Zenés színház

Az újra felfedezett Muszorgszkij

2010.04.27. 02:42
Ajánlom
Április 23-án mutatták be Debrecenben Vidnyánszky Attila rendezésében, Nyikita Sztorojev címszereplésével a Borisz Godunovot.

Vidnyánszky Attila ezúttal a mű 1874-es verziójához tért vissza annak reményében, hogy az operaszerető közönség újra felfedezi Muszorgszkij egyedülálló hangzásvilágát. A címszerepet az orosz származású, Amerikában élő világhírű basszista, Nyikita Sztorojev énekelte. Sztorojev a világ legnagyobb és legjelentősebb operaházaiban, koncerttermeiben és fesztiváljain lép fel, többek között Bécsben, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban, San Franciscóban, Firenzében, Münchenben, Tokióban és Berlinben; olyan partnerei voltak, mint Plácido Domingo, Luciano Pavarotti, Agnes Baltsa vagy Edita Gruberová. Egyik legjelentősebb alakítása Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának címszerepe, amelyet a két énekeslegendával, Galina Visnyevszkajával és Nicolai Geddával együtt adott elő. Emellett az utóbbi évek kiemelkedő alakításai közé tartozik Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-jének Rendőrtisztje (a milánói Scala, San Francisco Opera, amszterdami Nederlande Opera, szentpétervári Mariinszkij Színház, madridi Teatro Real, Baltimore Opera Company, a párizsi opera színpadain), Eötvös Péter Három nővérének Kuliginje (brüsszeli La Monnaie, a Bécsi Ünnepi Hetek Keretében, a lyoni opera, a párizsi Théâtre du Chatelet előadásaiban).

Kozma András dramaturg Viharos történelem - monumentális mű címmel így fogalmaz az előadásról:

"Minden operaszerző esetében van egy emblematikus darab, amely elsőként jut eszünkbe, ha a komponista nevét halljuk, és ahogy Verdihez az Aidát, úgy Muszorgszkijhoz leginkább a Borisz Godunovot kapcsoljuk. Puskin verses drámájából a 19. századi orosz zenei élet egyik legszuggesztívebb, korát meghaladó komponistája egy monumentális, lenyűgöző operaművet alkotott, amely a történelem viharában sodródó, vagy éppen azt alakító személyiség belső vívódásait helyezi középpontjába. Egy zilált kor szövevényes eseményein keresztül a néző rádöbbenhet az emberi társadalom működésének és működtetésének technikáira, és szinte feloldhatatlan ellentmondásaira. Nem véletlen, hogy a legnagyobb rendezők, mint például Andrej Tarkovszkij a Covent Gardenben, ezen az operán keresztül próbálták megfogalmazni korukkal és a viharos történelemmel kapcsolatos nézeteiket. Ez egyszerre óriási lehetőség és hatalmas kihívás is, így a debreceni előadás rendezője, Vidnyánszky Attila is hosszas és alapos előkészület, elmélyült elemzés után vágott bele ebbe a vállalkozásba. Megfogalmazása szerint minden ország, minden nemzet története letisztult és kaotikus korszakok váltakozásából áll, éppen ezért mindig óriási felelősséggel és jelentőséggel bír egy-egy nagyformátumú történelmi személyiség erkölcsi és szellemi magatartása - hiszen cselekedeteinek következményeit nemcsak személy szerint ő maga, de az alárendelt kortársak, és az utána következő nemzedékek is egyaránt viselik. Az orosz történelem 'zavaros időszakának' a 'szmutának' egyik legellentmondásosabb személyiségén, Borisz Godunovon és sorsán keresztül egy rendkívül erőteljes drámai helyzet tanúi lehetünk. Az általa, a hatalom megszerzése érdekében elkövetett bűn nem maradhat az ő személyes lelkiismereti kérdése - globális jelentőségűvé válik, s így, a görög sorstragédiákhoz hasonlóan generációkon keresztül visszahat. Az előadásban a hatalom lélekpusztító, torzító hatása mellett jól felismerhető a népnek, a tömegnek a drámai vétke is - az állandó messiásvárás, amely gyakran emel magasba olyan 'hamis megváltókat', akik kihasználva helyzetüket, visszaélnek a rájuk bízott hatalommal. 'Az emberi lét egyik nagy titka, hogy az elkövetett bűn alól nyerhet-e feloldozást az ember és milyen áron? Ki lehet-e lépni a történelem örök lendkerekéből, amely hol a hatalom csúcsára repít, hol pedig letaszít a mélybe? Borisz Godunov példázatszerű, drámai sorsa a mai napig aktuális - amennyiben a hatalmat valaki önmagáért akarja, az előbb vagy utóbb a saját pusztulását idézi elő, és előre tudható, hogy az isteni gondviselés büntetése utoléri' - fogalmaz a rendező.

