Zenés színház

Az orosz darab – Borisz Godunov-premier az Operaházban

2024.05.14. 13:40
Ajánlom
A szláv operairodalom egyik legfontosabb alkotása került színre a Magyar Állami Operaház idei utolsó premierjén, az egyéni és társadalmi lélektan súlyos kérdéseit feszegető Borisz Godunov. Az intézmény ráadásul a mű ritkán látható ősváltozatát tűzte műsorra, amely egészen új élményt jelenthetett a közönségnek. Az április 30-i előadáson jártunk.

Muszorgszkij Borisz Godunovja ígérkezett az egyik legfontosabb bemutatónak az Opera 2023/24-es, szláv évadában. Egyrészt nehéz lenne ennél ikonikusabb szláv művet választani – az intézmény jövő évi kalendáriuma szerint az aktív repertoárban még mindig csak az ötöt éri el azon produkciók száma, amelyek ebből a szép és a jóval ismertebb olasz-német operatradíciótól merőben eltérő zenekultúrából kerültek ki. Másrészt

fontos, nagyszabású, az együttesekre is jelentős feladatot rovó műről van szó, amelyben egy egész operaház megmérettetheti magát.

A Budapesten az utóbbi évtizedekben igen keveset hallható mű nem is maradt adós a revelatív élménnyel, még akkor sem, ha a produkció legnagyobb érdemei a zeneszerző számlájára voltak írhatók.

Jó néhány évvel ezelőtt azt a megállapítást tettem, hogy Almási-Tóth András rendezőnek jobban állnak a tragikus tartalmú darabok, mint a vígoperák. Bár akadtak olyan derűs hangvételű művek, amelyekhez jól illett az általa alkalmazott, abszurd látásmód (a legemlékezetesebb példa Dohnányi Ernő A tenor című operája volt), és meggyőződésem, hogy maradtak még olyan alkotások a ritkábban játszott repertoárban, amelyeket érdemes lenne felfedeznie magának, sok darab esetében ez a megközelítés egyszerűen túl harsány és erőltetett volt. A komoly témát feldolgozó operák köréből pedig olyan remek produkciók születtek, mint a rendező szerintem máig legszebb munkája, A tavasz ébredése (Bella Máté operája), Hans Werner Henze műve, az Elégia ifjú szerelmesekért, vagy hogy egy az Operához közvetlenül kapcsolódó előadást is mondjunk, Jake Heggie-től a Ments meg, Uram! Mostanra ugyanakkor úgy érzem, az intézményi működés közepette a „szomorú” operákból készült színrevitelek sem mindig rendelkeznek elegendő művészi potenciállal, ennek egyik legszélsőségesebben negatív példája a néhány évvel ezelőtt bemutatott Parsifal volt (igaz, a premier évében az az előadás számos egyéb sebből is vérzett, többször pedig nem láttam). A Borisz Godunov esetében is felemás az eredmény, miközben az előadás élvezhető, és vannak jól sikerült megoldásai, a rendezés rögtön az első percekben hátbaszúrja magát, és később sem képes felgyógyulni.

VAL_07254_resizejpg2880x2880_q85-133403.jpg

Jelenet a Borisz Godunovból (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

A koncepció fontos eleme a nyitány alatt látott kisfilm, amelynek egyes elemei mintegy kísértő emlékként mind a vásznon, mind a színpadon visszatérnek. Így mindjárt az előadás elején láthatjuk Dmitrij cárevics tragikus halálát, a kisfiú a Borisztól ajándékba (vagy kölcsön?) kapott tőrrel, játék közben sebzi magát halálra. Ezzel ugyanakkor két probléma is van: egyfelől rögtön elvész a darabnak a babonák világába vesző misztikuma.

A Borisz Godunov dramaturgiájának egyik legfontosabb eleme a folyamatos bizonytalanságban tartás, még ha tudni is véljük, mi történt, akkor sem lehetünk teljesen bizonyosak.

Mindent beleng a titkok árnya, a célzások, a félelem, az elhallgatások, ebből ered a darabon végigvonuló feszültség. Ennek hatásfoka viszont minimálisra zuhan, ha a néző azt érzi: de hát tudom, hogy ez az állítás nem igaz, hiszen láttam. Másfelől Borisz lelkiismeret-furdalása is sokat veszít a tragikumából, ha tudjuk, hogy a bűntudatra igen kevés oka van, mivel a tragédia nagyrészt a véletlennek volt betudható. Az operairodalom ezen páratlan lélektani mélységgel ábrázolt karakterének megint csak a bizonytalanság adja az összetettségét: talán maga sem tudja, milyen mértékben felelős a halálesetért? Netán olyan mélyen a tudatalattijába zárta az esetet, hogy nem is képes emlékezni a történtekre, ám azok irracionális formában újra és újra a felszínre törnek? A módosításból a koncepciónak semmilyen előnye nem származik, ettől kezdve azonban a szereplők igen szűk keretek közé szorított játéktérben mozoghatnak.

