
Akkor nincs előadás. Persze én is szoktam, és olyankor korrigálok, de hál’ Istennek szarvashibát még nem vétettem. Amióta ezt csinálom, még mindenki ott volt, abban az időben és azon a helyen, ahol lennie kellett. Nem tudom kikapcsolni az agyamat és mindig jóval előrébb járok az időben.
Nem a jelenben vagyok, fejben előrébb dolgozom. Télen én már a nyárban járok.
Mátrai Bori az Operettszínház megbeszélésén (Fotó/Forrás: Kleb Attila, Operett Magazin)
Mik a legextrémebb helyzetek, amikkel meg kellett küzdened?
A legutolsó ilyen élményem, amikor kaptam egy hívást, hogy az egyik művésznőnek előadás közben elment a hangja. Váltótársa is bent volt a házban, azonban mankóval járt, mert lesérült a lába. Na ebből a helyzetből csinálj második felvonást! Ilyenkor kattog az agyad, egyeztetsz a darabbéli partnerrel, asszisztensekkel. Végül a duetteket egyedül oldotta meg a táncos komikusunk, illetve kintről énekelte be a néma színésznőnk sorait a lesérült kolléganő. De cseréltem már primadonnát is előadás közben.
Mi kell történjen ahhoz, hogy elmaradjon egy előadás?
Egyeztetési probléma miatt az én pályafutásom alatt még egyszer sem maradt el előadás. Technikai ok miatt igen, vagy nem lekettőzött szereplő betegsége miatt előfordulhat, de az utóbbit inkább igyekszünk megoldani. Minden művész e-mailben kapja meg a havi műsort a szereposztással együtt, na de a saját naptárjukba ők maguk vezetik ezt át. Előfordult, hogy fél órával később kezdtünk, mert mindkét főszereplő azt hitte, hogy a másik játszik aznap. Végül az egyiket el tudtuk indítani otthonról, de volt olyan, hogy ez sem sikerült. Pár éve az egyik vendégművészünk sehol nem volt kezdés előtt. Eszeveszetten hívtam őt is, a másik színházát, a titkárnőjét, a feleségét, de semmi. Hívtam a váltóját is, aki viszont vidéken lakik és mivel későn szóltunk már nem ért volna be. Ekkor már csak tíz perc volt kezdésig.
Ekkor jönnek a beugrók!
Bizony!
Peller Károly már nem egyszer mentett meg előadást így.
Ebben a darabban is játszott, csak egy másik szerepet. Tudjuk róla, hogy szivacs agya van, a kollégái szövegét is tudja, és minden darabot ismer elejétől a végéig. Épp hogy csak elértem, pont egy másik színházban szeretett volna előadást nézni, de egyből bevállalta. Abban a tíz percben, amink maradt, az öltöztetők kitalálták a ruháját, a közönséget értesítettük a változásról, Karesz pedig fülesmonitort kapott, amivel végig tudta játszani az előadást. Csavar a történetben, hogy mai napig alakítja már ezt a szerepet is.
A közönség jól fogadja ezeket a helyzeteket?
Nagyon! Mindig óriási a siker.
Most tavasszal mondjuk tényleg a lehetetlent valósítottuk meg, amikor Janza Kata egyszerre két előadásban játszott…
Nagyszínpados váltójának elment a hangja, a Teátrumban pedig nincs lekettőzve. Így Kata egész este ingázott a Dorian Gray és az Én és a kisöcsém előadások között. Mindebből a Dorian Gray nézői semmit sem vettek észre, a nagyszínpados közönség pedig a csillárt is letapsolta, hogy ugyanabban a szerepben két kedvencüket egyszerre látják a színpadon, csak az egyikük prózát mond, a másik énekel. A lányok és a csapat mindenből viccet csináltak, ami ennek a darabnak nagyon jól is áll. Erre az akcióra mondjuk volt egy délutánunk felkészülni.
Mátrai Bori (Fotó/Forrás: Kleb Attila, Operett Magazin)
Hogyan?
Asszisztensekkel, fodrászokkal és öltöztetőkkel percre kiszámoltuk, hogy mit, mikor és hogyan tud csinálni. Folyosón öltözött, ruhatárban sminkelt és rohant megállás nélkül. Szerintem utána egy hétig pihent. De megoldottuk és a siker sem maradt el. Csapatmunka volt.
Tényleg nincs lehetetlen.
Színházban nincs. Az Elisabethnél fordult elő, hogy Kamarás Máté kezdés előtt tíz perccel rosszul lett, az első jelenetét tudta csak megcsinálni. Közben már indítottam Szabó P. Szilvesztert otthonról, akit a Mozsár utcai portán vártak a jelmezével, ott öltözött át, a folyosón kapott mikroportot és úgy rohant fel a színpadra a bejárattól. Ugyanez megtörtént már Szabó Dáviddal is, a gond csak az volt, hogy ő épp egy külföldi fellépésről volt úton haza repülőgéppel, amikor Bereczki Zoltán rosszul lett. Ilyen helyzetekben nagyon készséges mindenki, úgyhogy Ferihegy is mindenben a segítségemre volt.
Dávidot soron kívül szállíttattam le a gépről és a színházig szirénázó rendőrautói kísérettel hozták, hogy bevágódjon a színpadra.
De várt már a társulatra két órán át egy vonat is Győrben, amikor a hóakadály miatt lezárták az autópályát és nem volt más lehetőség, hogy eljussunk a soproni előadásunkra. Egyetlen szó nélkül várt egy egész vonatnyi ember a mi színészeinkre és táncosainkra. Voltak olyan pillanatok, amikor megfordult a fejemben, hogy most már elég, de mindig megrázom magam.
Ha felgördült a függöny, akkor minden rendben?
Megnyugodni csak akkor lehet, ha le is ment az a függöny.
Az Operett Magazin aktuális száma megvásárolható a Budapesti Operettszínházban.
Fejléckép: Mátrai Bori, a Budapesti Operettszínház művészeti főtitkára (Fotó: Kleb Attila, Operett Magazin)
hírlevél