Muszorgszkij külső nyomásra több változatot is készített művéből, és a későbbiekben művét több zeneszerző, például Rimszkij-Korszakov és Sosztakovics is áthangszerelte, így az operarendezők legtöbbször előadásuk koncepciója szerint illesztették össze a jelenetek sorrendjét, és sokáig az áthangszerelt változatot alkalmazták. Most a debreceni előadás igyekszik rekonstruálni Muszorgszkij eredeti elképzelését, és kihagyva az ún. „Lengyel jelenetet", egy önálló dramaturgiai szerkesztésben, az eredeti hangszerelésben a közönség elé lépni.

Az előadás alkotóit, Vidnyánszky Attilát rendezőként, Kocsár Balázst karmesterként, illetve Olekszandr Bilozubot díszlet- és jelmeztervezőként a színpadra állítás során az a közös szándék vezette, hogy Muszorgszkij zenéjének expresszív drámaiságát úgy erősítsék fel a vizuális megoldások illetve az énekesi-színészi jelenlét segítségével, hogy a nagy történelmi személyiség egyéni sorsa egy megrázó erejű történelmi vízióban csúcsosodjon ki. Egy olyan produkció reményében, amely egyesíteni képes a monumentális történelmi kontextust az egyén belső világával, egymásba helyezve az emberi létezés mikro- és makrokozmoszát."

A Borisz Godunov további előadásai az évadban: április 28., 30., május 3., 5., 8., 10.

Muszorgszkj: Borisz Godunov - Csokonai Színház, Debrecen

Borisz Godunov: Nyikita Sztorojev

Fjodor, a fia: Kun Ábel, Soós Előd

Kszenyija, a lánya: Kriszta Kinga

Dajka: Ujvárosi Andrea

Vaszilij Sujszkij herceg: Kóbor Tamás, Nyári Zoltán

Andrej Scselkalov, a Duma titkára: Fülep Máté

Pimen, remete-krónikás: Maxim Kuzmin-Karavaev

Grigorij Otrepjev, Ál-Dmitrij: Cselóczki Tamás

Varlaam, csavargó, kiugrott szerzetes: Cseh Antal

Mihail, csavargó, kiugrott szerzetes: Hajdu András, Kóbor Tamás

Kocsmárosné: Bódi Marianna

Félkegyelmű: Böjte Sándor

Nyikityics, poroszló, törvényszolga: Wagner Lajos

Mityuha, paraszt: Ürmössy Imre

Egy bojár: Vince János

Hruscsov, bojár: Vince János 

Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar, a Csokonai Színház Énekkara és a Bányai Júlia Általános Iskola és A.M.I. gyermekkara

Karigazgató: Pálinkás Péter

A gyermekkar vezetője: Nemes József

Vezényel: Kocsár Balázs

Díszlet, jelmez: Alexandr Belozub

Dramaturg: Kozma András                   

Rendező: Vidnyánszky Attila

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Nem akarom elszpoilerezni a saját könyvemet!” – Mészáros Dorka a Lírástudók vendége

A fiatal író ifjúsági regények szerzőjeként kezdte karrierjét, most már felnőtteknek ír. Lendületes, vérfagyasztó krimije megjelenése alkalmából látogatott el a Lírástudók stúdiójába, ahol Grisnik Petra kérdezte.
Plusz

Tóth Krisztina, Székely Csaba és Erdős Virág kéziratára is lehet licitálni a Freeszfe aukcióján

A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. A támogatóik – színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek –felajánlásaiból az Egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.
Vizuál

Elhúzza az aranycsíkot a legújabb Kolodko-mini

Satuba fogott Rejtő-kötet és egy 14 karátos kisautó szerepel azokon a képeken, amelyeket Kolodko Mihály osztott meg közösségi oldalán.
Színház

Deficit – Csurka István darabja a Vigadóban

December 5-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tekinthetjük meg a Zentai Magyar Kamaraszínpad vendégelőadását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor rendezésében.
Vizuál

Wahorn András és Töttös Kata a Csokonaiban

A XV. kerületi Beszélgetések szabadon-program következő alkalmán, december 2-án egy különleges művészházaspár, Wahorn András és Töttös Kata lesz Benyó Rita vendége a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kávézójában. A beszélgetést követően rendhagyó tárlatvezetést tart a művészpár Ketten a végtelenbe című közös kiállításukon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.
Zenés színház kritika

Történelmi naivitás

Schubert, az operakomponista, alighanem azok számára is kevésbé ismerős, akik egyébként otthon vannak a zeneszerző életművében, pedig a szerző színpadi művei a dalaihoz hasonlóan lebilincselő zenével rendelkeznek. A Helsinki Barokk Zenekar előadásában az Alfonso és Estrella szólalt meg a Müpában, november 17-én.
Zenés színház lapszemle

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Zenés színház hír

Elindult a Magyar Állami Operaház adventi kalendáriuma

December 24-ig minden nap egy meglepetéssel várja a közönséget a Magyar Állami Operaház, az intézmény honlapján található naptár ablakai mögött zenei csemegék és más ajándékok várják a közönséget.
Zenés színház hír

A Lvivi és az Odesszai Nemzeti Operát díjazták az International Opera Awardon

November 28-án este adták át az International Opera Award 2022-es elismeréseit. Az év operajátszó intézményének díját két ukrán operaház kapta meg, amiért a háború ellenére is tartanak előadásokat.