Kár érte, mert máskülönben a rendezésnek van néhány jól sikerült megoldása. A lefizetett és ünnepi díszbe (tradicionális viseletbe) öltöztetett kórus például igen lényegre törően mutatja meg a tömeg és a hatalom viszonyát, és a produkció jó érzékkel domborítja ki az opera egyik legfontosabb gondolatát: a népnek olyan vezetők kellenek, akiknek nincsenek emberi érzéseik. A kegyetlen és félelmetes Boriszt ideális uralkodónak tartják, a szerencsétleneket megsegítő, önmagát istennek nem tartó, a lelkiismeret képességével rendelkező uralkodót azonban megvetik. Kiválóan megalkotott karakterek is színre lépnek az előadásban, így például a trónörökös Fjodor. A birodalom földrajza iránt szenvedélyes érdeklődést mutató fiú kissé autisztikus vonásokkal rendelkezik, legfőbb társaságát két patkány jelenti, akiknek terráriumában a moszkvai székesegyház makettje található – izgalmas, összetett szimbólum, amelynek kibontását a rendező teljes egészében a közönségre bízza. Egészen világos, hogy bármennyire is szeretné Borisz, ha fia követné őt, a fiatalember még nála is alkalmatlanabb vezető lenne. Az előadás keserű, cinikus végkifejlettel zárul, egyértelmű, hogy Borisz halálával csak egyre rosszabb uralkodók kerülhetnek trónra.

VAL_08514_resizejpg2880x2880_q85-133403.jpg

Jelenet a Borisz Godunovból, középen Pál Botond (Grigorij/Bolond) (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

A pozitív és negatív tényezők mellett nem lehet tagadni, hogy Muszorgszkij zenéje elképesztő erővel érvényesült az este folyamán. A most hallott ősváltozattal nem nagyon találkozhatott a budapesti közönség,

a néhol fojtogató és nyomasztó, máskor felemelő, transzba ejtő, áradó dallamvilágú muzsika azonban a legteljesebb mértékben meggyőzhetett mindenkit arról, hogy érdemes volt vele megismerkedni.

Ebben persze óriási szerepe volt a legnagyobb örömünkre az Operaházba ismét visszatérő Alan Buribayevnek, aki már a Háború és békében is lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Az orosz muzsika ezúttal is elképesztő gazdagsággal, eget-földet megrengető monumentalitással bontakozott ki a keze alatt. A kazah dirigens mindenkiből a legjobbat hozta ki, ritkán hallható intenzitással és színgazdagsággal játszott a Magyar Állami Operaház Zenekara, az Énekkar hátborzongatóan gyönyörű, telt hangzást produkált, és kiválóak voltak az énekes szólisták is.

A friss Kossuth-díjas Bretz Gábor újabb fajsúlyos, érett művészt igénylő szereppel bővítette repertoárját. Izgalmas volt látni néhány hónappal ezelőtti Don Giovannija után, mennyire sokszínű eszköztárral rendelkezik, az abban megjelenő nyers férfierő helyett ezúttal a benne rejlő humánumot tudta megmutatni. Hangja ugyan nem egy tipikus orosz basszusé, de meleg színe, kifejezőképessége és a művészi produkció egészének érzékenysége gondoskodott arról, hogy szerep- és szólamformálása ne hagyjon maga után kívánnivalót. Ellenpólusát, a trónkövetelő Grigorijt a fiatal tenor, Pál Botond formálta meg. Bevallom,

ilyen nagyságú szerepben még sosem hallottam az énekest, úgyhogy nagy és örömteli meglepetés volt, milyen kiválóan szerepelt.

Hangja nagyszerűen megfelelt a különösebb magasságokat nem, szélsőséges hangadást viszont annál inkább igénylő szólamának, a karakterábrázolás pedig egészen ragyogó volt. A koncepciónak megfelelően Grigorij már-már pszichopata jellemvonásokat mutatott, a művész pedig mélyről jövő vadsággal és megátalkodottsággal formálta meg a figurát.

VAL_07671_resizejpg2880x2880_q85-133403.jpg

Aleksei Kulagin mint Varlaam és Szántó Andrea mint Kocsmárosné (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Ahogyan már szó esett róla, a Fjodort alakító Topolánszky Laurát is hatalmas elismerés illeti. A még mindig pályakezdőnek mondható szoprán néhány remek énekprodukció után most elsősorban színészi képességeit csillogtathatta meg, lenyűgözően valóságos volt az általa életre keltett fiatal fiú. Kovácsházi István ezúttal intrikusszerepbe bújt, ami kevéssé jellemző a repertoárjára. Így meglepetést keltett, milyen izgalmas produkciót nyújtott, hangjának sokszínűségével remekül festette meg a köpönyegforgatót. Palerdi Andrást ismét egy olyan szerep találta meg, amely a legjobb oldalát hozza elő, egyrészt hangjában is megjelent az a méltóság, ami Pimen hiteles megjelenítéséhez szükséges, alakítása pedig koherens és hatásos volt. A kisebb szerepek megformálói közül ki kell emelni Brassói-Jőrös Andrea megrendítő Kszenyijáját, illetve a két szökött szerzetest, Varlaamot és Miszailt alakító Aleksei Kuilagint és Kiss Tivadart. Különösen nagy öröm, hogy előbbi a Marton Éva Énekversenyen nyújtott kiváló szereplése után ismét bebizonyította, milyen kivételes hangi adottságokkal és biztos énektechnikával rendelkezik.

Ritkán látható művek bemutatóit mindig nagyobb várakozás előzi meg. Szemben egy rosszul sikerült Trubadúr-bemutatóval, amely nyugodtan eltűnhet a süllyesztőben, a régóta nem játszott darabok esetében a közönség úgy érezheti, vissza nem térő alkalomnak lehet tanúja. A túlzott várakozás azonban könnyen vezethet csalódáshoz, ha objektíven nézzük a Borisz Godunov új bemutatóját, azt kell mondanunk, nem hibátlan, de élményt nyújtó, a művel való megismerkedésre is alkalmas előadás jött létre. Ami pedig még fontosabb, tökéletesen megfelelő arra, hogy Muszorgszkij zenéjének a hatása alá kerüljünk. Ezt a lehetőséget pedig kár volna kihagyni.

Fejléckép: Bretz Gábor mint Borisz és Topolánszky Laura mint Fjodor (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Klasszikus

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus

Faültetéssel ünnepelte pályafutásának ötvenedik évfordulóját Kobayashi Ken-Ichiro

Egy japán cseresznyefát ültetett el a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulója alkalmából a világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro.
Vizuál

Miért kellett saját példaképe elől az asztal alá rejtőznie Lars von Triernek?

Soha ne találkozz a hőseiddel, tartja a régi mondás. Úgy látszik, van, aki komolyan is gondolja ezt: a dán filmművészet egyik legnagyobb alakja ugyanis szó szerint elbújt, hogy elkerülje a találkozást – az amerikai filmművészet szintén egyik legnagyobb alakjával.
Jazz/World

Ha uralod a csöndet, a tiéd lehet – beszélgetés João Camarero brazil gitárművésszel

João Camarero rendkívül kellemes beszélgetőpartner és hihetetlenül kifinomult játékú előadóművész, akiből a világ legtermészetesebb módján árad a zene. A brazil gitárművésszel a budapesti fellépését megelőző napon beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Operaház Verdi városában – a pármai Teatro Regio

Bár Giuseppe Verdi nem itt, hanem egy közeli kistelepülésen látta meg a napvilágot, Párma és az egész környék magáénak érzi a zeneszerzőt. Sorozatunkban ezúttal a pármai Teatro Regióba kalauzoljuk az olvasókat.
Zenés színház interjú

Csak semmi komolyság! – interjú Janklovics Péterrel

„Mindennek meg lehet fogni a humoros oldalát” – vallja Janklovics Péter humorista, aki érzékenyítő előadásaiban a klasszikus zene és az opera műfaját igyekszik közelebb hozni a hallgatósághoz provokatívan, ám mindig kellő tisztelettel.
Zenés színház ajánló

Szabadakarat: innovatív koncertszínház sztárokkal a Margitszigeti Színházban

A reformkor első „celeb párjának” szerelmét mutatja be a térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a szabadakarat >>>> című előadás. Az októberi ősbemutató után, május 28-án szabadtéren is debütál a koncertszínház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Zenés színház hír

Harminckét országból csaknem kétszázan jelentkeztek az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

A Zeneakadémia 70 ezer euró összdíjazású megmérettetésére 106 női és 90 férfi énekese adott be érvényes pályázatot a világ minden tájáról.
Zenés színház interjú

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Új évadról, sztrájkról, szereposztásokról és az Eiffel Műhelyházról is kérdeztük Ókovács Szilveszter főigazgatót, aki azt is elárulta, mit gondol az elmúlt időszak néhány olyan kínos ügyéről, amit felkapott a sajtó.